Pályázatfigyelő

Pályázatok, támogatási lehetőségek

Aktuális pályázatok

2021. december 30. 04:33 - Pályázatfigyelő, Pályázatkereső

Pályázat kulturális fesztiválok megrendezésének támogatására

Jogi személyek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot művészeti értéket létrehozó és bemutató, önálló koncepcióval és egyedi arculattal rendelkező, rendszeres időközönként, ismétlődően megrendezésre kerülő, legalább 3 egymást követő nap időtartamú kulturális fesztiválok megrendezésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 25.000.000 Ft.

Pályázat 2022. évi irodalmi alkotói ösztöndíj elnyerésére

Pályázati felhívás fiatal írók és irodalmárok számára, irodalmi alkotói ösztöndíj 2022. évi elnyerésére, szépirodalmi, kritikai, szociográfiai vagy irodalomtörténeti munkájuk támogatása céljából.

Pályázat képzőművészeti ösztöndíj elnyerésére

Pályázati felhívás fiatal képzőművészek (festő-, grafikus-, szobrász- és intermédia művészek) számára, képzőművészeti ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó.

JÖN: Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program

Pályázati felhívástervezet mikrovállalkozások számára, vállalkozásfejlesztési támogatás igénylésére, az elmaradott térségek fejlesztése érdekében. Támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás; információs technológia-fejlesztés – beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét; a Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei. A támogatás összege 2.000.000 – 10.000.000 Ft.

Pályázat zenei előadóművészeti ösztöndíj elnyerésére

Pályázati felhívás fiatal hangszeres és énekes szólisták számára, zenei előadóművészeti ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó.

Pályázat fotóművészeti ösztöndíj elnyerésére

Pályázati felhívás fiatal fotóművészek, fotóriporterek és alkalmazott fotográfusok számára, fotóművészeti ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó.

Pályázat táncművészeti ösztöndíj elnyerésére

Pályázati felhívás fiatal balettművészek, kortárs táncművészek, néptáncművészek, koreográfusok, tánctudósok és táncpedagógusok számára, táncművészeti ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó.

Pályázat zenei alkotói ösztöndíj elnyerésére

Pályázati felhívás fiatal zeneszerzők és zenetudósok számára, zenei alkotói ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó.

Pályázat iparművészeti ösztöndíj elnyerésére

Pályázati felhívás fiatal kézműves-iparművészek számára, iparművészeti ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó.

Pályázat művészettörténészi és műkritikusi ösztöndíj elnyerésére

Pályázati felhívás fiatal, művészettörténészi és műkritikusi kutatók számára, művészettörténészi és műkritikusi ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó.

Pályázat jazz előadóművészeti ösztöndíj elnyerésére

Pályázati felhívás fiatal jazz előadóművészek számára, jazz előadóművészeti ösztöndíj 2022. évi elnyerésére. A támogatás összege bruttó 200.000 Ft/hó.

Pályázat kiemelkedő civil kezdeményezések, projektek és programok elismerésére

Pályázati felhívás civil szervezetek számára, újszerű megközelítést alkalmazó, kiemelkedő eredményeket elérő, 2021-ben megvalósult kezdeményezések, programok és projektek elismerésére. A pályázaton nyertes szervezetek oklevélben részesülnek. A díj elnyerésével a nyertes szervezetek megkapják a Díj 2022 évi logójának használatának jogát.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat a zöld gazdasági fellendülés elősegítése céljából a stratégiai digitális technológiák kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzésének területén

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a zöld gazdasági fellendülés elősegítése céljából a stratégiai digitális technológiák kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzésének területén, új, zöld, digitális megoldások forgalomba hozatala érdekében. A pályázat célja többek között olyan új, környezetbarát, digitális megoldások piaci bevezetése, amelyek növelhetik Európa ellenálló képességét és felkészültségét a körforgásos gazdaság és az éghajlatváltozás kihívásainak kezelésére; a közszféra modernizációjának előmozdítása a digitális technológiák átalakító erejének kihasználásával; a közbeszerzési eljárások kihasználása az innováció ösztönzésére és az ellátási lánc rugalmasságának növelésére; valamint a széles körű piaci elterjesztés és a méretgazdaságossági megtakarítások lehetőségeinek növelése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 9 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat szociálisan vagy egészségügyi szempontból rászoruló kiskorú gyermekeket segítő intézmények támogatására

Pályázati felhívás szociálisan vagy egészségügyi szempontból rászoruló kiskorú gyermekeket segítő intézmények sportprogramok szervezésével, sport-rehabilitáció elősegítésével, sporteszközökkel, felszerelésekkel és tanácsadással történő támogatására. A támogatás összege legfeljebb bruttó 500.000 Ft. A Kiíró nem nyújt anyagi támogatást közvetlenül a pályázatok nyertesei felé, csak és kizárólag természetben biztosít támogatást.

Európai uniós pályázatok környezetvédelmi projektek előkészítésének támogatására

Pályázati felhívások környezetvédelmi projektek előkészítésének támogatására, az EU-s politikai célkitűzések megvalósításának ösztönzése, a körforgásos gazdaságra való áttérés támogatása és az energia- és éghajlat-politikai keretrendszer végrehajtásának támogatása érdekében. A pályázatok célja többek között at innovatív technikák, módszerek és megközelítések kifejlesztése, bemutatása, előmozdítása és ösztönzése a természetre és a biológiai sokféleségre vonatkozó uniós jogszabályok és politikák célkitűzéseinek elérése érdekében; az uniós jogszabályok kidolgozásának, végrehajtásának, nyomon követésének és érvényesítésének támogatása; valamint az ezek végrehajtásához szükséges sikeres megoldások/megközelítések nagyszabású alkalmazásának katalizálása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 0,5–1,5 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Kékfestő tervpályázat képző és iparművészek, művészeti felsőoktatási intézmények hallgatói és középiskolák diákjai számára

A IV. Nemzetközi Alternatív TEXTIL Symposion és a Magyarországi Alkotótelepek és Symposionok Társaságának pályázati felhívása képző és iparművészek, művészeti felsőoktatási hallgatók és középsikolás diákok számára, Op-art, természet, valamint ifjúság témában készült kékfestett textilminta tervek beküldésére.

Pályázat európai ifjúsági együttműködések támogatására

Pályázati felhívás az ifjúsági szektorban tevékenykedő nem kormányzati szervezetek, valamint helyi, regionális vagy országos szintű nemzeti hatóságok számára, kis- és nagyléptékű ifjúsági együttműködési tevékenységek támogatására alulról szerveződő és nagyszabású partnerségek keretében, a regionális partnerségeket előmozdító hálózatok létrehozása céljából.

Fiatal Határon Túli Magyar Oktatói Ösztöndíjprogram 2021/2022

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Tempus Közalapítvány pályázati felhívása a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató román vagy szerb vagy szlovák vagy ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára Határon Túli Magyar Oktatói Ösztöndíj 2021/2022. évi elnyerésére. A támogatás összege 150.000 Ft/hó/fő (összesen 1.500.000-Ft/tanév/fő).

Pályázat középiskolai lengyel nyelvoktatás elindításának, újraindításának, folytatásának támogatására

Pályázati felhívás magyarországi székhelyű középfokú oktatási intézmények és fenntartóik számára, a lengyel nyelvoktatás elindításának, újraindításának és folytatásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft.

Pályázat a felsőoktatási képzések ágazati modernizációjának megvalósítása céljából

Pályázati felhívás a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság, az Oktatási Hivatal, a Magyar Rektori Konferencia, valamint Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft. konzorciuma számára, a felsőoktatási képzések ágazati modernizációjának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.782.140.216 Ft.

Csak tiszta forrásból… – Fotópályázat 2022

A Csabagyöngye Kulturális Központ Lencsési Közösségi Háza és a Márvány Fotóműhely fotópályázati felhívása Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében élő magyar fotósok számára, kötetlen témájú, fekete-fehér alkotások beküldésére. Az első három helyezett tárgyjutalomban részesül. A fotópályázat kiállításon bemutatott képeiről katalógus készül.

Ybl Miklós-díj 2022 – Pályázat építészeti alkotói, oktatói tevékenység elismerésére

A Miniszterelnökség javaslattételi pályázati felhívása Ybl Miklós-díj 2022. évi odaítélése céljából, a legalább tizenöt év kimagasló egyéni – önállóan tervezett építészeti alkotásokra vonatkozó – építészeti alkotói és oktatói tevékenység elismerésére. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díjhoz egymillió-ötszázezer forint összegű pénzjutalom jár.

Ilyen az én karácsonyom – Fotópályázat

A Don Bosco Szaléziak fotópályázati felhívása 7-35 éves gyerekek és fiatalok számára, az “Ilyen az én karácsonyom” témára reflektáló kreatív képsorozatok beküldésére. Korcsoportonként 2 nyertest hirdetnek.

Forster Gyula-díj 2022 – Pályázat a műemlékvédelem területén végzett kimagasló szakmai tevékenység elismerésére

A Miniszterelnökség javaslattételi pályázati felhívása Forster Gyula-díj 2022. évi odaítélése céljából, a műemlékvédelem területén végzett kimagasló szakmai tevékenység elismerésére. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díjhoz egymillió forint összegű pénzjutalom jár.

Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatására a leghátrányosabb helyzetű régiókban

Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások számára, a modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodásukat segítő fejlesztéseik támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, a vállalkozások a technológiai felkészültségének, versenyképességének, valamint erőforrás-hatékonyságának javítása érdekében. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése. Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás; Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Képzési szolgáltatások igénybevétele; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; Információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 10.000.000 – 200.000.000 Ft. A támogatott pályázatok várható száma: 800 – 2500 db

Innovációs ötletpályázat energetikai fejlesztési ötletek beküldésére

Ötletpályázati felhívás startup versenyben való részvételre, az okos otthon, okos város, digitális infrastruktúra, energetika, fintech, e-mobilitás, internet, valamint az ügyfélkiszolgálás és termékinnovációs megoldások témájához kapcsolódó, korai és érett fázisban levő fejlesztési ötletek beküldésére. Az első három-három helyezett csapat mindkét fázisban az alábbiak szerinti támogatásban részesül: első helyezett – 5 millió forint; második helyezett – 3 millió forint; harmadik helyezett – 1 millió forint.

Európai uniós pályázatok az EU rákellenes misszióját segítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására

Pályázati felhívások az EU rákellenes misszióját segítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, a rákban érintettek és családtagjaik életminőségének javítása érdekében a megelőzés és hatékony kezelés révén. A pályázatok célja többek között a rák jobb megértésének elősegítése; a megelőző szűrés és a korai stádiumban történő felismerés, a diagnózis, a klinikai döntéshozatal javítása; a kombinált terápiák alkalmazásának elősegítése; valamint a betegek klinikai kezelésének fokozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 4–15 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat előremutató élelmezési témájú projektek támogatására

Pályázati felhívás egyesületek, alapítványok, szövetségek, szociális szövetkezetek, valamint nonprofit KKV-k számára, a megfelelő és egészséges táplálkozás témaköréhez kapcsolódó, innovatív, hosszú távú, fenntartható, mérhető és kiemelkedő társadalmi hatásokat generáló projektek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 10.000 EUR.

Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2022 – Pályázat fiatal kutatónők és kutatókat támogató női munkatársak elismerésére

A Nők a Tudományban Egyesület pályázati felhívása az anyagtudományok, nanotechnológia, építész és építőmérnöki tudományterületen munkát végző fiatal kutatónők és a kutatókat támogató női munkatársak számára, Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2022. évi elnyerésére. A díjazottak tárgyi jutalomban részesülnek.

Európai uniós pályázat együttműködések kialakításának támogatására a KKV-k és a fenntarthatósággal foglalkozó civil szervezetek között

Pályázati felhívás KKV-k és a fenntarthatósággal foglalkozó civil szervezetek közötti együttműködések kialakításának támogatására, a KKV-k fenntarthatóbb üzleti modellekre való áttérésének elősegítése érdekében. A pályázat célja többek között a KKV-k és az ugyanabban a régióban tevékenykedő nem kormányzati szervezetek/civil szervezetek közötti kölcsönhatás és együttműködés fokozása; a KKV-k környezeti és társadalmi teljesítményének javítása; a fenntartható üzleti modellekkel kapcsolatos kapacitás és tudás növelése; valamint a fenntartható üzleti modellek előnyeinek népszerűsítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 100.000 EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat egyetemi oktatók/tudósok részére amerikai ösztöndíj elnyerésére

Az Amerikai Nagykövetség és a Magyar-Amerikai Fulbright Bizottság pályázati felhívása egyetemi oktatók és más tudósok számára, integrált tanulmányutakkal egybekötött posztgraduális szintű tudományos programban való részvételre. A program lehetőséget nyújt arra, hogy elmélyítsék az amerikai társadalom, kultúra, annak értékeinek és intézményeinek megértését. A program célja a tantervi munka megerősítése és az Egyesült Államokkal kapcsolatos oktatás fokozása külföldi tudományos intézményekben. Ösztöndíjat az alábbi területeken lehet elnyerni: amerikai kultúra és értékek; újságírás és média; vallási pluralizmus az Egyesült Államokban; amerikai közgazdaságtan és üzleti élet; amerikai külpolitika; valamint munkaerőfejlesztés. A pályázati kiírás nyelve angol.

Háziorvosi letelepedési pályázati felhívás 2022

Pályázati felhívás legalább 12 hónapja betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására. A támogatás összege legalább 12 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 12.000.000 Ft, legalább 24 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 14.000.000 Ft, legalább 36 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 16.000.000 Ft, legalább 48 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 18.000.000 Ft, legalább 60 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 20.000.000 Ft.

Veszprémi Tavaszi Tárlat 2022 – Pályázat képzőművészeknek

A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Művészetek Háza Veszprém pályázati felhívása Veszprém megyében és a balatoni régióban élő művészek számára, a 2022. évi Veszprémi Tavaszi Tárlaton való részvételre.

Pályázat térségfejlesztési, infrastruktúrafejlesztési és életminőségjavítási programok támogatására

Pályázati felhívás meghatározott települések önkormányzatai, azok társulásai, a közigazgatási területükön működő kórházak számára, a helyi lakosság jelentős részét érintő, az életminőség és életbiztonság javítását, a településközösség működési feltételeinek fejlesztését szolgáló, valamint energetika-racionalizálási projektek megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 13.000.000 Ft.

Pályázat középiskolai tanárok részére amerikai ösztöndíj elnyerésére

Az Amerikai Nagykövetség és a Magyar-Amerikai Fulbright Bizottság pályázati felhívása középiskolai oktatók számára, posztgraduális szintű tudományos programban való részvételre. A pályázat célja, hogy lehetőséget biztosítson a külföldi középiskolai oktatóknak arra, hogy elmélyítsék az Egyesült Államok társadalmának, kultúrájának, értékeinek és intézményeinek megértését. Az program célja a tantervek megerősítése és az Egyesült Államokról szóló tanítás minőségének javítása a középiskolákban és más külföldi felsőoktatási intézményekben. A program tapasztalt, többnemzetiségű csoport (köztük tanárok, adminisztrátorok, tanárképzők, tantervfejlesztők, tankönyvírók, oktatási minisztériumi tisztviselők és mások) számára nyújt mélyebb megértést az amerikai társadalomról, oktatásról és kultúráról. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat óvodák és óvodás gyermeket nevelő szülők számára

A Plukkido pályázati felhívása óvodák és óvodás gyermeket nevelő szülők számára, óvodapedagógiai foglalkozáson való részvételre, valamint kvíz kitöltésére. Óvodai csoportok pályázhatnak közel 600.000 Ft értékű óvodai nyereményekért, szülők pályázhatnak további csaknem 700.000 Ft értékű nyereményekért gyermekük óvodai csoportja számára, szülők pályázhatnak közel 600.000 Ft értékű nyereményekért saját családjuk számára.

Fogorvosi letelepedési pályázati felhívás 2022

Pályázati felhívás legalább 12 hónapja betöltetlen fogorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására. A támogatás összege legalább 12 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 12.000.000 Ft, legalább 24 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 14.000.000 Ft, legalább 36 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 16.000.000 Ft, legalább 48 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 18.000.000 Ft, legalább 60 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 20.000.000 Ft.

Pályázat a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készülő filmalkotások forgatókönyv fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készülő, filmszínházban és médiaszolgáltatásban bemutatandó filmalkotások forgatókönyv fejlesztésének támogatására. A támogatás összege 2.000.000 Ft.

Pályázat egyetemi hallgatók részére amerikai ösztöndíj elnyerésére

Az Amerikai Nagykövetség és a Magyar-Amerikai Fulbright Bizottság pályázati felhívása egyetemi hallgatók számára, intenzív, rövid távú akadémiai programban való részvételre. A program célja, hogy egyetemi hallgatói vezetők csoportjai számára mélyebb ismereteket nyújtson az Egyesült Államokról, miközben fejleszti vezetői készségeiket. A program időtartama négy hét, amely megbeszélésekből, olvasmányokból, csoportos bemutatókból és előadásokból összetevődő, kiegyensúlyozott szemináriumi sorozatból áll.  A pályázati kiírás nyelve angol.

Rajz és meseíró pályázat a borsi Rákóczi kastély történelméhez kapcsolódóan

A Borsi Rákóczi Kastélyközpont pályázati felhívása általános iskolás diákok számára, a borsi Rákóczi kastély történelméhez, illetve Lorántffy Zsuzsannához kapcsolódó rajzok és mesék beküldésére. A díjazottak értékes belépőket kapnak.

Pályázat K+F+I projektek támogatására az elektronikus alkatrészek és rendszerek témakörében

Pályázati felhívás kutatási, fejlesztési és innovációs projektek támogatására az elektronikus alkatrészek és rendszerek témakörében, a hálózatépítés, valamint az ökoszisztémák kialakításának ösztönzése, továbbá az új alkalmazások használatának lehetővé tétele érdekében. Pályázatot a stratégiai kutatási és innovációs program bármely területén be lehet nyújtani. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam három év. Ez idő alatt a Kiíró szorosan együttműködik a projektgazdával és technikai és mentorálási támogatást nyújt. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat a Magyar Építőművészek Szövetsége új logójának tervezésére

A Magyar Építőművészek Szövetségének pályázati felhívása építész, építészmérnök, építőművész, belsőépítész, tájépítész, képzőművészeti, iparművészeti, és design képzésben részt vevő hallgatók számára, a jubileumi év szlogenjének (mottójának) logó-szerű grafikus megfogalmazására.

Pályázat nagyléptékű kutatások támogatására az oktatás területén

Pályázati felhívás az oktatás vagy a kapcsolódó tudományterületeken doktori fokozattal rendelkezők számára nagyléptékű kutatások támogatására. A pályázat célja olyan ambiciózus és technikailag megalapozott kutatások támogatása, amelyek az oktatás legsürgetőbb kérdéseire adnak választ. Olyan projekteket támogatnak, amelyek tartós hatással lehetnek az oktatási diskurzusra. Kizárólag az oktatás tanulmányozására irányuló projekteket támogatnak. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb öt év. A támogatás összege 125.000 – 500.000 USD. A pályázati kiírás nyelve angol.

Schönvisner István-díj 2022 – Pályázat a régészeti örökség védelme érdekében kimagasló tevékenységek elismerésére

A Miniszterelnökség javaslattételi pályázati felhívása Schönvisner István-díj 2022. évi odaítélése céljából, a régészeti örökség védelme érdekében kimagasló, a feltáró és tudományos munkásságon túlmutató, széleskörű régészeti szakmai tevékenység elismerésére. A díjazott emlékérmet, az adományozást igazoló oklevelet kap. A díjhoz egymillió forint összegű pénzjutalom jár.

Felhívás szálláshelyek, vendéglátóegységek, fürdők, egyéb turisztikai szolgáltatók és attrakciók számára turisztikai kommunikációs kampányban való részvételre

Felhívás szálláshelyek, vendéglátóegységek, fürdők, egyéb turisztikai szolgáltatók és attrakciók számára, 2022. január 10. és február 28. között megvalósuló integrált turisztikai kommunikációs kampányban való részvételre, hazánk téli turisztikai forgalmának élénkítése céljából.

Pályázat könnyűzenei tartalmak készítésének és megjelentetésének támogatására

Pályázati felhívása kifejezetten könnyűzenei tematikájú nyomtatott és internetes médiumok, illetve ilyen témájú mellékleteket megjelentető kiadók számára, könnyűzenei tartalmak készítésének és megjelentetésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft.

Pályázat a magyar nyelvű dalszövegírást népszerűsítő, oktató, megőrző és ösztönző projektek támogatására

Pályázati felhívás a magyar nyelvű dalszövegírást nem az alkotás felől megközelítő, de azt bármilyen más módon népszerűsítő, oktató, megőrző és ösztönző projektek (pl. a témában megvalósuló kutatások, dalszerző táborok szervezése, szakmai programok, képzések lebonyolítása, magyar nyelvű dalokkal kapcsolatos rendezvények) támogatására, a magyar nyelvű dalkultúra megőrzése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft.

Pályázat külföldi, könnyűzenei showcase fesztiválokon és könnyűzenei konferenciákon, online kurzusokon való részvétel támogatására

Pályázati felhívás könnyűzenével (beleértve a jazzt és a világzenét is), igazolhatóan minimum 3 éve foglalkozó, bizonyítható nemzetközi tapasztalatokkal, megfelelő szintű nyelvtudással rendelkező menedzserek, fesztiválszervezők, kutatók, egyéni vállalkozók, és jogi személyek számára, külföldi, könnyűzenei showcase fesztiválokon és könnyűzenei konferenciákon, online kurzusokon való részvétel támogatására. A támogatás összege eseményenként maximum 150.000 Ft, pályázónként legfeljebb 450.000 Ft.

Pályázat könnyűzenei műfajba besorolható, élőzenét játszó együttesek és előadók számára előzenekarok felléptetésének támogatására

Pályázati felhívás könnyűzenei műfajba besorolható, élőzenét játszó együttesek és előadók számára, könnyűzenei és jazz műfajba besorolható, élőzenét játszó előzenekarok felléptetésének és mentorálásának támogatására. A támogatás összege egységesen 2.500.000 Ft, aminek minimum 20%-át igazolhatóan az előzenekar költségeinek fedezésére kell fordítani.

Felhívás globális gasztroturisztikai startupversenyben való részvételre

Pályázati felhívás globális gasztroturisztikai startupversenyben való részvételre, egy befogadóbb, fenntartható, és ellenálló turisztikai szektor létrehozása érdekében. A projekteket a termék érettsége, életképessége, méretezhetősége, fenntarthatósága, a potenciális befektetők érdeklődése, valamint a társadalmi hatásuk alapján választják ki. Pályázatot három kategóriában lehet benyújtani: új gasztroturisztikai technológiák; jelentős társadalmi javulást eredményező fejlesztések; valamint a fenntarthatóságot és/vagy élelmiszer-hulladékgazdálkodást javító fejlesztések. Pályázatot magán- és jogi személyek egyaránt benyújthatnak. A kiválasztott startupok többek között befektetési lehetőséghez jutnak, nemzetközi fórumon mutatkozhatnak be, használhatják a digitális gasztronómiai laboratórium létesítményeit 6 hónapon keresztül, valamint további mentorálási támogatást kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol.

Méhes György drámaíró pályázat

A Magyar Írószövetség pályázati felhívása ma is aktuális, magyar történelmi témát feldolgozó, vagy a XXI. század nagy változásait ábrázoló, egy- vagy kétfelvonásos drámák beküldésére. Díjazás: 1. helyezett: 2.000.000 Ft; 2. helyezett: 1.000.000 Ft; 3. helyezett: 500.000 Ft.

A 2022. évi sertés állatjóléti támogatás igénybevételéhez szükséges támogatás

Pályázati felhívás vágósertést és tenyészkoca süldőt tartó vállalkozások számára, a sertés állatjóléti támogatás 2022. támogatási évre vonatkozó igénybevételére, az előírtnál legalább 10%-kal nagyobb férőhely, a tartási rendszerben természetes feltétel, a verekedés, kimarás megelőzéséhez szükséges feltételek, az almozás, továbbá a megfelelő mikroklíma biztosítása érdekében

Pályázat a felsőoktatásban tanulók virtuális csereprogramban való részvételének támogatására

Pályázati felhívás felsőoktatásban tanulók meghatározott régiókkal, illetve a Nyugat-balkáni régióval történő virtuális csereprogramban való részvételének támogatására, a nem társult országokkal való nemzetközi együttműködés fellendítése érdekében. A pályázat célja többek között a kultúrák közötti párbeszéd ösztönzése és a tolerancia növelése az emberek közötti online interakciókon keresztül; a virtuális csereprogramok különböző típusainak előmozdítása; a kritikus gondolkodás és a médiaműveltség fejlesztése; diákok, fiatalok és ifjúságsegítők digitális és soft készségeinek fejlesztése; valamint az állampolgárság, a szabadság, a tolerancia és a megkülönböztetésmentesség közös értékeinek előmozdítása az oktatáson keresztül. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább négy tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege legfeljebb 500.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat könnyűzenei tematikájú podcastek készítésének és megjelentetésének támogatására

Magyarországi vagy határon túli magyar területen székhellyel rendelkező vállalkozások, társadalmi szervezetek, egyéni vállalkozók és magánszemélyek nyújthatnak be pályázatot könnyűzenei tematikájú podcastek készítésének és megjelentetésének támogatására, a magyar könnyűzenével kapcsolatos, színvonalas műsorok készítése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft.

Szabó T. Attila-ösztöndíj – Pályázat a magyar szaknyelvek fejlesztése, alkalmazása terén kimagasló szakembereknek

A Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat pályázati felhívása Szabó T. Attila-ösztöndíj elnyerésére, a magyar tudományos szaknyelvek (terminológia és stílus) múltjának és jelenének vizsgálatában, szaknyelvük igényes használatában, fejlesztésében és ápolásában kiemelkedő eredményt elért, 45 év alatti szakemberek munkájának elismerésére.

Pályázat induló és kezdő elektronikus zenei producerek és előadók hang- és képfelvételének elkészítésének, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósításának támogatására

Induló és kezdő elektronikus zenei zeneszerzők, producerek, előadók és alkotóközösségek nyújthatnak be pályázatot hang- és képfelvételek elkészítésének, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációja megvalósításának támogatására. A támogatás összege 1.500.000 Ft.

Felhívás klímasemleges és okos városok európai misszióhoz való csatlakozásra, környezetvédelmi kezdeményezések tesztelésének támogatására

Pályázati felhívás klímasemleges és okos városok európai misszióhoz való csatlakozásra, környezetvédelmi kezdeményezések tesztelésének támogatására, Európa klímasemlegessé válása érdekében. A pályázat célja, hogy 2030-ra 100 klímasemleges és intelligens európai város jöjjön létre, és hogy ezek a városok kísérleti és innovációs központként működjenek annak érdekében, hogy 2050-re minden európai város követni tudja ezt a példát. A résztvevő városok többek között személyre szabott tanácsadást és segítségnyújtást kapnak, finanszírozási lehetőségekhez jutnak hozzá a nagyszabású innovációs intézkedésekben való részvételük elősegítése érdekben, továbbá nagyfokú láthatóságot és hálózatépítési lehetőséget kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat külföldi könnyűzenei showcase fesztiválon való részvételi lehetőség támogatására

Pályázati felhívás a könnyűzenei menedzsment iránt érdeklődő, de nemzetközi gyakorlattal még nem rendelkezők számára, 2021-ben zajló, három európai, könnyűzenei showcase fesztiválon való csoportos részvétel támogatására. A támogatás összege egységesen 150.000 Ft.

Pénziránytű Tanári Díj 2021/2022 – Pályázat a pénzügyi nevelés iránt elkötelezett tanároknak, oktatóknak.

A Pénziránytű – Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért pályázati felhívása a pénzügyi nevelésben kiemelkedő módszertani munkát végző általános- és középiskolai pedagógusok számára, Pénziránytű Tanári Díj 2021/2022. évi elnyerésére. A díjazás mértéke projektterv kategóriában 400.000 forint, míg a foglalkozásterv kategóriában elnyerhető támogatás összege személyenként 150.000 forint.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat a feldolgozóipari innovációkba történő befektetések növelése érdekében

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a feldolgozóipari innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. A pályázat célja az új vagy továbbfejlesztett termékek, eljárások vagy szolgáltatások szállításának javítása a hulladék, a szennyezés, az anyagfelhasználás és az energiafelhasználás csökkentése érdekében. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: új termékek gyorsabb piacra jutásának elősegítése, hatékonyabb és fenntarthatóbb folyamatok átvétele az iparban; kutatási eredmények és a gyakorlati alkalmazások hasznosítása; tesztelési és demonstrációs létesítmények összekapcsolása vagy kiegészítő használata interregionális szinten; természeti erőforrások felhasználásának és az anyagok újrafelhasználásának javítása, a körforgásos modellek és a szén-dioxid-semlegességre irányuló beruházások előmozdítása; interregionális demonstrációs esetek végrehajtása az eredmények tesztelése és megismétlése érdekében; valamint az innováció terjesztése és a kkv-k bevonása az uniós értékláncokba. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30–36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4–10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Cseresznyevirágzás – Romantikus novella pályázat

A Marisol Könyvkiadó pályázati felhívása magyar nyelven íródott romantikus novellák beküldésére. A legjobb munkák kiadványban jelennek meg 2022-ben.

Pályázat veszélyeztetett vagy az eltűnéshez/megszűnéshez közel került anyagismereti rendszerek dokumentálásának támogatására

Pályázati felhívás veszélyeztetett vagy az eltűnéshez/megszűnéshez közel került anyagismereti rendszerek dokumentálásának támogatására, beleértve a tárgyak, terek, építészet, előadások és környezet használatához, készítéséhez, javításához és újrahasznosításához kapcsolódó tudásrendszereket. A kiválasztott projekteknek digitális nyilvántartást kell készíteniük a vizsgált anyagi gyakorlatokról, amelyet a British Museumban található EMKP-tárban helyeznek el és gondoznak, és mindenki számára szabadon hozzáférhetővé tesznek. A felhívás keretében kétféle támogatásra lehet pályázni. A kisebb támogatás időtartama egy év, a támogatás összege legfeljebb 20.000 GBP, a nagy támogatás időtartama két év, a támogatás összege legfeljebb 100.000 GBP. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat zenés kisfilmek elkészítésére

A Hangvető Zenei Terjesztő Társulás Kft. pályázati felhívása magyar és határon túli magyar zenészek, zenekarok és formációk számára, 25–40 perc hosszúságú, zenés kisfilmek elkészítésére. A zsűri által kiválasztott két koncepció megvalósítására a szervezők 4–4 millió hozzájárulást biztosítanak.

Pályázat társadalmi szervezetek számára 2022. évi adománygyűjtési programban részvételre

Pályázati felhívás civil szervezetek, nonprofit gazdasági társaságok és szociális szövetkezetek számára, 2022. évi Közösségi Adományozási Programban való részvételre. Egy szervezet előre láthatóan 1 millió forintot gyűjthet össze.

Pályázat fiatal kutatóknak az ökoszisztémák, a természeti erőforrások és a biológiai sokféleség területén nemzetközi díj elnyerésére

Pályázati felhívás az ökoszisztémák, a természeti erőforrások és a biológiai sokféleség területén tevékenykedő, interdiszciplináris kutatást végző fiatal kutatók számára, nemzetközi díj elnyerésére. A díj odaítélésekor elsőbbséget élveznek a bioszféra-rezervátumokban végzett projektek. A díjat 35 év alatti kutatók nyerhetik el. A díj összege legfeljebb 5.000 USD. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat kulturális szervezetek működésének támogatására

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi kulturális szervezetek számára, általános működési kiadásaik (személyi jellegű kiadás és járulékai, tiszteletdíj, rezsiköltség, bérleti díj, dologi kiadás, felújítási és karbantartási költség, hirdetmény) támogatására. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft.

Környezetvédelmi ötletpályázat induló ösztöndíjprogramban való részvételre

A Zöld Követ Egyesület ötletpályázati felhívása 18 és 25 év közötti fiatalok számára, az innovatív környezetvédelem témaköréhez kapcsolódó elképzelések, termékek és tevékenységek beküldésére. Fődíj: egy 1.000.000 forintos ösztöndíj. További nyeremények: 2 x 500.000 Ft; 3 x 100.000 Ft.

Pályázat globális díj elnyerésére, az oktatás terén kimagasló IKT megoldások elismerésére

Pályázati felhívás nemzetközi díj elnyerésére, az új technológiák kihasználására irányuló innovatív megközelítések elismerésére, az oktatási és az egész életen át tartó tanulási lehetőségek mindenki számára történő bővítése érdekében. A díj 2021. évi témája a technológia alkalmazása az inkluzív, válságokkal szemben ellenálló tanulási rendszerek lehetővé tétele érdekében. A pályázat keretében azokat a projekteket díjazzák, amelyek olyan technológiaalapú nyilvános tanulási rendszereket és programokat építettek ki és valósítottak meg, amelyek hatékonyan biztosították a tanulás folyamatosságát és minőségét mindenki számára. Pályázatot magánszemélyek, intézmények, nem kormányzati szervezetek és egyéb szervezetek nyújthatnak be. Legalább egy éve futó projektekkel lehet pályázni. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat nemzetközi együttműködési K + F és innovációs projektek támogatására 2022/1

Pályázati felhívás innovatív KKV-k, nagyvállalatok, egyetemek, kutatóintézetek és egyéb szervezetek számára, nemzetközi együttműködésen alapuló K+F és innovációs projektek támogatására. A résztvevő szervezetek minden területen hozzáférhetnek a nemzetközi együttműködésen alapuló K+F-projektek állami finanszírozásához. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek a vezetője egy KKV kell, hogy legyen. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 36 hónap. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat nyári egyetemi programokon való részvételre felsőoktatási intézmények hallgatói és oktatói számára 2022 / 2023

A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális munkatervekben, megállapodásokban biztosított, 2022 nyarán megrendezendő nyári egyetemi kurzusokon való részvételre. A nyári egyetemek jellemzően 2-3-4 hetesek lehetnek. A Kiíró utazási átalány-támogatást, valamint ösztöndíjat biztosít az ösztöndíjasoknak.

Európai uniós pályázatok az innovatív kormányzás, környezeti megfigyelések és digitális megoldások terén, a Green Deal előmozdítása céljából 2022

Pályázati felhívások az innovatív kormányzás, környezeti megfigyelések és digitális megoldások terén, a Green Deal előmozdítása céljából a 2022-es évre vonatkozóan, az átmeneti folyamat irányításának új módjaival való kísérletezés, valamint az irányítás korszerűsítése érdekében. A pályázatok célja többek között a fenntarthatóságot és az ellenálló képességet lehetővé tevő innovatív kormányzási modellek fejlesztése; a környezetmegfigyelési adatok és termékek további alkalmazása és hasznosítása a zöld megállapodáshoz kapcsolódó területeken; a föld-megfigyelési rendszerek globális rendszerének megerősítése; az érdekelt felek és végfelhasználók tájékozottságának és elkötelezettségének növelése; valamint az EU-s és a nemzetközi tudománypolitikai kapcsolódási pontok megerősítése a fenntartható fejlődési célok elérése érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–150 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

A Kárpát-medence virágai – Fotópályázat

Kecel Város Önkormányzatának fotópályázati felhívása a Kárpát-medence területén készített, virágokat megörökítő természetfotók és virágokról készült makrófotók beküldésére. A zsűri által kiválasztott képek kiállításra kerülnek.

Pályázat mintaprojekt megvalósítására önkormányzati épületeket érő nagy mennyiségű csapadékvíz kezelésére

Pályázati felhívás magyarországi önkormányzatok számára, az önkormányzati épületeket érő, rövid idő alatt lezúduló, nagy mennyiségű csapadékvíz kezelését előmozdító termékek beszerzésének és kiépítésének támogatására.

Kódolj határok nélkül – Programozóverseny felsőoktatási intézmények hallgatóinak

A Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. pályázati felhívása felsőoktatási intézmények hallgatóiból álló 3 fős csapatok számára, programozóversenyen való részvételre. Díjazás: 1, díj: notebook 500.000 Ft értékben; 2. díj: notebook 400.000 Ft értékben; 3. díj: táblagép 300.000 Ft értékben.

Pályázat civil szervezetek működésének és fejlesztésének támogatására

Budapest egyik önkormányzatának pályázati felhívása a kerülethez kötődő civil szervezetek számára, működésük és fejlesztésük támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500.000 Ft.

Pályázat olyan digitális termékek és szolgáltatások díjazására és továbbfejlesztésének támogatására, amelyek valamely társadalmi kihívásra megoldást nyújthatnak

Pályázati felhívás magánszemélyek, vállalkozások és nonprofit szervezetek számára, valamely társadalmi kihívásra választ adó digitális megoldások, termékek és szolgáltatások elismerésére és támogatására. A pályázat összdíjazása 15.000.000 Ft.

A velünk élő Petőfi – Pályázat kortárs képzőművészek, grafikusok, szobrászművészek, iparművészek és fotóművészek számára, szabadon választott Petőfi Sándor idézethez kapcsolódó alkotások készítésére

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pályázati felhívása kortárs képzőművészek, grafikusok, szobrászművészek, iparművészek és fotóművészek számára, Petőfi nyelvéhez és nyelvezetéhez kapcsolódó képző-, ipar-, és fotóművészeti alkotások, valamint videóinstallációk beküldésére. A szakmailag legjobbnak ítélt művészek munkáiból kiállítás nyílik, valamint a kiállításhoz katalógus is készül. A nyertesek számára megjelenési lehetőséget biztosítanak a médiában, illetve a rendezvény utóéletét is követni kívánják számos együttműködéssel (újságcikkek, rádió- és TV-interjúk, a közösségi média felületein elhelyezett hirdetések).

Regényíró pályázat még meg nem jelent regények kiadása céljából

Pályázati felhívás 18 éven felüli alkotók számára, middle grade regények, történelmi fikciók, drámák, fantasyk, napjainkban játszódó romantikus regények, thriller/horror/krimi/mystery, valamint rotikus témájú regények beküldésére. A pályázat legjobb alkotásai kiadásra (nyomtatásban) kerülhetnek.

Pályázat Európai Örökség Cím minősítéssel rendelkező helyszínek projektjeinek támogatására

Pályázati felhívása Európai Örökség Cím minősítéssel rendelkező helyszínek projektjeinek támogatására, az európai polgárokban, különösen a fiatalokban az Európai Unióhoz való tartozás érzésének megerősítése érdekében. A pályázat keretében rövid futamidejű, erős európai dimenzióval rendelkező, 2022-ben megvalóstandó projekteket támogatnak. Elsőbbséget élveznek azok a projektek, amelyek különösen a digitális átalakulást és a digitális örökséget, a fenntartható kulturális turizmust, a kapacitásépítést, valamint az ellenálló képességet és a helyreállítást támogatják, különösen a COVID-19 világjárvány összefüggésében. A támogatás összege legfeljebb 14.500 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Villány nekem – Fotópályázat

A Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. fotópályázati felhívása 18 éven felüli alkotók számára, a Villányi Borvidékről készült alkotások beküldésére. Az első három helyezett és a különdíjas értékes borválogatást kap.

Európai uniós pályázat a COVID-19 hatásaiból való kilábalás céljából a fenntartható turizmus és a KKV-k támogatása által

Pályázati felhívás a COVID-19 hatásaiból való kilábalás céljából a fenntartható turizmus és a KKV-k támogatása által, versenyképességük és fenntarthatóságuk erősítése érdekében a környezeti és piaci információk és a legjobb gyakorlatok cseréje révén. A pályázat célja többek között a turisztikai ágazatban működő kkv-k fenntarthatósági teljesítményének nyomon követése, tudatosságuk, fejlődésük és kapacitásuk erősítése a fenntartható innovációk terén; az értékláncba való betekintés és technikai segítségnyújtás; a fenntartható turizmus innovatív megoldásainak előmozdítása; valamint hatékony mechanizmusok kialakítása a legjobb gyakorlatok cseréjére és az átvehető eszközök és tudás terjesztésére a kkv-k között. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt, legfeljebb nyolc tagja van amelyek öt különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 25–36 hónap. A támogatás összege 900.000 – 1.200.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat ismeretterjesztés és környezetkultúra tematikájú online sajtótermékek kiemelt támogatására

Sajtótermék-kiadási tevékenységet és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot ismeretterjesztés és környezetkultúra tematikájú, több éves hagyománnyal rendelkező, kulturális és művészeti értékeket képviselő online sajtótermékek megjelentetésének kiemelt támogatására. A támogatás összege 2.000.000 Ft/év.

Pályázat “röpopera” és kamarabalett művek létrehozására

A Magyar Állami Operaház pályázati felhívása 40 év alatti zeneszerzők számára, operajelenetek komponálására négy különböző témában. A nyertes alkotás(oka)t az intézmény programján, zongorakísérettel, zeneakadémiai hallgatók adják elő. Az ott legjobbnak ítélt mű végig komponálására az Opera szerződést ajánl fel a szerzőnek, és következő évadában tévéfelvételes stúdió-előadásra tűzi.

Pályázat nemzeti laboratóriumok létrehozásának, komplex fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények, ELKH kutatóintézetek, kutatóhelyek, vállalkozások és nonprofit szervezetek számára, nemzeti laboratóriumok létrehozásának és komplex fejlesztésének támogatására, a KFI tevékenységek, valamint tudás- és technológiatranszfer fejlesztése érdekében. A támogatás összege 1.000.000.000 – 9.500.000.000 Ft.

Pályázat klasszikus kétoldalú államközi oktatási megállapodásokban biztosított részképzésekre 2022 / 2023

A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális munkatervekben, megállapodásokban biztosított, a 2022-2023-as tanévben megvalósítható egyetemi részképzésre. A felhívás keretében külföldi alap-, mester- vagy doktori-szintű, illetve osztatlan képzésen történő résztanulmányok folytatásához nyújtott támogatás pályázható.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a digitális technológiai innovációkba történő befektetések növelése érdekében

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a digitális technológiai innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. A pályázat célja a magas technológiai készültségi szinten megvalósuló interregionális innovációs beruházások támogatása, a piacra lépés előtt álló akadályok leküzdése érdekében. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: digitális gazdaság és innováció; a közigazgatás digitalizálása; valamint az egészségügy digitalizálása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30–36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4–10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Berzeviczy Albert Ösztöndíj – Pályázat olimpiai / paralimpiai kerettagoknak

A BOM a Magyar Sportért Alapítvány pályázati felhívása kimagasló versenyzői eredményekkel rendelkező olimpiai / paralimpiai sportolók számára, Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíj elnyerésére, tanulmányaik eredményességének elősegítése érdekében. Az elnyerhető ösztöndíj összegére vonatkozóan az Alapítvány felső korlátot nem állapít meg. Az ösztöndíj összegét az Alapítvány mindig esetileg, a pályázó sportolói és iskolai teljesítményét és szociális hátterét figyelembe véve állapítja meg.

Pályázat urbanisztikai és ahhoz kapcsolódó témájú szakdolgozatok, diplomatervek díjazására

A Magyar Urbanisztikai Társaság pályázati felhívása főiskolák és egyetemek urbanisztikai és ahhoz kapcsolódó témájú szakirányán végző alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatók számára, kiemelkedő szakdolgozataik és diplomaterveik elismerésére. A Diplomadíjasok az elismerés mellett egy éves tagdíjmentességet élvezve felvételt nyernek a Magyar Urbanisztikai Társaságba is.

Pályázat Ismeretterjesztés és környezetkultúra tematikájú nyomtatott sajtótermékek kiemelt támogatására

Sajtótermék-kiadási tevékenységet és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot ismeretterjesztés és környezetkultúra tematikájú, több éves hagyománnyal rendelkező, kulturális és művészeti értékeket képviselő nyomtatott sajtótermékek kiemelt támogatására. A támogatás összege 8.000.000 Ft/év.

Téli Terézváros – Művészeti pályázat terézvárosi általános iskolai osztályoknak

Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzatának pályázati felhívása általános iskolás diákok számára, a “téli Terézváros” témában készült kreatív alkotások beküldésére. A díjazott osztályok mindkét kategóriában értékes nyereményeket kapnak.

Pályázat helyi gazdaságfejlesztési tevékenységek támogatására

Pályázati felhívás a térségi gazdasági környezet, valamint a foglalkoztatást növelő önkormányzati gazdaságfejlesztési projektek megyékben történő megvalósításának támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. Támogatható tevékenységek: Ipari parkok, iparterületek fejlesztése (ipari parkok, tudományos és technológiai parkok, logisztikai és innovációs központok telekhatáron belüli alapinfrastruktúra (gáz, víz, csatorna, út, iparvágány, parkoló, elektromos vezetékrendszer, energia hálózat, távközlési és kommunikációs hálózat, hulladékkezelő létesítmények) kiépítése, átalakítása, felújítása, bővítése, korszerűsítése, közlekedőfelület kialakítása, illetve telekhatáron kívüli alapinfrastrukturális beruházás,…); Inkubátorházak fejlesztése (Iparfejlesztési és iparfejlesztéshez kapcsolódó szolgáltatói inkubációs tevékenység céljára használandó ingatlanok építése, bővítése, korszerűsítése, modernizálása és inkubátorházzá történő átalakítása, …); Vidéki gazdaság üzleti infrastrukturális hátterének támogatása (Helyi termelők, helyi termékek piacra jutásának támogatása; Önkormányzati, saját közétkeztetési célokat szolgáló fejlesztések támogatása; Helyi termékek piacra jutását segítő agrár-logisztikai fejlesztések támogatása gyűjtőpont (hub) jelleggel). A pályázat keretösszege 73.143.177.000 Ft.

Pályázat nemzetstratégiai jellegű vagy jelentőségű témakörben készült kiemelkedő diplomamunkák jutalmazására

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet pályázati felhívása alap- és mesterszakos felsőoktatási hallgatók számára, nemzetstratégiai jellegű vagy jelentőségű témakörben készült, a 2020/2021-es tanév tavaszi és a 2021/2022-es tanév őszi szemeszterben megvédett kiemelkedő diplomamunkáik elismerésére. Témakörök: Kárpát-medencei és Kárpát-medencei magyar gazdaság, fejlesztéspolitika, pénzügyek; Magyar nyelvhasználat és nyelvi jogok a Kárpát-medencében; Kisebbségi magyar nyelvű oktatás; A kisebbségi jogok és a Kárpát-medencei magyarság; Etnikumok és interetnikus kapcsolatok Kárpát-medencében, néprajz és identitás; A magyarság és Magyarország geopolitikai összefüggésekben, valamint magyarok a világban, a magyar diaszpóra; Kárpát-medencei társadalom, hitélet, közösségek; A Kárpát-medencei magyarság tájai, természetes és épített környezete; A klímaváltozás és a Kárpát-medencei magyar közösségek; A Kárpát-medencei magyarság innovációi (beleértve műszaki és természettudományos); Kárpát-medencei magyar közösségek és a koronavírus pandémia. A beadott dolgozatok közül a legjobb három szerző, szerzői pénzjutalomban részesül, de más jutalmak is kiosztásra kerülnek.

Pályázat innovatív “közösségi tudományi” pilot projektek megvalósításának támogatására

Pályázati felhívás civil társadalmi szervezetek, nem kormányzati szervezetek, felsőoktatási intézmények, kutatóközpontok, valamint kis- és középvállalkozások számára, innovatív és együttműködésen alapuló közösségi tudományos pilot projektek megvalósításának támogatására a társadalomtudományok és a humántudományok területén. A pályázat keretében összesen öt projektet támogatnak. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 6–12 hónap. A támogatás összege legfeljebb 50.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat szelektív hulladékgyűjtő edények elnyerésére

Pályázati felhívás magyarországi köz- és magánintézmények, valamint vállalkozások számára, papír-, műanyag- és fémhulladék elkülönített gyűjtését szolgáló szelektív hulladékgyűjtő edények elnyerésére. A Kiíró a pályázat első szakaszában összesen 66 db szelektív hulladékgyűjtő edényszettet (1-1 db papír-, 1-1 db műanyag- és fém-, valamint 1-1 db kommunális hulladékgyűjtőt) ítél majd oda a Pályázóknak.

Fotós ösztöndíjpályázat 2022

A Szellemkép Alapítvány pályázati felhívása tandíjtámogatás elnyerésére, a Szellemkép Szabadiskola 2022 februárjában induló fotográfus képzésén való részvétel céljából. A sikeresen pályázók elnyerhetik az alapítvány 50 vagy 25%-os tandíj-támogatását.

Pályázat az egészséggel kapcsolatos rövidfilmek nevezésére a WHO filmfesztiváljára

Pályázati felhívás az egészséggel kapcsolatos rövidfilmek nemzetközi filmfesztiválra való nevezésére, az egészségfejlesztéshez és az egészséggel kapcsolatos oktatáshoz való hozzájárulás érdekében. A pályázatra filmkészítők, produkciós irodák, közintézmények, nem állami szervezetek, közösségek, diákok, valamint filmművészeti iskolák jelentkezhetnek. A videókat, amennyiben nem angolul készülnek, angol nyelvű felirattal kell ellátni. Olyan rövidfilmekkel lehet nevezni, amelyek 2019. január 1-je és 2022. január 30-a között készültek. A filmeket az alábbi három kategóriában és témában lehet benyújtani: egyetemes egészségügyi ellátás; egészségügyi vészhelyzet; valamint jobb egészség és jólét. A kategóriák nyertesei 10.000 USD pénzjutalmat kapnak, ezen kívül pedig további nagyértékű díjak is átadásra kerülnek. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat szociális célú városrehabilitációs tevékenységek támogatására

Pályázati felhívás városi jogállású települések helyi önkormányzatai számára, szociális célú városrehabilitációs tevékenységek támogatására a társadalmi integráció feltételeinek megteremtése, a folyamatos szociális munka megteremtése, a foglalkoztatás elősegítése, a formális oktatáson kívüli fejlesztés és az oktatás fejlesztése, az egészség fejlesztése, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, valamint a bűnmegelőzés és a közbiztonság javítása érdekében. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 12.259.315.000 Ft.

Talált történetek – Fotópályázat

Az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. fotópályázati felhívása amatőr és profi fotósok számára, a vizualitást történetté formáló, 2021-ben készült alkotások beküldésére. Díjazás: 1. helyezett: 100.000 forint értékű utalvány; 2. helyezett: 70.000 forint értékű utalvány; 3. helyezett: 50.000 forint értékű utalvány; közönségdíj: 50.000 forint értékű utalvány.

Pályázat európai nonprofit sportesemények támogatására

Pályázati felhívás a sport területén aktív köz- és magánszervezetek, valamint intézmények számára, európai dimenzióval rendelkező nonprofit sportesemények támogatására. A támogatás összege az európai helyi rendezvény (I. típus) esetében: 200.000 EUR; az európai helyi rendezvény (II. típus) esetében: 300.000 EUR; az egész Európára kiterjedő rendezvény esetében: 450.000 EUR.

Pályázat a Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíjak elnyerésére

A Honvédelmi Minisztérium pályázati felhívása felsőoktatási hallgatók és szakképző intézményben tanulók számára, Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj elnyerésére. Az ösztöndíj összege felsőoktatási intézmény hallgatója esetében a minimálbér 100%-a; szakképző intézmény tanulója esetében a minimálbér 50%-a.

Pályázat klasszikus kétoldalú államközi oktatási megállapodásokban biztosított teljes graduális vagy teljes doktori képzéseken való részvételre 2022 / 2023

A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális munkatervekben, megállapodásokban biztosított, a 2022-2023-as tanévben megvalósítható egyetemi alap-, mester- és doktori szintű teljes képzésre.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok digitális és feltörekvő technológiák fejlesztésére 2022

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a digitális és feltörekvő technológiák fejlesztésére a 2022-es évre vonatkozóan, az európai nyitott stratégiai autonómia elérése érdekében. A pályázatok célja többek között a kulcsfontosságú digitális, alap- és új technológiák, ágazatok és értékláncok fejlesztése az európai kapacitások megerősítésével a digitális és jövőbeli ellátási láncok kulcsfontosságú részein, a sürgős igényekre való agilis reagálás lehetővé tétele, valamint az új technológiák korai felfedezésébe és ipari átvételébe való befektetés; továbbá az európai gazdaság digitálissá, körforgásossá, klímasemlegessé és fenntarthatóvá tétele. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–13 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat zenekaroknak zenei fesztiválon való részvételre

Pályázati felhívás magyar és határon túli magyar zenekarok, világzenét játszó zenekarok, valamint nemzetközi pályát megcélzó zenekarok számára, zenei fesztiválon való részvételre.

Álomút – Gyermekrajzpályázat 2021-2022

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. rajzpályázati felhívása 1-8. osztályos gyerekek számára, az út (például útépítés, az út és környezet kapcsolata, az úton lévők tájékoztatása, kerékpáros közlekedés stb.) témájához kapcsolódó alkotások beküldésére. A közönségszavazáson a legtöbb lájkot gyűjtő alkotás készítőjét egy osztálykirándulással jutalmazzák.

Pályázat az Európai Unió Kulturális Öröksége Díj és az Europa Nostra Díj 2022. évi elnyerésére

Pályázati felhívása az Európai Unió Kulturális Öröksége Díj és az Europa Nostra Díj 2022. évi elnyerésére, a tárgyi és szellemi kulturális örökség megőrzésével kapcsolatos legjobb gyakorlatok elismerésére. A díjak azonosítják, népszerűsítik és ösztönzik a határokon átnyúló tudáscserét Európa-szerte, növelik az európai kulturális örökséggel kapcsolatos tudatosságot és ösztönzik a további kiváló kezdeményezések megvalósítását. Minden évben összesen 30 örökségvédelmi kezdeményezést ismernek el és legfeljebb 5 fődíjat osztanak ki. A fődíjak elnyerői 10.000 EUR pénzjutalmat kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol.

Fehérvár Arcai – Amatőr portréfotó pályázat

Az Értékmentők by iGenerációért Egyesület fotópályázati felhívása amatőr és hobbi fotósok számára, Székesfehérváron készült (színes vagy fekete-fehér) portréfotók beküldésére. A kategóriánkénti első helyezettek 50.000 Ft díjazásban részesülnek, továbbá két különdíjat is kiosztanak.

Pályázat helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztésének támogatására, az egészségügyi alapellátás, az egészségügyi járóbeteg szakellátás, a prehospitális sürgősségi ellátások, valamint a szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése érdekében. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 57.167.970.000 Ft.

Pályázat a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatása érdekében tett tevékenységek elismerésére

Javaslattételi pályázati felhívás ÉRTÉK VAGY! díj munkáltatók, foglalkozási rehabilitációs szolgáltatók, valamint magánszemélyek számára történő odaítélése céljából, a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatása érdekében tett kimagasló tevékenységek elismerésére. A díj természetes személyeknek járó kategóriájában a díjhoz pénzjutalom jár, amelynek mértéke az illetményalap nyolcszorosának megfelelő összeg.

Pályázat szociális célú városrehabilitációs tevékenységek támogatására

Pályázati felhívás városi jogállású települések helyi önkormányzatai és konzorciumaik számára, szociális célú városrehabilitációs tevékenységek támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. Támogatható tevékenységek: Társasházi, lakásszövetkezeti tulajdonban lévő lakóépületek korszerűsítése, felújítása; modern szociális bérlakások kialakítása, komfortosítása, felújítása érdekében; lakóépületek, lakások és melléképületeik megszüntetése; Maximum 1 db önkormányzati bérlakás biztosítása a jelenlét típusú szociális munkát végző szakember számára szolgálati lakásként; szociális bérlakásként funkcionáló lakások és ahhoz tartozó melléképületek vásárlása, építése, komfortosítása, korszerűsítése (beleértve a megújuló energia alapú korszerűsítést is), felújítása, belső átalakítása, kapcsolódó udvar rendezése, kerítés helyreállítás vagy építés, bútorzat beszerzése. A pályázat keretösszege 9.514.939.000 Ft.

Pályázat Európa történelméhez kapcsolódó projektek támogatására

Pályázati felhívás Európa történelméhez kapcsolódó projektek támogatására, a totalitárius rendszerek alatt elkövetett bűncselekményekről történő megemlékezés, valamint azok kutatása és oktatása, továbbá az EU-s demokratikus átmenet és demokratikus konszolidáció jobb megértése érdekében. A felhívás célja olyan projektek támogatása, amelyek a modern európai történelem meghatározó eseményeiről való megemlékezést helyezik előtérbe, beleértve az önkényuralmi és totalitárius rendszerek okait és következményeit. További cél az európai polgárok tudatosságának növelése közös történelmük, kultúrájuk, kulturális örökségük és értékeik tekintetében, ezáltal javítva az Unió, annak eredete, célja, sokszínűsége és eredményei, valamint a kölcsönös megértés és tolerancia fontosságának megértését. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összegének felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat nemzetközi művészeti kiállítás kurátori feladatainak ellátására

Pályázati felhívás a nemzetközi biennálé magyar képzőművészeti és építészeti kiállításai kurátori feladatainak ellátására. A projekt költségkerete nem lehet több bruttó 23 millió forintnál.

Szerelmes szavak – Vers- és novellaíró pályázat

Az EZ-KÖNYV Kiadó irodalmi pályázati felhívása 18 éven felüli alkotók számára, romantikus és erotikus témában íródott novellák és versek beküldésére, nyomtatott könyvben való megjelenés céljából. A legjobb művek bekerülnek a Kiíró kiadásában megjelenő Valentin napi kötetbe.

Pályázat kisléptékű európai uniós partnerségek támogatására a sport területén

Pályázati felhívás az oktatás, a képzés, az ifjúság és a sport területén vagy egyéb társadalmi-gazdasági szektorokban tevékenykedő szervezetek és intézmények számára, kisléptékű európai uniós partnerségek támogatására a sport területén. A támogatás összege 30.000 EUR, vagy 60.000 EUR.

Aranytoll 2022 – Pályázat újságírók díjazására

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének javaslattételi pályázati felhívása Aranytoll Életmű-díj 2022. évi odaítélése céljából, a több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt kiemelkedő munkát végzett kollégák munkájának elismerésére.

JÖN: Magyar Falu Program 2022

A Magyar Falu Program 2022. évi első pályázati felhívásainak támogatási célterületei.

Magam mögött hagyom – Kreatív pályázat irodalmi-, képzőművészeti-, fotó- és videó alkotások beküldésére

Az afuzet.hu online kulturális és életmód portál pályázati felhívása 16 éven felüli alkotók számára, a “Magam mögött hagyom” témára reflektáló versek, prózák, grafikák, festmények, figurális plasztikák (kerámia, fa, műanyag, fém, beton), valamint fotó és videóalkotások beküldésére. Az első helyezett nyereménye minden kategóriában könyvcsomag. A kategóriagyőzteseknek kiállítási-, illetve megjelenési lehetőséget biztosítanak.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a zöld és digitális átalakulást elősegítő tevékenységek támogatására

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a zöld és digitális átalakulást elősegítő tevékenységek támogatására, az Uniós klímasemlegesség, digitalizáció, fenntarthatóság, ellenálló képesség és társadalmi befogadás érdekében. A pályázatok célja többek között az Unió globális vezető szerepének elérése a tiszta és klímasemleges ipari értékláncok, a körforgásos gazdaság, valamint a klímasemleges digitális rendszerek és infrastruktúrák (hálózatok, adatközpontok) terén, az innovatív termelési és gyártási folyamatok, azok digitalizálása, új üzleti modellek, továbbá a fenntartható tervezésű fejlett anyagok és technológiák alkalmazása révén. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3–18 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat lakóházak felújításának pénzügyi támogatására

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása társasházak és lakásszövetkezetek számára, a kerületi lakóépületek felújításának vagy korszerűsítésének támogatására. A támogatás összege
4–12 lakásig 400.000 Ft; 13– 30 lakásig 600.000 Ft; 31–100 lakásig 1.200.000 Ft; 100 lakás felett 2.000.000 Ft.

Pályázat ablak- és ajtófelújítás támogatására

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi lakosok számára, a lakóhelyként bejelentett lakásuk fa nyílászárói felújításának, helyreállításának támogatására. A pályázat keretösszege 10.000.000 Ft.

ÍRÓ-DEÁK – Vers- és novellaíró pályázat 2022

A Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola pályázati felhívása 10-18 év közötti általános iskolás és középiskolás diákok számára versek és novellák beküldésére szabadon választott témában.

Pályázat a textil / divatipar, a lakberendezés és a belsőépítészet területén működő vállalkozásoknak európai uniós vállalkozásfejlesztési programban való részvételre

Pályázati felhívás a textil / divatipar, a lakberendezés és a belsőépítészet területén működő kis- és középvállalkozások és egyéni vállalkozók számára, európai uniós vállalkozásfejlesztési programban való részvételre. A pályázatra a textil, divat, lábbeli, bőr, szőrme, bútor, lakberendezés, belsőépítészet, építészet, ékszerek és kiegészítők területén működő vállalkozások jelentkezését várják. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek két vagy három három tagja van amelyek két különböző programországban vannak bejegyezve. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat rövid és hosszú időtartamú tanulmányutakon való részvételre 2022 / 2023

A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális munkatervekben, megállapodásokban biztosított, a 2022-2023-as tanévben megvalósítható hosszú és rövid tanulmányútra. A Kiíró célországtól függően egyszeri utazási átalány-támogatást, és/vagy ösztöndíj-kiegészítést biztosít az ösztöndíjasoknak.

Pályázat 2022. évi környezetvédelmi ötletversenyben való részvételre

Pályázati felhívás 2022. évi környezetvédelmi ötletversenyben való részvételre, az elérhető energia- és erőforrások lehető legjobb kihasználása érdekében. Pályázatot az alábbi kategóriákban lehet benyújtani: energiához való hozzáférés; a jövő otthonai; a jövő ellátási láncai; a jövő energiahálózatai; valamint a jövő technológiai megközelítéseinek újragondolása. Az első helyezettek 10.000 EUR támogatásban részesülnek. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat fogyatékossággal élő diákoknak a Google ösztöndíjának elnyerésére

Pályázati felhívás fogyatékossággal élő diákok számára, nemzetközi ösztöndíj elnyerésére, a jövő számítástechnikai és a technológiai vezetőinek képzése érdekében. Az ösztöndíjra a 2021-2022-es tanévben felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkezők, illetve a 2022-2023-as tanévben felsőoktatási intézménybe jelentkezők pályázhatnak. Az ösztöndíjat a hallgatók tandíjra, könyvekre, tanszerekre, felszerelésekre és egyéb, az oktatáshoz szükséges eszközökre költhetik. Az ösztöndíj összege 7.000 EUR/év. A pályázati kiírás nyelve angol.

JÖN: Pályázat köznevelési infrastruktúra fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás köznevelési intézmények állami és nem állami fenntartói számára, a köznevelési infrastruktúra fejlesztésének és eszközbeszerzés támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 37.600.000.000 Ft.

Pályázat a 2022. évi Collegium Hungaricum ösztöndíjprogramban való részvételre

A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása a 2022. évi Collegium Hungaricum ösztöndíjprogramban való részvételre, bécsi központi közgyűjteményekben, Bécs környéki levél- és kézirattárakban, könyvtárakban, múzeumokban és egyetemi vagy állami kutatóhelyeken végzett általános elméleti, forrásfeltáró és forrásfeldolgozó kutatások támogatására. A támogatás összege fiatal kutató kategóriában havi 250.000 Ft, tapasztalt kutató kategóriában havi 370.000 Ft.

Pályázat nemzeti és transznacionális e-igazságügyi projektek megvalósításának támogatására

Pályázati felhívás nemzeti és transznacionális e-igazságügyi projektek megvalósításának támogatására, az igazságszolgáltatási rendszerek hatékonyságának javítása és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: az igazságszolgáltatás digitalizálásáról szóló bizottsági közlemény és a Tanács európai e-igazságügyi stratégiája és cselekvési terve (2019-2023) célkitűzéseinek megvalósításához való hozzájárulás; meglévő vagy folyamatban lévő e-igazságszolgáltatási projektekhez való csatlakozást vagy azok fejlesztését célzó tevékenységek támogatása; valamint a mesterséges intelligencián és az elosztott főkönyvi technológián alapuló konkrét felhasználási esetek kidolgozásának támogatása az igazságszolgáltatás területén. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR, felső határ nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol.

Gyávaságom története – Irodalmi pályázat

A Litera irodalmi portál a Blinken OSA Archívum irodalmi pályázati felhívása kortárs írók számára, a hétköznapi gyávaságainkról szóló, szépirodalmi igénnyel megírt, személyes történetek beküldésére. A pályaművek megjelennek egy Gyávaságom története címmel nyitott projektoldalon, a legjobb három írás pedig helyet kap a Litera felületén is.

Európai uniós pályázat a nemi esélyegyenlőséget elősegítő tevékenységek támogatására

Pályázati felhívása a nemi esélyegyenlőséget elősegítő tevékenységek támogatására, a nők jogainak teljes körű gyakorlását, a nemi sztereotípiáktól való mentességet, a nemek közötti egyenlőséget, beleértve a munka és a magánélet egyensúlyát, a nők szerepvállalásának erősítését és a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítését előmozdító, átfogó politikák végrehajtása érdekében. Pályázatot két prioritási területen lehet benyújtani, melyek a következők: a nők és férfiak egyenlő részvétele és képviselete a politikai és gazdasági döntéshozatalban; valamint a nemi sztereotípiák leküzdése, többek között a fiatalokra összpontosítva, valamint a reklámokban és a médiában. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR, a támogatás felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat neves magyar verseny ünnepi logójának megtervezésére

Pályázati felhívás jogi- és természetes személyek számára, a neves magyar verseny ünnepi logójának megalkotására. Díjazás: 1. helyezett: bruttó 500.000 Ft; 2. helyezett: bruttó 250.000 Ft; 3. helyezett: bruttó 150.000 Ft.

Pályázat nonprofit szervezeteknek, vállalatokkal való együttműködést elősegítő, kapcsolatépítő rendezvényen részvételre

Pályázati felhívás civil szervezetek számára kapcsolatépítő rendezvényen való részvételre, vállalatoknak szóló konkrét szolgáltatásaik bemutatására és eladásra kínálatára. A szolgáltatásért a szervezetet megillető szolgáltatási díj egységesen nettó 250 ezer Ft.

Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége – Felhívás javaslattételre

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzatának javaslattételi pályázati felhívása „Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége” cím odaítélése céljából, a szellemi és tudományos élet területén kimagasló eredményt elért, 12–35 év közötti fiatalok elismerésére. A címmel oklevél, emlékplakett valamint 12 hónapon keresztül 50.000 Ft/hó ösztöndíj jár.

Pályázat szociális és az önkéntes munka területén adományozható önkormányzati kitüntetések adományozásának kezdeményezésére

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének pályázati felhívása a szociális és az önkéntes munka területén adományozható „Pálos Károly-díj”, „Szociális Ellátás Segítéséért-díj” és „Győrvári Edith-díj” odaítélése céljából. A díjakra az Önkormányzat által alapított, illetve fenntartott intézmények közalkalmazottai, indokolt esetben más intézmények dolgozói, valamint az egyesületek, alapítványok, non-profit, karitatív szervezetek dolgozói javasolhatók.

Pályázat kutatók és felfedezők részére terepmunka támogatására

Pályázati felhívás kutatók és felfedezők számára, terepmunka támogatására az éghajlatváltozás mérséklése, a fajok és kultúrák kihalásának megakadályozása, valamint földjeink és óceánjaink egészségének biztosítása érdekében. Pályázatot az alábbi területeken lehet benyújtani: biológiai tudományok, régészet, antropológia, paleontológia, földtudományok, ökológia, csillagászat, valamint olyan projektek, amelyek új ismereteket tárnak fel a bolygóról és lakóiról, beleértve a környezeti vagy kulturális változásokon áteső régiókat is. Pályázatot a terepmunka megkezdése előtt 6–9 hónappal kell benyújtani. A támogatás összege általában 25.000 – 40.000 USD között alakul. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat hátrányos helyzetű települések iskoláinak digitális oktatási eszközökre és képzésre

Pályázati felhívás hátrányos helyzetű térségekben működő oktatási intézmények számára, oktatást támogató digitális eszközök igénylésére és 30 órás akkreditált képzésen való részvételre. A jelentkező iskolák egyenként maximum 2 millió forint értékű, oktatást támogató digitális eszközöket igényelhetnek.

Felfedezettjeink 2022 – Pályázat kimagasló teljesítményt mutató gyermekek, tanulók, fiatalok elismerésére

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács pályázati felhívása a 2020-as, illetve 2021-es év folyamán kimagasló teljesítményt mutató gyermekek, tanulók és fiatalok elismerésére. Fődíj: 150.000 Ft ösztöndíj támogatás; különdíj: 50.000 Ft ösztöndíj támogatás. Pályázatot nyújthatnak be a hazai és határon túli Tehetségpontok, Tehetségsegítő Tanácsok és a Matehetsz tagszervezetei által felfedezett, 20 évnél nem idősebb (köznevelésben tanuló), kiemelkedően tehetséges fiatalok bemutatásával.

Pályázat fenntartható városfejlesztési programok díjazására és támogatására

Pályázati felhívás fenntartható városfejlesztési programok díjazására és támogatására, a befogadó és fenntartható városi átalakuláshoz való hozzájárulás elismerésére. Pályázhatnak vállalkozások, nem kormányzati szervezetek, közösségi csoportok, helyi önkormányzatok, valamint a köz-, a magán- és a nonprofit szektorból érkező mindenféle szervezetek és magánszemélyek projektjei. Pályázni 2000. január 1-je után indult projektekkel lehet. A fődíjat elnyerő projekt 250.000 USD támogatásban részesül, a következő négy helyezett pedig 25.000 USD támogatást kap. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat könnyű-, jazz és világzenei műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató együttesek, előadóművészek külföldi tevékenységeinek támogatására

Pályázati felhívás a könnyű-, jazz és világzenei műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató együttesek, előadóművészek külföldön történő élőzenei felléptetésének, nemzetközi PR-kampányának, stratégiai alapon tervezett sajtójelenlétének, nemzetközi szakmai együttműködéseinek támogatására. A támogatás összege fellépések esetén koncertenként legfeljebb 250.000 forint, összesen legfeljebb 1.500.000 Ft.

Pályázat magyar vállalkozásoknak szerbiai infrastrukturális projektekben való közreműködésre

Pályázati felhívás jogi személyiséggel rendelkező, magyar gazdasági társaságok számára, szerbiai infrastrukturális projektekben való közreműködésre a Bubanj-tó és a Međuvršje-tó kármentesítése és rehabilitációja érdekében. A támogatás összege legfeljebb 400.000.000 Ft.

Pályázat a szegénységet és egyenlőtlenséget csökkentő fejlesztési projektek támogatására

Pályázati felhívás a szegénységet és egyenlőtlenséget világszinten csökkentő fejlesztési projektek támogatására, új ötletek tesztelése, a szigorú értékelési módszereken alapuló kísérletezés és annak bemutatása érdekében. Pályázatot bármely szektorban be lehet nyújtani és kifejezetten ösztönzik az oktatás, az egészségügy, az éghajlatváltozás és a nemek közötti egyenlőség területén megvalósuló megoldásokra irányuló pályázatokat. Az innováció fejlettségétől függően akár 4.000.000 EUR támogatásban is részesülhetnek a pályázók. A pályázati kiírás nyelve angol.

Minden szava arany – Videós pályázat magyar fiatalok számára

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának pályázati felhívása 14–30 év közötti fiatalok számára, a szépkorúak saját élettapasztalataik, életpéldájuk alapján megfogalmazott motiváló, inspiráló gondolatokat tartalmazó videók beküldésére. A helyezettek értékes elektronikai ajándékokat kapnak.

Európai uniós pályázat kutatási kiválósági központok tevékenységének támogatására

Pályázati felhívás kutatási kiválósági központok tevékenységének támogatására a versenyképesebb és innovatív Unió érdekében. A pályázat célja többek között a K+F rendszer valamennyi szereplője tudományos és innovációs kapacitásának növelése; korszerűsített és versenyképesebb K+F rendszereket eredményező strukturális változások bevezetése; nemzeti és európai források mozgósítása a stratégiai beruházásokhoz; erősebb kapcsolatok kiépítése a tudományos élet és az üzleti élet között; a felsőoktatási ágazat szerepének megerősítése a kutatásban és az innovációban; valamint jobb és professzionálisabb nemzeti kapcsolattartó pontok kialakítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A kiíró úgy véli, hogy 3–5 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Valentin 2022 – Irodalmi pályázat szerelmes versek és történetek beküldésére

Az Irodalmi Rádió pályázati felhívása szerelmes versek és prózai művek beküldésére, Bálint-napi antológiában való megjelenés céljából. A legjobb alkotások szerzői oklevelet, könyvjutalmat és megjelenési lehetőséget kapnak.

Pályázati az egyenlőség előmozdításának, továbbá a rasszizmus, az idegengyűlölet és a diszkrimináció elleni tevékenységek támogatására 2022

Pályázati felhívás az egyenlőség előmozdításával, továbbá a rasszizmus, az idegengyűlölet és a diszkrimináció elleni küzdelemmel kapcsolatos tevékenységek támogatására a 2022-es évre vonatkozóan, az egyenlőség elérése érdekében. A pályázat célja az átfogó és interszekcionális megközelítés és a konkrét intézkedések támogatása az intolerancia, a rasszizmus, az idegengyűlölet és különösen a faji vagy etnikai származás, bőrszín, vallás, szexuális irányultság, nemi identitás alapján történő megkülönböztetés megelőzése és leküzdése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Komposztláda-pályázat intézményeknek bölcsődéknek, óvodáknak, iskoláknak

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben működő közoktatási, köznevelési intézmények és bölcsődék számára, komposztládák igénylésére, a hulladékkezelés támogatása céljából. A pályázat tárgya maximum 2 db, egyenként 300 literes, műanyagból készült házi komposztáló láda kiosztása intézményenként.

Pályázat budapesti könnyűzenei koncerthelyszíneken élőzenei koncertprogramok támogatására

Pályázati felhívás fővárosi könnyűzenei koncerthelyszíneken (klubok, művelődési intézmények, szórakozóhelyek stb.) rendszeres élőzenei koncertprogramok megvalósításának támogatására. A támogatás összege koncertenként 100.000 – 250.000 Ft, összesen legfeljebb 2.500.000 Ft.

Pályázat az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállást elősegítő kommunikációs projektek támogatására

Pályázati felhívás a köz- vagy magánintézmények politikáinak és gyakorlatának megváltoztatására összpontosító, sürgős és nagyszabású átalakulást lehetővé tevő, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállást elősegítő kommunikációs projektek támogatására. A pályázat célja többek között az éghajlatváltozással kapcsolatos kommunikáció terén az innováció ösztönzése és támogatása; a hangok és a narratívák számának növelése az éghajlat-politikai érdekérvényesítésben; valamint a radikális változás felé nyitó társadalmi és politikai mozgalmak megerősítése. Az alapítvány nem támogat olyan pályázatokat, amelyek tisztán helyi fókusszal rendelkeznek. Pályázni kis-, és nagyléptékű projektekkel egyaránt lehet. A támogatás összege kisléptékű projektek esetében legfeljebb 10.000 EUR, a nagyléptékű projektek esetében 20.000 – 200.000 EUR, de indokolt esetben ettől magasabb összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a polgárok egészségfenntartását elősegítő tevékenységek terén

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a polgárok egészségfenntartását és a bategségmegelőzést elősegítő tevékenységek támogatására. A pályázatok célja többek között, hogy a polgárok egészségesebb életmódot és magatartást folytassanak, egészségesebb döntéseket hozzanak, és hosszabb ideig egészséges, független és aktív életet éljenek; képessé váljanak arra, hogy jobban kezeljék saját fizikai és mentális egészségüket és jólétüket; illetve növekedjen bizalmuk a tudásalapú egészségügyi beavatkozások és az egészségügyi hatóságok útmutatásai iránt. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 6–10 millió EUR lehet.

Pályázat vidéki könnyűzenei koncerthelyszíneken élőzenei koncertprogramok támogatására

Pályázati felhívás vidéki könnyűzenei koncerthelyszíneken (klubok, közművelődési intézmények, szórakozóhelyek stb.) rendszeres élőzenei koncertprogramok megvalósításának támogatására. A támogatás összege koncertenként 100.000 – 300.000 Ft, összesen legfeljebb 4.800.000 Ft.

Pályázat az Európai Digitális Innovációs Központok hálózatának kialakítására

Pályázati felhívás Európa minden régiójára kiterjedő Európai Digitális Innovációs Központok hálózatának kialakítására, a szándéknyilatkozatok alapján kijelölt jelölt szervezetekből. A pályázat célja az EDIK-ek hálózatba szervezése egymással és a Digitális Európa programban kiválasztott más projektekkel, amelyek a nagy teljesítményű számítástechnika, a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság és a fejlett digitális készségek terén fejlesztik a kapacitásokat, és felgyorsítják ezen technológiák legjobb felhasználását. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 1–3 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein működő könnyűzenei koncerthelyszíneken, magyar fellépőkkel megvalósuló élőzenei koncertprogramok támogatására

Pályázati felhívás Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein működő könnyűzenei koncerthelyszíneken (klubok, művelődési intézmények, szórakozóhelyek stb.) rendszeres, magyar fellépőkkel megvalósuló élőzenei koncertprogramok lebonyolításának támogatására. A támogatás összege koncertenként 100.000 – 300.000 Ft, összesen legfeljebb 3.000.000 Ft.

JÖN: Mobiltelefon készülékcsere-támogatási program

Pályázati felhívás magyarországi lakhellyel rendelkező természetes személyek számára, a szélessávú mobilinternet szolgáltatás igénybevételére nem alkalmas mobilkészülékeik lecserélésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb bruttó 20.000 Ft.

Pályázat hosszú távon, közös témán együtt dolgozó testvérvárosok projektjeinek támogatására

Pályázati felhívás hosszú távon, közös témán együtt dolgozó testvérvárosok és egyesületek projektjeinek támogatására, a polgárok uniós döntéshozatali folyamatokban való részvételének előmozdítása érdekében. A pályázat célja többek között az uniós döntéshozatali folyamat európai és demokratikus dimenziójának megerősítése; a szabad és tisztességes választások támogatása; az Európához való tartozás érzésének erősítése az Európa jövőjéről szóló vita előmozdításával; valamint a COVID-19 világjárvány helyi közösségekre gyakorolt hatásának vizsgálata. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek öt különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap. A támogatás összegének felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol.

Tető az építészetben – Pályázat építészek és építészhallgatók számára

A CREATON South-East Europe Kft. pályázati felhívása építészek és építészhallgatók számára a kerámia tetőcserép használhatóságát bemutató tervek beküldésére. A pályázat összdíjazása 1.300.000 Ft.

Pályázat természetfilmek nevezésére és díjazására az ENSZ Vadvilág Világnapi filmbemutató rendezvényére

Pályázati felhívás a kulcsfontosságú fajok az ökoszisztéma helyreállítása érdekében történő védelmével kapcsolatos filmek nevezésére. A versenyre benevezett győztes és döntős filmeket 2022-ben egész évben vetítik. A pályázatra nevezhető minden olyan alkotás, amely 2019. január 1-je után készült és veszélyeztetett fajokat mutat be. A nevezett pályaműveket angol felirattal kell ellátni. A pályázati kiírás nyelve angol.

JÖN: Digitális Európa Program

A Digitális Európa program első pályázati felhívásait november végéig teszik közzé, és azokat 2022-ben további pályázati felhívások fogják követni.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a tiszta környezet és nulla szennyezés témakörében

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások környezetvédelmi és a zéró károsanyag kibocsátással kapcsolatos tevékenységek támogatására. A pályázatok célja többek között a vízszennyezés diffúz és pontszerű forrásainak globális és éghajlat-változási kontextusban történő jobb megértése; a kiegyensúlyozott nitrogén és foszfor-áramlás biztosítása az ökoszisztémák helyreállítása érdekében; a tiszta, szennyezetlen tengerek elérése; az éghajlatváltozást visszafordító, a biológiai sokféleséget helyreállító és a levegő, a víz és a talaj minőségét védő körkörös bioalapú rendszerek támogatása; valamint innovatív biotechnológiák bevezetése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–6 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat amerikai természetvédelmi ösztöndíjprogramban való részvételre

Pályázati felhívása nemzetközi természetvédelmi ösztöndíj elnyerésére a 2022-es évre vonatkozóan. Az ösztöndíj időtartama egy hónap, melyet az Egyesült Államokban lehet eltölteni. A kiválasztott pályázóknak lehetőségük nyílik vezetői képességeiket fejleszteni a környezetvédelemmel összefüggésben, valamint megismerni a piacalapú természetvédelmi stratégiákat. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat felsőoktatási intézmények innovációs kapacitásépítési tevékenységének támogatására

Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények, kis- és középvállalkozások, kutatóintézetek, helyi-, regionális és nemzeti hatóságok, valamint oktatásközvetítő szervezetek számára, innovációs kapacitásépítési tevékenységeik támogatására, az innovációs ökoszisztémákba való integrálódásuk és bekapcsolódásuk érdekében. A pályázat célja, hogy a felsőoktatási intézmények Európa-szerte képessé váljanak arra, hogy általánosságban innovatívabbak és vállalkozószelleműbbek legyenek, valamint az oktatással, a kutatással, a vállalkozásokkal és a tágabb regionális és helyi innovációs ökoszisztémával való együttműködés terén a lehető legátfogóbb és a nemek közötti egyensúlyt biztosító módon lépjenek fel. A támogatás időtartama 3 év. A támogatás összege legfeljebb 300.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat az önkéntességről szóló tanulmányok írására

Az Alapítvány a Magyar Önkéntesség Fejlesztéséért és az Önkéntes Szemle pályázati felhívása BA, MA és PhD hallgatók számára, a magyar kórházi önkéntes segítő szolgálatot, illetve önkénteseik szerepét, jelentőségét feltáró, bemutató és értékelő tanulmányok beküldésére. Díjazás: 1. helyezett 150.000 Ft; 2. helyezett: 100.000 Ft; 3. helyezett: 50.000 Ft.

Európai uniós pályázat a gyermekek jogainak védelmét és előmozdítását segítő tevékenységek támogatására 2022

Pályázati felhívás a gyermekek jogainak védelmét és előmozdítását segítő tevékenységek támogatására a 2022-es évre vonatkozóan, a szakpolitikák előmozdítása és végrehajtása érdekében. A pályázat keretében az alábbi tevékenységek támogathatók: hosszú távú és fenntartható programok, valamint a gyermekek részvételére vonatkozó mechanizmusok létrehozása helyi és nemzeti szinten; a meglévő gyermekrészvételi mechanizmusok támogatásának biztosítása és működési körének bővítése; kölcsönös tanulási és képzési tevékenységek, a bevált gyakorlatok cseréje; a nemzeti, regionális és helyi hatóságok kapacitásépítési és képzési tevékenységei; valamint a gyermekek és felnőttek számára történő képzési és tudatosságnövelő tevékenységek. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR, a támogatás felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat városok, települések testvérvárosi találkozóinak támogatására

Pályázati felhívás városok és települések testvérvárosi találkozóinak támogatására, a polgárok uniós döntéshozatali folyamatokban való részvételének előmozdítása érdekében. A pályázat célja többek között a különböző országok polgárai közötti cserekapcsolatok előmozdítása; a polgárok közötti békés kapcsolatok biztosítása és aktív részvételük biztosítása helyi szinten; a polgárok közötti kölcsönös megértés és barátság megerősítése; az önkormányzatok közötti együttműködés előmozdítása és a legjobb gyakorlatok cseréjének ösztönzése; valamint a jó helyi kormányzás támogatása és a helyi és regionális önkormányzatok szerepének megerősítése az európai integrációs folyamatban. Pályázatot kizárólag önállóan lehet benyújtani, konzorciumi formában nem. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12 hónap. A támogatás összege legfeljebb 30.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat Fair Play díjak elnyerésére

A Magyar Olimpiai Bizottság javaslattételi pályázati felhívása Fair Play díjak odaítélése céljából a 2021-es évre vonatkozóan. A Bizottság a beérkező jelölések közül a legérdemesebbeket díjazásban részesíti.

Európai uniós pályázat kulcsfontosságú kapacitásterületeken megvalósítani tervezett speciális oktatási programok támogatására

Pályázati felhívások a kulcsfontosságú kapacitásterületeken megvalósítani tervezett speciális oktatási programok támogatására, az uniós oktatási és képzési intézmények kiválóságának támogatása érdekében a digitális területeken. A pályázatok célja többek között a világelsővé váláshoz szükséges kapcsolódó szakirányú oktatási kínálat javítása; az innovációt és a digitális áttöréseket elősegítő ökoszisztéma létrehozása; valamint az akadémiai szféra, a szakoktatási és szakképzési szolgáltatók, a kutatási- és kompetenciaközpontok, továbbá az innovatív vállalkozások részvételével megvalósuló kiváló oktatási és képzési partnerségek kialakítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–10 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat a Közös Agrárpolitikához kapcsolódó információs tevékenységek támogatására

Pályázati felhívás a Közös Agrárpolitikához kapcsolódó információs tevékenységek támogatására, a gazdálkodók támogatása és a mezőgazdasági termelés növelése, valamint az éghajlatváltozás kezeléséhez és a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodáshoz való hozzájárulás érdekében. A pályázat célja, hogy bizalmat építsen az EU-n belül és valamennyi polgár, a mezőgazdasági termelők és a nem mezőgazdasági termelők között egyaránt, valamint hogy elősegítse a közös agrárpolitikával (azaz a politikával és annak az uniós polgárok számára nyújtott előnyeivel) kapcsolatos tájékoztatást. Pályázatot kizárólag önállóan lehet benyújtani, konzorciumi formában nem. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 75.000 – 500.000 EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Vigyázz, Kész, Pénz! – Felhívás pénzügyi vetélkedőben való részvételre

A K&H Bank Zrt. pályázati felhívása 3-11. évfolyamos diákok számára, pénzügyi vetélkedben való részvételre, a gyerekek pénzügyi ismereteinek bővítése érdekében. A korosztályonkénti díjazottak és felkészítő tanáraik értékes nyereményeket kapnak.

Pályázat határon túli magyar emlékhelyek megóvásának támogatására

A Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázati felhívása a helyi és nemzeti emlékezet szempontjából fontos, határon túli magyar emlékhelyek (szobrok, emlékművek, parkok stb) megújításának és létrehozásának támogatására.

Pályázat a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI 2023) logójának tervezésére

A Digitális Jólét Nonprofit Kft. pályázati felhívása a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia rendezvény központi arculati elemének, logójának megtervezésére. Díjazás: 1. díj: digitalizáló tábla 400.000 Ft értékben; 2. díj: digitalizáló tábla 250.000 Ft értékben; 3. díj: digitalizáló tábla 100.000 Ft értékben.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a környezetbarát innovációkba történő befektetések növelése érdekében

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a környezetbarát innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: innovatív beruházások a szén-dioxid és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, valamint a levegőminőség, az egészség és a jólét javításához való hozzájárulás; okos városokba történő innovatív beruházások; intelligens, fenntartható/hatékony közlekedési megoldásokkal és/vagy alternatív üzemanyagokkal kapcsolatos innovatív üzleti beruházások; befektetések az éghajlat-politikai intézkedések, a környezetvédelem, az erőforrás-hatékonyság és a nyersanyagok terén; beruházások a természeti erőforrásokkal való gazdálkodásba; beruházások a megújuló energiába és az energiahatékonyságba; épületek energiahatékonyságához kapcsolódó üzleti beruházások; a fenntartható kék gazdasághoz kapcsolódó üzleti beruházások; a körforgásos gazdaságba történő üzleti beruházások; valamint a biogazdaságba történő beruházások. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30–36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4–10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Az Én Bolygóm – Fotópályázat

A dijnyerteskep.hu fotópályázati felhívása magyar kortárs fotográfusok és amatőr fotósok számára, 2015. december 31-e után készült természetfotók beküldésére, 7 kategóriában. A pályázat abszolút fődíja: 1.000.000 Ft érték. Ez az érték készpénz és tárgynyeremény kombinációja. Díjazás kategóriánként: 1. helyezett: 300.000 Ft + elismerő oklevél; 2. helyezett: 200.000 Ft + elismerő oklevél; 3. helyezett: 100.000 Ft + elismerő oklevél.

JÖN: Pályázat városok és várostérségek energiahatékonysági és megújuló energetikai beruházásainak támogatására

Pályázati felhívástervezet városok és várostérségek számára, energiahatékonysági és megújuló energetikai beruházásaik megvalósításának támogatására. Az egyes városok/várostérségek esetében igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás FVS városok/várostérségek egyedi kritériumrendszere elnevezésű mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 53,27 milliárd Ft.

Pályázat külhoni szervezetek programjainak és rendezvényeinek támogatására

Pályázati felhívás a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek számára, programjaik és rendezvényeik megvalósításának támogatására. A támogatás összege 300.000 – 1.000.000 Ft.

Pályázat a fiatalok igazságos átmenettel kapcsolatos tevékenységekben való részvételének támogatására

Pályázati felhívás nonprofit és nemzetközi szervezetek, hatóságok, egyetemek, oktatási intézmények és kutatóközpontok számára, a fiatalok igazságos átmenettel kapcsolatos tevékenységekben való részvételének támogatására, szerepvállalásuk erősítése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 10.000 EUR.

Pályázat a legjobb magyar innovációk elismerésére

Pályázati felhívás vállalkozások és szervezetek számára, innovációs díjak 2021. évi elnyerésére, a kiemelkedő innovációs teljesítmények elismerésére. Az innováció kiindulási alapja tudományos kutatás, műszaki-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet.

Pályázat az Európai Örökség Napok eseményhez kapcsolódó történetek beküldésére

Pályázati felhívás az Európai Kulturális Örökség Napok rendezvényszervezői, az Európai Örökség Díj/Europa Nostra Díj nyertesei, valamint az Európai Örökség címre jelölt helyszínek számára, az Európai Örökség Napok eseményhez kapcsolódó történetek beküldésére. A pályázat célja többek között az emberek ösztönzése az európai kulturális örökséggel való foglalkozásra és az európai közös térhez való tartozás érzésének erősítése; az örökséggel foglalkozó közösségek azonosítása és támogatása; a közösségek jutalmazása erőfeszítéseikért, és bátorításuk történeteik továbbfejlesztésére; valamint közösségek, az Európai Örökség Díj/Europa Nostra Díj nyertesei és az Európai Örökség címre jelölt helyszínek további motiválása az Európai Örökség Napokon való részvételre. A sikeres pályázók 10.000 EUR támogatásban részesülnek. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat közösségi és gazdasági testvértelepülési programok és együttműködések támogatására

Pályázati felhívás magyarországi székhelyű települési és megyei önkormányzatok számára, közösségi és gazdasági testvértelepülési programok és együttműködések támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft.

Pályázat az Európai Unió kohéziós politikájával kapcsolatos tájékoztatási intézkedések támogatására

Pályázati felhívás médiaszervezetek/hírügynökségek, nonprofit szervezetek, egyetemek és oktatási intézmények, kutatóközpontok és agytrösztök, európai érdekeket szolgáló szövetségek, magánszervezetek, valamint hatóságok számára, az Európai Unió kohéziós politikájával kapcsolatos tájékoztatási intézkedések támogatására, a kapcsolódó információk és tartalmak előállítása és terjesztése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 300.000 EUR.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a technológiák legjobb felhasználásának felgyorsítása céljából

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a technológiák legjobb felhasználását előmozdító tevékenységek támogatására, a stratégiai digitális kapacitások kiépítése és optimális kihasználása érdekében. A pályázat célja, a digitális technológiák potenciáljának növelése az európai zöld megállapodásban meghatározott közös európai éghajlati és környezetvédelmi célok elérése érdekében, beleértve a 2050-ig megvalósítandó klímasemlegességet, valamint az európai ipar ellenálló képességének megerősítése és nyílt stratégiai autonómiájának növelése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18–48 hónap. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1–5 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj 2022/2023 – Pályázat külföldi résztovábbképzés, kutatói, illetve művészeti munkában való részvétel támogatására

A Tempus Közalapítvány pályázati felhívása a hazai tudományos, gazdasági és kulturális élet fiatal szakemberei számára, Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj elnyerésére a 2022/2023-es tanévre vonatkozóan, bármely tudományterületen és tudományágban. A támogatás összege predoktori kategória esetében az alaptámogatás 250.000 Ft/hó; posztdoktori kategória esetében az alaptámogatás 370.000 Ft/hó.

Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására

Pályázati felhívás a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató külhoni szervezetek számára, működésük, fejlesztéseik és eszközbeszerzéseik 2022. évi támogatására. A támogatás összege 300.000 – 5.000.000 Ft.

Pályázat CEEPUS hálózati hallgatói és oktatói mobilitási tevékenységek megvalósításának támogatására

Pályázati felhívás akkreditált felősoktatási intézmények számára, CEEPUS hálózati hallgatói és oktatói mobilitási tevékenységek megvalósításának támogatására. A CEEPUS programon belül a nemzetközi együttműködések kialakítása a hivatalos CEEPUS országok (Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észak-Macedónia, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Magyarország, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia, és Szlovénia) akkreditált felsőoktatási intézményei között lehetséges.

Mazsaroff Miklós-díj 2021 – Pályázat képzőművészeti ösztöndíj elnyerésére

A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria pályázati felhívása Miskolc városához vagy a megyéhez, illetve a régióhoz kötődő, tehetséges, 21–35 év közötti képzőművészek számára, Mazsaroff Miklós-díj 2021. évi elnyerésére. A támogatás összege nettó 200.000 Ft.

Ötletpályázat budapesti közterületek fejlesztésére

A Fővárosi Önkormányzat ötletpályázati felhívása Budapesten élő vagy dolgozó, tanuló személyek számára, mindenki számára elérhető, környezettudatos megoldások, valamint a társadalmi különbségek csökkentését, hátrányos helyzetű közösségek életét támogató ötletek, továbbá együttműködések, új, kísérleti megoldások, digitális fejlesztések, rövid távú közösségépítő ötletek beküldésére. A támogatás összege kis projektek esetében legfeljebb 50.000.000 Ft; nagy projektek esetében legfeljebb 133.000.000 Ft.

Pályázat vidéki turisztikai fejlesztések támogatására, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők részére

Pályázati felhívás a vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők számára, induló vagy már működő turisztikai szolgáltató tevékenységeik támogatására. Támogatható tevékenységek: Újonnan építendő szálláshely létesítése; Újonnan kialakítandó szálláshely létesítése; Meglévő szálláshely épületének fejlesztése és/vagy bővítése; Meglévő szálláshely bővítése új épülettel; Kiegészítő turisztikai szolgáltatás elindításához és/vagy továbbfejlesztéséhez szükséges épület/ek vagy építmény/ek építése/felújítása/bővítése, eszközök beszerzése; kiegészítő infrastruktúra pl.: út, járda, parkoló kialakítása, kertépítés megvalósítása; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák kialakítása; ingatlan vásárlása… A támogatás összege legfeljebb 100.000.000 Ft. A támogatott pályázatok várható száma: 800 – 1000 db.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a felhőalapú mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódóan

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a felhőalapú mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódóan, felhő- és edge szolgáltatások online piacterének kiépítése és működtetése érdekében. A pályázatok célja többek között az uniós szabályoknak megfelelő felhőalapú infrastruktúra és szolgáltatások kiépítése; a közös adatterek kialakításának támogatása; valamint mesterséges intelligencia referenciatesztelési és kísérleti létesítmények telepítése négy kiemelt alkalmazási ágazatra (egészségügy, okos közösségek, gyártás és mezőgazdaság) összpontosítva. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 6–48 hónap. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–78 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Szakértői segítség vállalkozások újraindításához, átalakításához

Vállalkozásfejlesztési program legalább három lezárt teljes üzleti évvel rendelkező kis-, és középvállalkozások számára, díjmentes szolgáltatások igénybevétele a vállalkozások újraindítása és átalakítása céljából.

Tisza, a folyó, amely összeköt bennünket – Helytörténeti pályázat középiskolás diákoknak

A zentai Történelmi Levéltár és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark pályázati felhívása középiskolás diákok számára, 19. és a 20. század fordulóján élő ember természetközeli életmódját bemutató történetek beküldésére. A pályázaton résztvevő diákok és felkészítő tanáraik oklevelet és könyvjutalmat kapnak.

Európai uniós pályázat nagyléptékű, uniós szintű digitális fejlesztési programok támogatására

Pályázati felhívások nagyléptékű, uniós szintű digitális fejlesztési programok támogatására, az EU ipari ökoszisztémája digitális átalakulásának elősegítése érdekében. A pályázatok célja többek között új, független nemzeti vagy multinacionális Európai Digitális Médiafigyelő központok létrehozása a regionális lefedettség bővítése érdekében; online biztonsági információk, oktatási források, figyelemfelkeltő eszközök, valamint tanácsadási és bejelentési szolgáltatások nyújtása nem kormányzati, kormányzati és magánszektorbeli szerveket/ügynökségeket tömörítő központok számára; az e-CODEX rendszer továbbfejlesztésének és karbantartásának támogatása; valamint a fenntartható termékek és termelés támogatása, a körforgásos gazdaságra történő átállás lehetővé tétele, az anyag- és energiahatékonyság növelése, a termékkörök bővítése, az élettartam meghosszabbítása és a termékhasználat optimalizálása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább kettő taggal kell rendelkezniük. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18–30 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a biztonságos kvantumkommunikációs infrastruktúra fejlesztése céljából

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a biztonságos kvantumkommunikációs infrastruktúra fejlesztése terén, Európa globális vezető szerepének elérése érdekében. A pályázatok célja többek közt a jobb teljesítményű európai kvantumkulcs-elosztó (KKE) rendszerek iparosításának előkészítése, valamint a kvantumkommunikációs technológiák és rendszerek európai ipari ökoszisztémájának fejlesztéséhez való hozzájárulás; a fejlett kvantumhálózatok korai kiépítése; páneurópai tesztelési és tanúsítási infrastruktúra kiépítése a különböző európai technológiák megfelelőségének értékelése, a megoldások fejlesztésének felgyorsítása és a kvantumkommunikációs infrastruktúrába (KKI) vetett bizalom biztosítása érdekében; továbbá a KKI nagyszabású kiépítésének előkészítése és koordinálása. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 24–30 hónap. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–15 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Az európai kultúra válsága – Hamvas Béla esszépályázat

Balatonfüred Város Önkormányzata, a Magyar Írószövetség, a Tempevölgy és a Hamvas Béla Asztaltársaság pályázati felhívása „Az európai kultúra válsága” témára reflektáló, elemző, még nem publikált esszék beküldésére. Díjazás: 1. helyezett – 250.000 Ft; 2. helyezett – 150.000 Ft; 3. helyezett – 100.000 Ft.

Egy sima – egy fordított – Műfordítói pályázat

A Debreceni Egyetemi Színház műfordítói pályázati felhívása bármely nyelvből, szabadon választott, kortárs (az utóbbi harminc évben megjelent) dráma szöveg (részlet) fordítására. Díjazás: 1. helyezett: 100.000 Ft; 2. helyezett: 75.000 Ft; 3. helyezett: 50.000 Ft. A díjazottak a pénzjutalmon kívül egyéb értékes nyereményeket is kapnak.

Pályázat médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeinek vissza nem térítendő támogatására

Pályázati felhívás magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók számára, működési és üzemeltetési költségeinek 2022. évi támogatására. A támogatás összege közösségi audiovizuális (televíziós) médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók esetében legfeljebb 660.000 Ft/hó; közösségi rádiós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók esetében legfeljebb 550.000 Ft/hó; kisközösségi rádiós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók esetében legfeljebb 440.000 Ft/hó.

A tettenérés kamerája – Pályázat amatőr filmkészítőknek

A Petőfi Irodalmi Múzeum pályázati felhívása kísérletező kedvű, 16-25 év közötti amatőr filmkészítők számára, a Mészöly Miklós szövegeiben tettenérhető filmszerűségre reflektáló rövid videóalkotások beküldésére. A legjobb beérkezett pályázati anyagokat kiállítják a múzeumban és virtuális tereiben, illetve pénzjutalomban részesítik. (1. helyezett: 120.000 Ft, 2. helyezett: 100.000 Ft, 3. helyezett: 80.000 Ft)

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a “Termőföldtől az asztalig” témakörhöz kapcsolódóan

Pályázati felhívások a “Termőföldtől az asztalig” témakörhöz kapcsolódó tevékenységek támogatására, a méltányos, egészséges, biztonságos, éghajlat- és környezetbarát, rugalmas élelmezési rendszerek fejlesztése érdekében az elsődleges termeléstől a fogyasztásig, biztosítva az élelmiszer- és táplálkozásbiztonságot mindenki számára. A pályázatok célja többek között a megfizethető, biztonságos, nyomon követhető, egészséges és fenntartható élelmiszereket biztosító, termelékeny, klímasemleges és rugalmas mezőgazdasági rendszerek fejlesztése; a fenntartható halászat és akvakultúra fejlesztése; valamint az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást, továbbá a környezeti fenntarthatóságot és a körforgást elősegítő, egészséges és inkluzív élelmiszerrendszerek fejlesztése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 4–12 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat az akusztika vagy az elektroakusztika területén tevékenykedő fiatal akusztikusok kiemelkedő eredményeinek jutalmazására

A Huszty Dénes Alapítvány pályázati felhívása az akusztika, vagy az elektroakusztika tématerületén tevékenykedő, 35 év alatti szakemberek számára, Huszty Dénes Emlékdíj 2021. évi elnyerésére. A díj emlékplakettből és összesen mintegy 200.000 Ft jutalomból áll.

Pályázat az egészséges öregedés témaköréhez kapcsolódó kezdeményezések díjazására

Pályázati felhívás nonprofit szervezetek és társadalmi vállalkozások számára, az egész életen át tartó fittség és egészség előmozdítása érdekében tett tevékenységek elismerésére. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: fizikai fittség; testmozgás és sport; mentális jólét; mobilitás; táplálkozás; otthoni gondozás; közösségi támogatás idősek számára; a nem fertőző betegségek megelőzése; valamint a megelőző egészségügyi támogatás egyéb formái. A pályázat keretében három szervezetet díjazottat választanak ki, amelyek 100.000 EUR díjazásban részesülnek. Nonprofit szervezetek, nonprofit vállalkozások pályáhatnak. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat európai uniós kutatási (ERC) díjak elnyerésére

Pályázati felhívás európai uniós kutatási (ERC) díjak elnyerésére a kutatással való társadalmi szerepvállalás területén, a saját területükön kívüli közönséget az EKT által finanszírozott kutatásokba sikeresen bevonó kutatók elismerésére. A pályázat célja elismerni többek között a nyilvánossággal együttműködve vagy konzultálva végzett kutatási tevékenységeket; a vitát ösztönző és/vagy a potenciális jövőbeli kutatókat inspiráló tevékenységeket; valamint a konzultációt és az eszmecserét elősegítő tevékenységeket. Pályázatot három kategóriában lehet benyújtani. A díjat elnyerő kutatók kategóriánként 10.000 EUR pénzjutalmat kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol.

Junior Master of Light 2021 – Pályázat felsőoktatásban tanuló világítástervező, építész, belsőépítész, tárgytervező, képzőművész, iparművész, elektromos tervező tanulmányokat folytató hallgatóknak

A LISYS-PROJECT Kft. pályázati felhívása világítástervező, építész, belsőépítész, tárgytervező, képzőművész, iparművész, elektromos tervező tanulmányokat folytató hallgatók számára, Junior Master of Light díj 2021. évi elnyerésére, világítási koncepciótervek, sorozat-gyártható eszközök, egyedi eszközök, alkotások, berendezések és nem tárgyiasítható pályaművek elismerésére. A győztes pályaművet benyújtó pályázó vagy alkotóközösség összetett díjazásban részesül.

Pályázat védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése céljából

Pályázati felhívás állattartók számára, védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzésére, a mezőgazdasági genetikai erőforrások megőrzésének, valamint fenntartható használatának és fejlesztésének megvalósítása érdekében. A támogatás összege állatfajtánként eltérő, de legfeljebb 700 EUR/egyed/év lehet.

Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban – Pályázat egyetemek és a főiskolák hallgatói számára

Az Országgyűlés Hivatalának pályázati felhívása magyarországi és határon túli, magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézmények alap-, mester- vagy osztatlan képzésében részt vevő hallgatói számára, a “Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” témához kapcsolódó dolgozatok beküldésére. Díjazás: 1. helyezett: 500.000 Ft; 2. helyezett: 400.000 Ft; 3. helyezett: 300.000 Ft; valamint két különdíj, egyenként 200.000 Ft

Pályázat innovatív élelmiszeripari technológiai megoldások fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás innovatív élelmiszeripari technológiai megoldások fejlesztésének támogatására, az innovatív ötletek és konzorciumok társadalmi, gazdasági és környezeti hatásának maximalizálása érdekében. A pályázat célja az élelmiszerrendszerbe vetett nagyobb közbizalom feltételeinek javítása; az elhízás és a nem fertőző betegségek relatív kockázatának csökkentése; az agrár-élelmiszeripari rendszerek környezeti hatásának javítása; valamint a körforgásos és fenntartható gazdaságra való áttérés lehetővé tétele. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek két különböző programországban vannak bejegyezve. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat civil szervezetek vezetőinek nemzetközi fejlesztőprogramban való részvételre

Pályázati felhívás civil szervezetek 21-28 év közötti vezetői számára, egyéves nemzetközi fejlesztőprogramban való részvételre, a civil párbeszéd és béketeremtés; nyílt, részvételi kormányzás; reziliencia és fenntartható fejlődés; nők és társadalmi nemek; valamint az ifjúsági szerepvállalás területén.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a körkörös gazdaság és biogazdaság területén 1.

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások az éghajlatsemleges körforgásos gazdaság és biogazdaság területén, a fontos alapanyag áramlás, a termékértékláncok, valamint a különböző biogazdasági ágazatok fejlesztése érdekében. A pályázatok célja többek között a fenntartható, regeneratív, inkluzív és igazságos körforgásos gazdaság és biogazdaság felé történő regionális, vidéki, helyi/városi és fogyasztói alapú átmenet biztosítása; az európai ipari fenntarthatóság, versenyképesség és erőforrás-függetlenség elérése a nem megújuló nyersanyagok használatának csökkentése és a nagyobb erőforrás-hatékonyság lehetővé tétele révén; az európai erdők multifunkcionalitásának megtartása és kezelése; valamint a tengeri és édesvízi biológiai erőforrások és a kék biotechnológia potenciáljának növelése a környezetbarátabb ipari termékek és folyamatok előállítása érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–9 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok egy digitalizált, erőforráshatékony és reziliens ipar kialakítása érdekében 2022

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások egy digitalizált, erőforráshatékony és reziliens ipar kialakítása érdekében a kulcsfontosságú stratégiai értékláncokban a 2022-es évre vonatkozóan. A pályázatok célja többek között a rugalmas, fenntartható és biztonságos nyersanyag-értékláncok kialakítása az EU ipari ökoszisztémái számára, a zöld és a digitális átalakulás támogatása érdekében; új, a tervezés által fenntartható, fokozott funkcionalitással rendelkező és az ipari folyamatok és fogyasztói termékek széles skáláján alkalmazható anyagok kifejlesztésének támogatása; az európai vezető szerep elérése a tiszta, szennyezőanyag-mentes környezet, valamint az ipar szén-dioxid-mentesítéséhez szükséges anyagok előállítása terén; az európai vezető szerep elérése a körforgásos gazdaságban az ágazatközi együttműködés erősítése érdekében; továbbá a kulcsfontosságú digitális és alaptechnológiák fokozott alkalmazása az ipari értékláncokban és a stratégiai ágazatokban, különös tekintettel a kkv-kra és az induló vállalkozásokra. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2,4–14 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

A mi mesénk – Rajz- és meseíró pályázat

Az ismerdmegmagyarorszagot.com pályázati felhívása magyarországi és külföldön élő magyar meseírók és illusztrátorok számára, mesék és illusztrációk beküldésére. A legjobb alkotásokból kötetet jelentetnek meg.

Pályázat közép-európai együttműködési projektek támogatására

Pályázati felhívás közép-európai állami és magánszervezetek számára, együttműködési projektjeik támogatására az energia és környezetvédelem; közegészségügy, orvostudomány és élettudományok; agrár- és biogazdaság; fejlett anyagok és nanotechnológia; közlekedés és mobilitás; fejlett gyártási rendszerek; valamint IKT és elektronika területein. Pályázatot (nem kizárólagosan) az alábbi témákban lehet benyújtani: zöld gazdaság, biogazdaság; ipar 4.0, robotizáció, mechatronika, digitális technológiák, kulcsfontosságú alaptechnológiák; kulturális és kreatív iparágak és turizmus; egészségügyi (ápolási) innováció; idősek gazdasága; szociális innováció; technológia- és innováció-transzfer; interregionális partnerségek az értékláncok mentén; valamint innovatív rendszerek az innováció finanszírozására. A pályázat keretösszege 72 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

JÖN: Pályázat helyi humán fejlesztések megvalósításának támogatására

Pályázati felhívás települési önkormányzatok és konzorciumaik számára, helyi humán fejlesztések megvalósításának támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. Támogatható tevékenységek: Helyi kulturális közösségfejlesztési folyamat kezdeményezése és megvalósítása, szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz kapcsolódó szemléletformálás, egészségügyi humánerőforrás fejlesztés és szemléletformálás, 10 ezer fő feletti városok esetében részvételi tervezési folyamatok támogatása, megyei és térségi identitás erősítése, térségfejlesztési együttműködések, Megyei Esélyteremtő Paktumok megyei szolgáltatáshiányokra válaszoló intézkedéseinek megvalósítását támogató tevékenységek. A pályázat keretösszege 92.500.000.000 Ft.

A fény mestere – Pályázat világítástervezők, építészek, belsőépítészek, tárgytervezők, képzőművészek, iparművészek, elektromos tervezők és más szakemberek részére

A LISYS-PROJECT Kft. pályázati felhívása világítástervezők, építészek, belsőépítészek, tárgytervezők, képzőművészek, iparművészek, elektromos tervezők és más, kapcsolódó területeken alkotó szakemberek számára, A Fény Mestere – Master of Light díj 2021. évi elnyerésére, a világítástervezési folyamatokban felmutatott tudásuk és munkájuk elismerésére. A győztes pályaművet benyújtó Pályázó egyebek mellett 1.000.000 Ft díjazásban részesül.

Pályázat animációs filmek és animációs filmsorozatok gyártásának támogatására

Pályázati felhívás jogi személyiséggel rendelkező filmelőállítók számára, a médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt önálló animációs filmek és animációs filmsorozatok gyártásának támogatására. A támogatás összege önálló animációs filmalkotás esetén legfeljebb 20.000.000 Ft, animációs filmsorozat esetén epizódonként legfeljebb 15.000.000 Ft.

Mutassuk mög, mennyire tudunk még ö-zni! – Nyelvjárási pályázat

A Wass Albert Irodalompártoló Egyesület pályázati felhívása ö-ző nyelvjárásba írt vagy elmondott művek gyűjtésire és létrehozására.

Pályázat klinikai gyógyítás, vagy orvosi tudományos kutatás területén dolgozó orvosok és orvos-biológiai kutatással foglalkozó személyek elismerésére

A Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány pályázati felhívása Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára, tudományos tevékenységük elismerésére. A nyertes pályázó(k) között 500.000 Ft alapítványi adomány, illetve különdíjak kerülnek kiosztásra.

Pályázat a Debreceni Nemzetközi Iskola képzési programjaiban való részvétel támogatására

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati felhívása 10-17 év közötti, tehetséges, vagy kimagasló eredményt elért debreceni diákok számára, a Debreceni Nemzetközi Iskola képzési programjaiban való részvételük támogatására.

Pályázat a kulturális és kreatív szektorok és iparágak területén működő, új európai uniós Tudás és Innovációs Közösség (KIC) létrehozásának támogatására

Pályázati felhívás a kulturális és kreatív szektorok és iparágak területén működő, új európai uniós Tudás és Innovációs Közösség (KIC) létrehozásának támogatására, innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások kifejlesztésére, a sürgető társadalmi kihívásokra történő válaszadás érdekében. A pályázat célja többek között a globális kihívások kezelésére szolgáló új innovatív megoldások létrehozása; a humán tőke megerősítése a kutatás és az innováció területén; valamint a kulturális és kreatív ágazatok és iparágak uniós politikai prioritásainak támogatása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legfeljebb 50 tagja van. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat fiatal, de saját kutatócsoporttal már rendelkező kutatók kutatási programjainak támogatására 2022

Pályázati felhívás fiatal, de saját kutatócsoporttal már rendelkező kutatók számára, kutatási programjaik megvalósításának támogatására 2022-re vonatkozóan. A vezető kutatóknak bizonyítaniuk kell tudományos javaslatuk úttörő jellegét, ambícióit és megvalósíthatóságát. A vezető kutatónak legalább 7, de legfeljebb 12 évvel 2022. január 1-je előtt kellett elnyernie első doktori fokozatát. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 EUR egy öt éves periódusra. Ezen felül további 1.000.000 EUR támogatás igényelhető az “indulási” költségek fedezésére, nagyobb berendezések beszerzésére, nagy létesítményekhez való hozzáférésre, valamint egyéb jelentős kísérleti és terepmunka költségekre. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat 2022. évi nemzetközi filmfesztiválra jelentkezésre

Pályázati felhívás alkotók és alkotócsoportok, valamint filmművészetet tanuló rendező és/vagy operatőr szakos egyetemi hallgatók számára, eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmazó, 2019. január 1. után készült filmalkotások nevezésére a 2022. évi nemzetközi filmfesztiválra.

Pályázat szennyvíz mintaprojektek megvalósításának támogatására

Pályázati felhívás 2000 lakosnál kisebb települések önkormányzatai és önkormányzati társulások számára, szennyvíz mintaprojektek megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 5 milliárd Ft.

Innovációk a fenntartható építésgazdaságban – Innovációs és üzleti terv készítő pályázat

A GREENOLOGY Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközpont pályázati felhívása egyetemi és doktori képzésben részt vevő hallgatók számára, innovációs építésgazdasági javaslatok kidolgozására, valamint ehhez kapcsolódó üzleti tervek benyújtására. A nyertes pályamű lektorált, szerkesztőség által jóváhagyott kivonata publikálásra kerül, illetve a nyertes pályázók további értékes tárgyjutalomban részesülnek

Pályázat innovatív, tiszta energia projektek megvalósításának támogatására

Európai uniós pályázati felhívás innovatív, tiszta energia projektek megvalósításának támogatására. A pályázat célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentő, kiforrott és jelentős potenciállal rendelkező, innovatív technológiákat, eljárásokat vagy termékeket bemutató projektek támogatása; valamint a támogatható projektek piaci igényeihez és kockázati profiljához igazított pénzügyi támogatás nyújtása további állami és magánforrások bevonása érdekében. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 48 hónap. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat a 2022/2023. tanévre szóló Ökoiskola cím és Örökös Ökoiskola cím elnyerésére

Pályázati felhívás magyarországi székhelyű nevelési-oktatási intézmények számára, Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím 2022/2023. tanévre szóló elnyerésére, a fenntarthatósággal egészintézményes módon foglalkozó intézmények elismerésére. A címet viselő intézmények a Magyarországi Ökoiskola Hálózat tagjává válva olyan szakmai közösség részei lehetnek, amelyben rendszeres tudásmegosztással, segédletekkel és egyéb lehetőségekkel gazdagodhatnak, különböző képzésekkel és más programokkal színesítve munkájukat.

Pályázat az EU Alapjogi Chartájával kapcsolatos kapacitásépítés és tudatosság előmozdítása, valamint a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogok megsértésével kapcsolatos stratégiai perekhez kötődő tevékenységek támogatására

Pályázati felhívás az EU Alapjogi Chartájával kapcsolatos kapacitásépítés és tudatosság előmozdítása, valamint a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogok megsértésével kapcsolatos stratégiai perekhez kötődő tevékenységek támogatására. A pályázat célja többek között a civil szervezetek, a nemzeti emberi jogi intézmények, az egyenlőséggel foglalkozó szervek, az ombudsmani intézmények és a tagállami hatóságok Chartával kapcsolatos tudatosságának növelése és Charta jobb felhasználása; a nevezett intézmények és szervezetek közötti együttműködés javítása a Chartával kapcsolatos kérdésekben; valamint a peres stratégiák kidolgozásának javítása. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR, felső határ nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat európai uniós szintű fiatal vállalkozói versenyben való részvételre

Pályázati felhívás 16–25 év közötti fiatalok számára, európai uniós szintű vállalkozói versenyben való részvételre. Bármilyen technológiai innovációval lehet nevezni a versenyre. A nevezésnek nem feltétele, hogy a pályázó meglévő vállalkozással rendelkezzen. A fődíjas 11.000 EUR támogatást, mentorálási lehetőséget és pro-bono támogatást kap, üzleti ötletének vagy induló vállalkozásának támogatás érdekében. A döntőbe jutó fiatalok mindegyike 1.100 EUR támogatásban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

Tervpályázat a Városháza Park megújítására

Pályázati felhívás tervezőcsapatok számára, a Városháza Park innovatív, klímatudatos és zöld megújítására. A megvétel legkisebb összege: bruttó 1.000.000 Ft. A díj legnagyobb összege: bruttó 4.000.000 Ft.

Pályázat környezetvédelmi célú településfejlesztési beruházások támogatására

Pályázati felhívás helyi (települési) önkormányzatok, valamint többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok és konzorciumaik számára, környezetvédelmi célú településfejlesztési beruházások támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 246.727.289.000 Ft.

Pályázat a COVID-19 leküzdését célzó robotikai megoldások fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás a COVID-19 leküzdését célzó robotikai megoldások fejlesztésének támogatására a robotikai alkalmazások egészségügyi ellátással kapcsolatos környezetbe történő beágyazódásának felgyorsítása, valamint az új, hatékony robotikai alapú megoldások zökkenőmentes bevezetése érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melyben legalább egy KKV és négy, különböző programországokban bejegyzett végfelhasználó (pl. kórház) veesz részt. A pályázat keretében összesen 8 projektet támogatnak. A támogatás összege legfeljebb 250.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Dalolni hívunk! – Felhívás kárpát-medencei ifjúsági népdalversenyben való részvételre

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány pályázati felhívása általános és középiskolás fiatalok számára, az egész Kárpát-medencére kiterjedő ifjúsági népdalversenyben való részvételre. A korcsoportonkénti díjazottaknál a csomagok értékes tárgynyereményeket (pl. könyvek, társasjátékok, népművészeti ajándékok stb.) tartalmaznak 15, 12 és 9 ezer forint értékben. A közönségdíjasok szintén hasonló értékben kapnak ajándékcsomagot.

Pályázat vállalkozásoknak komplex COVID-19 szűrésre

Pályázati felhívás egyéni vállalkozók és maximum 50 fővel működő vállalkozások számára, komplex COVID-19 szűrésre. Jelenleg a szűrőcsomag csak Budapesten érhető el.

Pályázat aktuális társadalmi problémákra innovatív megoldást kínáló projektek díjazására és támogatására

Pályázati felhívása magánszemélyek, a civil társadalom, az üzleti szektor, és a közszféra szereplői számára, nemzetközi díj elnyerésére, aktuális társadalmi problémákra kipróbált, bevált és hatékony megoldásokat kínáló projektek díjazására és támogatására. Az első három nyertes 15.000 euró, 10.000 euró és 5.000 euró díjazásban részesül, míg további 12 díjazott projektenként 2.000 euró elismerést kap.

Pályázat távhőszolgáltatók megújuló alapú helyi hőigény fejlesztéseinek kielégítése céljából

Pályázati felhívás távhőtermelő gazdasági társaságok számára, korszerű, megújuló energiaforrás bázisú távhőtermelő rendszerek megvalósításának támogatására, a megújuló alapú helyi hőigény fejlesztéseik kielégítése céljából. A támogatás összege legfeljebb az egyes projektre allokált, a mindenkor hatályos éves fejlesztési keretben meghatározott indikatív forráskeretben meghatározott összeg lehet. A pályázat keretösszege 19,60 milliárd Ft.

Pályázat gyalogosvédelmi rendszer megvalósításának támogatására

Pályázati felhívás magyarországi települési és kerületi önkormányzatok számára, gyalogosvédelmi rendszer (okos zebra) közlekedési lámpával nem rendelkező kijelölt gyalogátkelőhelyeken történő létesítésének támogatására.

Pályázat önkormányzatoknak, pedagógusoknak, civil szervezeteknek ingyenes COVID-19 antigén gyorstesztelésre

Pályázati felhívás önkormányzatok, pedagógusok, valamint civil szervezetek számára, ingyenes COVID-19 antigén gyorstesztelésre. A koronavírus antigén gyorsteszt segítségével megtudhatja, jelen van-e szervezetében a COVID-19 vírus (SARS-CoV-2). A mintavétel az orr-nyálkahártyából történik, nem igényel előkészületet a paciens részéről, az eredmény 15 percen belül rendelkezésre áll.

Európai uniós pályázatok a biztonságos, rugalmas közlekedési és intelligens mobilitási szolgáltatások kutatás-fejlesztési támogatására

Pályázati felhívások a biztonságos, rugalmas közlekedési és intelligens mobilitási szolgáltatások kutatás-fejlesztési támogatására Európa vezető szerepének elérése érdekében a kulcsfontosságú és újonnan megjelenő technológiák terén, illetve az intelligens és fenntartható közlekedés megvalósítása érdekében. A pályázatok célja többek között az utas- és áruszállításban használható, innovatív, összekapcsolt, együttműködő és automatizált mobilitási technológiák és rendszerek bevezetésének felgyorsítása; a multimodális közlekedési rendszer továbbfejlesztése fenntartható és intelligens távolsági és városi áruszállítás és logisztika, valamint korszerűsített és rugalmas fizikai és digitális infrastruktúrák révén; továbbá a közlekedési balesetek, balesetek és halálos balesetek számának drasztikus csökkentése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3,5–25 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

A Duna-medence vízgyűjtő területe: adottságok, lehetőségek, regionális stratégiák – Pályázat tudományos igényű tanulmányok írására

A Bognár József Közgazdaság-kutató Alapítvány pályázati felhívása 40 év alattiak számára, a Duna-medence vízgazdálkodásával, az öntözéssel, valamint a talajvédelemmel és ezzel kapcsolatban a fenntartható és versenyképes agrárágazattal kapcsolatos, tudományos igényű tanulmányok írására és beküldésére. A pályázat fődíja 300.000 forint, Bognár József-emlékérem, Bognár József-emléklap. A kuratórium legfeljebb két további pályázatot is díjazhat 250.000–200.000 forint összegben.

Pályázat vállalkozásoknak személyre szabott egészségügyi szűrővizsgálatra COVID-19 ellenanyag méréssel

Pályázati felhívás egyéni vállalkozók és maximum 50 fővel működő vállalkozások számára, COVID-19 ellenanyag méréssel egybekötött, személyre szabott egészségügyi szűrővizsgálatra. Jelenleg a szűrőcsomag csak Budapesten érhető el.

Pályázat futóeseményeken való részvételhez amatőr futók nevezési díjának finanszírozására

Pályázati felhívás szabadidősport-egyesületek, diáksport-szervezetek és oktatási intézmények számára, amatőr futók nyilvánosan meghirdetett, nevezési díjhoz kötött tömeges szabadtéri futóeseményeken való részvételének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 150.000 Ft.

Hőlégballon a RepTár felett – Rajzpályázat

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum rajzpályázati felhívása általános iskolás diákok számára, a múzeumhoz vagy a repüléshez kapcsolódó alkotások beküldésére. Korosztályonként a legjobb 3-3 alkotást értékes nyereményekkel, RepTáras ajándékokkal díjazzák.

JÖN: pályázat gyakorlatorientált felsőfokú képzések infrastrukturális- és készségfejlesztésének támogatására

Pályázati felhívástervezet államilag elismert felsőoktatási intézmények számára, gyakorlatorientált felsőfokú képzések infrastrukturális- és készségfejlesztésének támogatására. A támogatás összege 1.270.000.000 – 9.525.000.000 Ft.

Pályázat globális élelmiszeripari innovációs díj és a hozzá kapcsolódó támogatás elnyerésére

Javaslattételi pályázati felhívás élelmiszeripari innovációs díjak 2022. évi odaítélése céljából, az élelmiszerinnováció és társadalmi hatás területén végzett tevékenységek globális elismerésére. Minden évben két díjat ítélnek oda. Bármely ország állampolgárai jelölhetők, nemre, fajra, vallásra, hitvallásra vagy lakóhelyre vonatkozó korlátozás nélkül. A jelöléseket magánvállalkozások, tudományos intézmények, kormányzati egységek, jótékonysági alapítványok és nonprofit szervezetek nyújthatják be. A két díjazott egyenként 125.000 CAD pénzjutalomban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

Erdők ölelése, vizek csobogása – Természetvédelmi-irodalmi vers-, próza- meseíró és természetfotós pályázat

A Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület pályázati felhívása hazai és határon túli általános- és középiskolások számára, az erdővel, a vizekkel és a természetes környezettel kapcsolatos irodalmi és fotóalkotások beküldésére. A helyezett pályaműveket megjelentetik az ez alkalomra kiadott könyvben.

30 éve szabadon – Esszépályázat középiskolásoknak

A XX. Század Intézet pályázati felhívása középiskolás diákok számára, az 1989–90-es rendszerváltással kapcsolatos, személyes beszélgetéseken alapuló esszék beküldésére. Az első három helyezett értékes elektronikai ajándékot és könyvcsomagot kap.

Pályázat ingyenes lakossági egészségügyi szűrések igénybevételéhez szűrőbuszok kitelepítésére

Pályázati felhívás civil szervezetek, önkormányzatok, oktatási intézmények, egyesületek, valamint lakossági rendezvények szervezői számára, ingyenes szűrőbuszok kitelepítésére, lakossági egészségügyi szűrések igénybevételéhez.

Udvarzöldítési pályázat

Pályázati felhívás az egyik magyarországi város közigazgatási területén lévő társasházak és lakásszövetkezetek számára, belső udvaraik zöldítésére, a városi zöldfelületek növelése érdekében. A támogatás összege 800.000 – 2.000.000 Ft.

Pályázat a polgárok az EU demokratikus és polgári életében való elkötelezettségét és részvételét elősegítő tevékenységek megvalósítására

Pályázati felhívás a polgárok és az érdekképviseleti szervezetek részvételének és az Unió demokratikus és polgári életéhez való hozzájárulásának előmozdítása érdekében. A pályázat célja a polgárokat közvetlenül bevonó transznacionális partnerségek és hálózatok által létrehozott projektek támogatása. Ezek a projektek a különböző háttérrel rendelkező emberek különböző csoportjait fogják össze, lehetőséget biztosítva számukra, hogy aktívan részt vegyenek az uniós politikai döntéshozatali folyamatban a program célkitűzéseihez kapcsolódó területeken. A projektek hozzájárulnak az uniós értékek, a jogállamiság, az alapvető jogok és a demokrácia előmozdításához. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összegének felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol.

JÖN: Pályázat nemzeti laboratóriumok létrehozásának, komplex fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívástervezet nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, valamint költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek számára, nemzeti Laboratóriumok létrehozásának, komplex fejlesztésének támogatására. A támogatás összege 1.000.000.000 – 9.500.000.000 Ft.

Ingyenes online számlázó alapítványoknak, egyesületeknek

A szamlazz.hu online számlázó díjmentes használati lehetőséget biztosít civil szervezeteknek (alapítványoknak, egyesületeknek) a #profi szolgáltatáscsomagjához, ezzel támogatva a Magyarországon működő civil szervezetek munkáját.

Pályázat vállalkozásoknak, feldolgozott élelmiszer termékek és kézműves ipari termék megyei szintű elismerésének elnyerésére

Pályázati felhívása Fejér megye közigazgatási területén termelt vagy gyűjtött alapanyagokból készült termékeket előállítók számára, megyei szintű termékdíj elismerés 2022. évi elnyerésére.

Regényíró pályázat

A Holnap Magazin kiadó irodalmi pályázati felhívása Magyarországon és határainkon túl élő, magyar nyelven publikáló írók számára, regények beküldésére, témamegkötés nélkül. A kiválasztott három nyertes pályázó könyvét a Kiíró ingyenesen elkészíti EPUB, MOBI e-könyv formátumokban és forgalomba helyezi.

Munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatása céljából

Pályázati felhívás alacsony iskolai végzettségűeket foglalkoztatni kívánók számára, fix 90 napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás igénylésére. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és tényleges átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó 100 %-a, de teljes munkaidő esetén legfeljebb a megállapítás napján hatályos kötelező legkisebb munkabér és annak szociális hozzájárulási adója.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a klímatudományok területén

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a klímatudományok területén, az éghajlat-semleges és ellenálló társadalomra és gazdaságra való áttérés érdekében. A pályázatok célja többek között az ismeretek bővítése és megoldások nyújtása az alábbi területek bármelyikén: földrendszertudomány, az éghajlatsemlegességhez vezető utak, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, beleértve az éghajlati szolgáltatásokat, az éghajlatváltozás elleni fellépés, valamint az éghajlat és az ökoszisztémák közötti kölcsönhatások jobb megértése; az éghajlatváltozással kapcsolatos európai kutatási térség megerősítése; továbbá az éghajlatváltozással kapcsolatos tudásbázis átláthatóságának, szilárdságának, megbízhatóságának és gyakorlati használhatóságának növelése a politikai döntéshozók, a gyakorlati szakemberek, más érdekelt felek és a polgárok számára. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 5–10 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat bölcsődei nevelés fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás legalább 3000 fő lakónépességű települések helyi önkormányzatai és társulásai, országos- és helyi nemzetiségi önkormányzatai és társulásai, valamint egyházi jogi személyek számára, a bölcsődei nevelés fejlesztésének támogatására. A támogatás összege 50.000.000 – 1.440.000.000 Ft.

Fotópályázat Vác természeti és épített örökségeinek bemutatására

A Tourinform Vác fotópályázati felhívása amatőr és profi fotósok számára, Vác természeti és épített örökségeit bemutató alkotások beküldésére. A díjazottak értékes nyereményeket kapnak.

Pályázat önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésének támogatására

Pályázati felhívás helyi és megyei önkormányzatok, helyi és nemzetiségi költségvetési irányító és költségvetési szervek, önkormányzati társulások, valamint önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok számára, önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésének támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 90.050.000.000 Ft.

Pályázat innovatív és fenntartható induló vállalkozásoknak befektetési programban való részvételre

Pályázati felhívás innovatív és fenntartható induló vállalkozások számára, nemzetközi befektetési programban való részvételre. A program célja a kommunikáció fellendítése és a regionális befektetői és induló vállalkozások együttműködésének ösztönzése a fenntarthatóság területén. A koncepció a V4 országok három helyszínén tartott B2B és hálózatépítő rendezvényeken alapul. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás bölcsődei, óvodai ellátást nyújtó intézmények, szolgáltatások fenntartói/fenntartói jogok gyakorlását ellátó szervezetek és az épületek tulajdonosai számára, a gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztésének támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 62.185.455.000 Ft.

Az Év Balatoni Háza 2021 – Pályázat a Balaton környezetében épített épületek díjazására

A Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Szövetség pályázati felhívása az „Év Balatoni Háza 2021” díj elnyerésére, lakóházak, középületek és gazdasági/üdülő épületek elismerésére. A díjazásra összesen bruttó 1.000.000 Ft áll rendelkezésre. Az odaítélhető díj legalább 200.000 Ft, de maximum 500.000 Ft.

Változás – Alkotói pályázat

A SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat pályázati felhívása a változás témára reflektáló versek, mesék, prózák és ismeretterjesztő cikkek beküldésére. A sikeres pályázók szerzői honoráriumot és további publikálási lehetőséget kapnak.

Európai uniós kutatási pályázat partnerségek támogatására az egészségügy területén

Pályázati felhívás az egészségügy területén létrejövő kutatási partnerségek számára, támogatás elnyerésére. A pályázat célja többek között az egészségügyi és ellátórendszerek fokozott együttműködésen alapuló kutatásban való részvétele; a kutatási eredmények felhasználása az egészségügyi rendszerek átalakítására vonatkozó, bizonyítékokon alapuló stratégiák és szakpolitikák kidolgozásához; innovatív módszerek alkalmazása az egészségügyi ellátás nyújtása és a lakosság egészségének megőrzése érdekében; a sikeres egészségügyi és ellátási innovációk elősegítése és átvétele; vlamint az egészségügyi és gondozási szakemberek digitális és egészségügyi ismereteinek bővítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 100 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása

Pályázati felhívás magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására a zöld átmenet, mezőgazdaság és élelmiszertermelés, digitalizáció, víztechnológiák, valamint az egészségipar területén. A támogatás összege önálló pályázat esetén minimum 20 millió Ft, maximum 35 millió Ft; konzorciumi pályázat esetén minimum 20 millió Ft, maximum 70 millió Ft.

Fiatal szakképzettek munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatása

Pályázati felhívás 30. életévét be nem töltött és utolsó szakképzettségét 2011-ben vagy azóta megszerzett álláskeresőt foglalkoztatni kívánó munkaadók számára, fix 90 napos, a fiatal szakképzettek munkatapasztalat-szerzését elősegítő támogatás igénylésére. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és tényleges átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegének 100 %-a, de teljes munkaidő esetén havonta legfeljebb a megállapítás napján hatályos garantált bérminimum kétszerese.

Pályázat fenntartható városfejlesztési stratégiák támogatására

Pályázati felhívás városi jogállású települési önkormányzatok, valamint települési önkormányzatok, helyi önkormányzati hivatalok, nonprofit gazdasági társaságok és önkormányzati gazdasági szervezetek számára, fenntartható városfejlesztési stratégiák támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható.

Pályázat vállalkozásoknak fenntarthatósági jelentések díjazására

Pályázati felhívás vállalkozások számára, a nem pénzügyi jelentések készítése terén tanúsított kiemelkedő teljesítmény és innováció elismerésére.

Pályázat marketing díj elnyerésére

Pályázati felhívás ügynökségek számára, marketing díj elnyerésére, a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások elismerésére.

Pályázat a 4 és 5 számjegyű utak fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számára, 4 és 5 számjegyű kül- és belterületi állami tulajdonú közutak fejlesztésének és felújításának támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 143.998.772.000 Ft.

Pályázat innovatív kezdő vállalkozásoknak európai uniós fejlesztési programban való részvételre

Pályázati felhívás a városok, az iparágak, az éghajlat, az élelmiszer, a jólét és az általános életminőség fenntartható változását előmozdító leginnovatívabb startupok és scaleupok számára, európai uniós fejlesztési programban való részvételre. A korai fázisban lévő csapatoktól a kiforrott scaleupokig minden vállalkozás kaphatja az üzleti növekedés fellendítéséhez, a finanszírozás megszerzéséhez és a nemzetközi piacra lépéshez szükséges támogatást. A kiválasztott húsz vállalkozás 1 millió EUR értékű támogatási szolgáltatást kap. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat középületek energetikai fejlesztései előkészítésének támogatására

Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények, valamint a Magyarországon nyilvántartásba vett, felsőoktatási intézményt fenntartó közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok számára, középületek energetikai fejlesztései előkészítésének támogatására. A támogatás összege a fejlesztendő épület(ek) fűtött alapterülete és 5 000 Ft/m2 fajlagos szorzata.

Pályázat vállalkozásoknak környezetvédelmi díj elnyerésére

Pályázati felhívás vállalkozások számára, környezetvédelmi díj elnyerésére, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés terén 2019-2021. között tett erőfeszítések elismerésére. A projekt természetesen egy hosszú távú folyamat részegysége is lehet, amennyiben elkülönített eredménye jól kimutatható.

Európai uniós pályázatok egészségügyi eszközök és szolgáltatások kutatás-fejlesztési célú támogatására

Pályázati felhívás egészségügyi eszközök és szolgáltatások kutatás-fejlesztési célú támogatására, a gyógyszerek hatékonyságának optimalizálása és a szabályozási döntéshozatalban használható új módszerek kidolgozása érdekében. A pályázatok célja többek között Európa tudományos és technológiai szakértelmének, az új eszközök, technológiák és digitális megoldások terén mutatott innovációs képességeinek fejlesztése; a célzott és gyorsabb kutatás lehetővé tétele, amelynek eredményeként biztonságosabb, hatékonyabb, költséghatékonyabb és megfizethetőbb eszközök, technológiák és digitális megoldások születnek a jobb (személyre szabott) betegségmegelőzés, diagnózis, kezelés és nyomon követés érdekében; az EU világszínvonalú vezető szerepének elérése az egészségügyi technológiák fejlesztése terén; az innovatív diagnosztikai és terápiás megközelítések, a személyre szabott gyógyászati megközelítések, a digitális és egyéb emberközpontú egészségügyi megoldások kifejlesztése és integrálása; valamint az egészségügyi kutatás és innováció termelékenységének, valamint az egészségügyi ellátás minőségének és eredményeinek javítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 7–10 millió EUR lehet.

Toldi – Rajzpályázat

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap rajzpályázati felhívása magyar és határon túli, általános és középiskolás diákok számára, a Toldi animációs sorozathoz kapcsolódó rajzok, grafikák, festmények, számítógépes grafikák stb. beküldésére. Az 1. és 2. kategórián belül témánként a zsűri által kiemelt 3 legjobb alkotás készítője Toldi ajándékcsomagot nyer, valamint a díjátadó alkalmával rajzfilmstúdióban tehet látogatást.

Filmben mondom el – Kisfilmpályázat

A Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ és az Időkép időjárás portál pályázati felhívása legfeljebb 3 perc hosszúságú kisfilmek beküldésére a kultúra napja alkalmából. A díjazottak értékes nyereményeket kapnak, továbbá az ajándékokon felül minden helyezett kisfilmjét bemutatják.

Utcamesék – Alkotópályázat

A Trafó Gondolat Generátor műhelyének pályázati felhívása a lakókörnyezetünkkel kapcsolatos mesék és képregények beküldésére. A nyertes pályaművek a Trafón belül kerülnek bemutatásra, valamint megjelennek a Ház különböző csatornáin. A díjazottak ezen felül értékes belépőjegyeket nyernek.

Kemény Bertalan Falufejlesztési Díj 2022 – Pályázat a vidék- és falufejlesztés tekintetében kiemelkedő személyek elismerésére

A Falufejlesztési Társaság javaslattételi pályázati felhívása Kemény Bertalan Falufejlesztési Díj 2022. évi odaítélése céljából, falugondnoki feladatukat legalább 5 éve, kiemelkedő színvonalon végző személyek, illetve a vidék és falufejlesztés tekintetében kiemelkedő eredményeket elért személyek munkájának elismerésére.

Pályázat tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatására

Pályázati felhívás mezőgazdasági termelők és mezőgazdasági termelők egyes csoportjai számára, a valószínűsíthető természeti katasztrófák, éghajlati események megelőzésére, mérséklésére irányuló beruházások megvalósításának támogatására, a tavaszi fagykár következményeinek mérséklése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100 millió Ft.

Egészségügyi kutatás-fejlesztési pályázatok az EU4 Health Program keretében

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások az EU4 Health Program keretein belül. A pályázatok célja többek között az uniós közegészségügy javítása a betegségmegelőzés, az egészségfejlesztés, valamint a nemzetközi egészségügyi kezdeményezések és együttműködés révén; az emberek védelme a határokon átnyúló súlyos egészségügyi veszélyekkel szemben, illetve a határokon átnyúló egészségügyi veszélyek megelőzése, az azokra való felkészültség és reagálás javítása; továbbá a gyógyszerekhez, orvostechnikai eszközökhöz és a válsághelyzetekben használatos termékekhez való hozzáférés javítása a fenntartható termelési és ellátási láncok, valamint az uniós innováció ösztönzésével és a gyógyszerek hatékony felhasználásával. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 5 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat lakossági napelemes rendszerek támogatására

Pályázat magánszemélyeknek, lakossági napelemes rendszerek támogatására és fűtési rendszerek napelemes rendszerekkel kombinált elektrifikálásának támogatására. A támogatás összege minimum 500.000 Ft, tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer létesítése esetén legfeljebb bruttó 2.900.000 Ft; tetőszerkezetre helyezett napelemes rendszer telepítése, létesítése, fűtési rendszer elektrifikálása hőszivattyúval, villamosenergia tároló beépítése és nyílászáró cseréje esetén legfeljebb bruttó 11.300.000 Ft

Pályázat az egészséges aktív öregedés témaköréhez kapcsolódó innovációs pilot projektek támogatására

Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások, egyéni vállalkozók és iparági szervezetek számára, az egészséges aktív öregedés témaköréhez kapcsolódó innovációs pilot projektek támogatására, az idősebb felnőttek, valamint gondozóik támogatása érdekében. A pályázat keretében 20 projektet támogatnak. A támogatás összege legfeljebb 50.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat egészségügyi számítási modellek kidolgozásának támogatására

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a végfelhasználók igényei által vezérelt egészségügyi számítási modellek kidolgozásának támogatására, a nagy mennyiségű egészségügyi kutatási adatok jobb értelmezése érdekében. A projektek a megoldások széles skáláját foglalhatják magukban, mint pl. betegségek számítógépes modellezése, számítógépes rendszermedicinális megközelítések, gépi tanulási algoritmusok, az emberi test virtuális fiziológiai megjelenítése, digitális ikertechnológiák és/vagy ezek kombinációi. A téma az innovációs folyamat különböző szakaszaira terjed ki, pl. transzlációs, preklinikai, klinikai kutatás, klinikai és valós környezetben történő validálás stb. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 6 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Családban élni jó – Videópályázat

A Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány videópályázati felhívása hazai és határon túli, 12–22 év közötti diákok, diákközösségek és tanáraik számára, szép, vicces, humoros, emlékezetes családi pillanatokat megjelenítő, 2–5 perc hosszúságú alkotások beküldésére. Mind az egyéni pályázók mind a csoportos pályázók esetében három díjat adnak ki: 100.000 Ft, 50.000 Ft, 25.000 Ft.

Pályázat fiatal kutatóknak kutatási programok támogatására

Pályázati felhívás karrierjük elején járó kutatók számára, kutatási programjaik támogatására. A vezető kutatóknak bizonyítaniuk kell tudományos javaslatuk úttörő jellegét, ambícióit és megvalósíthatóságát. A vezető kutatónak tudományos fokozattal kell rendelkeznie, melyet 2022. január 1-jét megelőzően legalább 2 évvel szerzett meg. A támogatás összege legfeljebb 1.500.000 EUR egy 5 éves periódusra. Indokolt esetben további 1.000.000 EUR igényelhető, melyet eszközbeszerzésre, a projekt kezdeti elindítására, a kutatáshoz szükséges létesítményekhez való hozzáférésre, valamint terepmunkára lehet fordítani. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatási pályázat a krónikus gyulladásos betegségek személyre szabott gyógyításához kapcsolódóan

Kutatási pályázati felhívás a krónikus gyulladásos betegségek személyre szabott gyógyításához kapcsolódó projektek támogatására. A pályázat célja többek között az egészség és a betegség közötti átmenetet kiváltó krónikus gyulladásos tényezők jobb megértése; a krónikus gyulladás objektív egészségügyi mutatóihoz való jobb hozzáférés; valamint a krónikus betegségek kezelésére szolgáló személyre szabott megelőzési stratégiák kidolgozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van, melyek különböző programországokban vannak bejegyezve. A Kiíró úgy véli, hogy 7 millió EUR támogatási összeg elegendő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Találkozások Bulgáriával 2021 – Fotópályázat

A Bolgár Kulturális Intézet és az Újbudai Bolgár Önkormányzat fotópályázati felhívása amatőr fotósok számára, Bulgáriában készített alkotások beküldésére. A zsűri által legjobbnak ítélt fényképek fotókiállításon lesznek bemutatva Budapesten.

Európai uniós pályázatok az európai kutatási infrastruktúra projektek és általánosságban a kutatási infrastruktúra fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás az európai kutatási infrastruktúra projektek és általánosságban a kutatási infrastruktúra fejlesztésének támogatására. A pályázatok célja többek között az európai kutatási infrastruktúrák fejlesztése, megszilárdítása, a globális vezető szerep megőrzése; az Európai Kutatási Térség tudományos kiválóságának, teljesítményének és hatékonyságának megerősítése; a K+F kapacitás megerősítése; valamint a globális szinten felmerülő társadalmi-gazdasági és kapcsolódó tudományos és technológiai kihívásokra történő megfelelőbb válaszadás. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, amelynek legalább három tagja van melyek különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de legfeljebb 3 millió EUR lehet. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat vállalkozásoknak generációváltást elősegítő programban való részvételre

Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások számára, generációváltást elősegítő programban való részvételre, a cégérték meghatározása, az átadási folyamat megtervezése, valamint a megfelelő finanszírozási forrás megtalálása érdekében.

JÖN: Pályázat nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációjának támogatására, vidéki turizmus fejlesztése céljából

Pályázati felhívás a vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők számára, induló vagy már működő turisztikai szolgáltató tevékenységeik fejlesztésének támogatására. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek: Újonnan építendő szálláshely létesítése; Újonnan kialakítandó szálláshely létesítése; Meglévő szálláshely épületének fejlesztése és/vagy bővítése; Meglévő szálláshely bővítése új épülettel. Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: Kiegészítő turisztikai szolgáltatás elindításához és/vagy továbbfejlesztéséhez szükséges épület/ek vagy építmény/ek építése; Kiegészítő turisztikai szolgáltatás elindításához és/vagy továbbfejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzése; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák kialakítása a projekt által érintett épület tekintetében. Ingatlan vásárlása; stb… A támogatás összege legfeljebb 100.000.000 Ft. A támogatott pályázatok várható száma: 800 – 1000 db

Tik-Tak – Pályázat Magyarország Legkreatívabb Osztályának megtalálására

A 8K Alapítvány pályázati felhívása felső tagozatos és középiskolás osztályközösségek számára, a fenntarthatósággal és környezetvédelemmel kapcsolatos videók beküldésére, a “Magyarország Legkreatívabb Osztálya” cím elnyerésére. A címet elnyerő osztály négynapos belépőjegyet kap ajándékba a Kamaszfesztiválra.

Pályázat általános- és középiskoláknak fogyasztói tudatosságra nevelő tevékenységük ösztönzésére és elismerésére

Pályázati felhívás a fenntartható tudatos fogyasztói szemlélet általánossá válásához, a fogyasztóbarát vállalkozói szemlélet terjesztéséhez és a fiatal fogyasztók gyakorlatban használható ismereteinek a bővítéséhez hozzájáruló iskolák elismerésére. A pályázattal az adott iskola fiatal fogyasztókért tett teljesítménye kerül értékelésre és a cím nyertesei az átadástól számított öt évig viselhetik a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet.

Pályázat közgyűjteményi tartalmak élményszerű vizuális bemutatásának támogatására

Magyarországi székhelyű múzeumok, nyilvános könyvtárak, közlevéltárak és nyilvános magánlevéltárak, valamint határon túli magyar múzeumok nyújthatnak be pályázatot a Petőfi Sándorhoz, korához, kortársaihoz és kultuszához kapcsolódó közgyűjteményi tartalmak különböző korosztályok számára történő, élményszerű vizuális bemutatásának támogatására. A támogatás összege 500.000 – 5.000.000 Ft.

Pályázat kortárs szobrok létrehozására

Pályázati felhívás szobrászok számára, közepes és nagy méretű, kreatív kortárs, kültéri alkotások elkészítésére. A nyertes pályaművet a Kiíró fix áron megvásárolja, melynek összege: 1.000.000 Ft készpénz + 500.000 Ft. értékű üdülési utalvány

Pályázat egyéni és csoportos művészeti időszaki kiállítások támogatására

Magyarországi székhelyű muzeális intézmények, képzőművészeti szakmai szervezetek, kiállítást rendező intézmények, galériák és kiállítótermek nyújthatnak be pályázatot a Petőfi 200 Emlékév témájához szorosan kapcsolódó kortárs művészeti és csoportos, illetve egyéni, valamint összművészeti időszaki kiállítások megvalósításának támogatására. A támogatás összege 500.000 – 10.000.000 Ft.

Pályázat időszaki és virtuális kiállítások megvalósítására

Magyarországi székhelyű muzeális intézmények, határon túli magyar múzeumok, nyilvános könyvtárak és nyilvános magánlevéltárak nyújthatnak be pályázatot a Petőfi 200 Emlékév tematikájába illeszkedő időszaki, időszaki és hozzá szorosan kapcsolódó virtuális, illetve virtuális kiállítás megvalósításának támogatására. A támogatás összege országos múzeumok, országos szakmúzeumok és megyei hatókörű városi múzeumok esetében 1.000.000 – 25.000.000 Ft; területi és tematikus múzeumok, vagy annál alacsonyabb besorolású muzeális intézmények, valamint könyvtárak és levéltárak esetében 500.000 – 4.000.000 Ft.

Pályázat közgyűjteményekben őrzött dokumentumok hozzáférhetővé tételének, továbbá ehhez kapcsolódó konferenciák, események támogatására

Magyarországi székhelyű múzeumok, nyilvános könyvtárak, közlevéltárak és nyilvános magánlevéltárak, valamint határon túli magyar múzeumok nyújthatnak be pályázatot a közgyűjteményekben őrzött dokumentumok elektronikus és nyomtatott formában történő hozzáférhetővé tételének, illetve ehhez kapcsolódóan tudományos konferenciák, valamint ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő események megvalósításának támogatására. A támogatás összege 500.000 – 5.000.000 Ft

Pályázat társasházaknak kapubejárók megvilágítására és felújítására

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása a kerület közigazgatási területén lévő társasházak és lakásfenntartó szövetkezeti házak számára, kapubejárataik utcafronti megvilágítását szolgáló alkonykapcsolóval működő kültéri lámpák felszerelésének, valamint kapubejárataik felújításának támogatására. A támogatás összege kapubejáratok utcafronti megvilágítása esetében legfeljebb 50.000 Ft, kapubejáratok felújítása esetében legfeljebb 450.000 Ft.

Pályázat idegen nyelvi vizsgát támogató ösztöndíj elnyerésére

A Ferencvárosi „deák” Közalapítvány pályázati felhívása Ferencvárosban élő, nappali tagozatos tanulók számára, közép- és felsőfokú nyelvvizsgát megelőző képzések utólagos támogatására. A támogatás összege 40.000 Ft.

Pályázat a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatására

Pályázati felhívás költségvetési szervek, közszféra szervezetek, helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyesületek, köztestületek, egyházi jogi személyek, alapítványok, közalapítványok, valamint gazdasági társaságok számára, a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300.000.000 Ft.

Pályázat környezetvédelmi és vízügyi gyakornoki programban való részvételre

Pályázati felhívás aktív hallgatói jogviszonnyal és BA/BSc, illetve MA/MSc szintű képzési háttérrel rendelkező fiatalok számára, környezetvédelmi és vízügyi gyakornoki programban való részvételre 2021/22 II. félévére, 2022 nyarára, illetve 2022/23 I. félévére vonatkozóan. A támogatás összege bruttó 225.564 Ft/hó/fő teljes munkaidő (heti 40 óra) esetén, vagy annak időarányos része.

Pályázat külföldi fotószakmai vásárokon való részvétel támogatására

Pályázati felhívás jogi személyek és egyéni vállalkozók számra, külföldi fotószakmai vásárokon való részvételük támogatására. A támogatás összege európai vásárokon való részvétel esetén legfeljebb 2.000.000 Ft, európán kívüli vásárokon való részvétel esetén legfeljebb 3.000.000 Ft.

Pályázat fotós szimpóziumokon, konferenciákon és portfólió konzultációkon való részvétel támogatására

Fotográfusok, fotóművészeti és fotótörténeti szakemberek, mint magánszemélyek, valamint magyarországi jogi személyek nyújthatnak be pályázatot külföldi szimpóziumokon, konferenciákon és portfólió konzultációkon való részvételük, továbbá külföldi fotográfusok magyar szimpóziumokon, konferenciákon és portfólió konzultációkon való részvételének támogatására. A pályázat keretösszege 3.000.000 Ft.

Kincskeresők – Esszépályázat a szlovákiai magyarsághoz kötődő kulturális értékekhez kapcsolódóan

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Mentor TT és a Kincskeresők Tájegységi Értéktár pályázati felhívása a szlovákiai magyarság tájaihoz, településeihez, közösségeihez és személyiségeihez kapcsolódó esszék beküldésére. A díjazottak konferenciameghívást és publikációs lehetőséget kapnak.

Pályázat a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások számára, technológiai fejlesztéseik és technológiai fejlesztésüket eredményező új eszközök beszerzésének támogatására. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése. Választható tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 70%-át érheti el); Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával; Kísérleti-fejlesztés; Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése Információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 20.000.000 – 1.500.000.000 Ft.

Pályázat fotográfiák, fotóművészeti alkotások, fotográfiai életművek, hagyatékok, fotógyűjtemények, fotótárak digitalizálásának, adatolásának és közzétételének támogatására

Jogi személyek nyújthatnak be pályázatot eddig még közzé nem tett magyar, vagy magyar vonatkozású dokumentarista fotográfiák, fotóművészeti alkotások, fotográfiai életművek, hagyatékok, fotógyűjtemények, fotótárak digitalizálásának, adatolásának és közzétételének támogatására. A pályázat keretösszege 13.000.000 Ft.

Pályázat ifjúsági nemzetközi konferencia-részvétel támogatására 2022

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása fiatal, MTA köztestületi tagsággal rendelkező kutatók számára, külföldi tudományos rendezvényen (nemzetközi tudományos szimpóziumon, workshopon, konferencián) való aktív (elsőszerzős előadással vagy poszterbemutatóval járó) részvételük támogatására, a a tudományos kutatómunka elősegítése érdekében. A támogatás összege személyes részvétel esetén személyenként 250.000 – 600.000 Ft; online konferencián való részvétel esetén 100.000 – 600.000 Ft.

Pályázat közgyűjteményeknek magyar fotóművészeti alkotások megvásárlásának támogatására

Pályázati felhívás Magyar fotográfiai gyűjteménnyel rendelkező közgyűjtemények számára, Magyar fotóművészeti alkotások megvásárlásának támogatására. A pályázat keretösszege 10.000.000 Ft.

Pályázat civil szervezetek 2022. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására (5-6)

A kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme, egyéb kulturális tevékenység (zene, tánc, népzene, néptánc), hagyományápolás területén működő civil szervezetek pályázhatnak működési költségeik, vagy szakmai programjaik és működési költségeik támogatására. A támogatás összege működési költségek támogatása esetében 200.000 – 3.000.000 Ft, szakmai programok és működési költségek támogatása esetében 350.000 – 3.900.000 Ft.

Pályázat civil szervezetek 2022. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására (3-4)

Az élet- és vagyonbiztonság, a közbiztonság, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófaelhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport területén működő civil szervezetek pályázhatnak működésük vagy szakmai programjuk és működési költségeik támogatására. A támogatás összege működési támogatás esetén 200.000 – 3.000.000 Ft, szakmai program és működési költség támogatása esetén 350.000 – 4.000.000 Ft.

Pályázat civil szervezetek 2022. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására (1-2)

A közművelődés, a tudomány és kutatás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szakképzés és felnőttképzés, ismeretterjesztés, fogyasztóvédelem, a település- és közösségfejlesztés, kulturális tevékenység területén működő civil szervezetek, társadalmi párbeszéd, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek pályázhatnak működési költségeik, vagy szakmai programjaik és működési költségeik támogatására. A támogatás összege működési költségek támogatása esetében 200.000 – 3.000.000 Ft, szakmai programok és működési költségek támogatása esetében 350.000 – 3.500.000 Ft.

Pályázat civil szervezetek 2022. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására (7-8)

A nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, család és gyermekjóléti szolgáltatók, időskorúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek, természet- és környezetvédelem, valamint a polgári védelem területén működő civil szervezetek pályázhatnak működési költségeik, vagy szakmai programjaik és működési költségeik támogatására. A támogatás összege működési költségek támogatása esetében 200.000 – 3.000.000 Ft, szakmai programok és működési költségek támogatása esetében 350.000 – 3.900.000 Ft.

Pályázat civil szervezetek 2022. évi szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására (9-10)

A nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószer-megelőzés területén működő civil szervezetek pályázhatnak működési költségeik, vagy szakmai programjaik és működési költségeik támogatására. A támogatás összege működési költségek támogatása esetében 200.000 – 3.000.000 Ft, szakmai programok és működési költségek támogatása esetében 350.000 – 3.900.000 Ft.

Pályázat európai uniós díj elnyerésére a fúziós kutatások terén

Az Európai Bizottság pályázati felhívása nemzetközi díj elnyerésére a fúziós kutatások terén. A kutatók folyamatosan fejlesztik a fúziós technológiát, ezáltal megteremtve az innováció feltételeit, amelyek nagy részét más tudományos és ipari ágazatokban is ki lehet használni a társadalom érdekében. A pályázat célja a fúziós kutatásban fellelhető innovációs kiválóság, valamint az érintett kutatók elismerése. A díjnak nincsenek külön kategóriái. A jelentkezők szabadon pályázhatnak minden olyan fizikai vagy technológiai innovációval, amelyet a mágneses plazmaösszetartásos fúziós kutatás során fejlesztettek ki, és amely nagy piaci potenciállal rendelkezik. Az első helyezett kutató 50.000 EUR, a második 30.000 EUR, a harmadik 20.000 EUR díjazásban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatására

Pályázati felhívás jogi személyiségű vállalkozások, nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, valamint nonprofit gazdasági társaságok számára, a nemzetközi kutatási infrastruktúra hazai kutatók által történő igénybe vételének, továbbá a hazai kutatási infrastruktúra nemzetközi kutatók által történő igénybe vételének támogatására. A pályázati felhívás kódja: 2021-4.1.2-NEMZ_KI. A támogatás összege 500.000 – 2.000.000 Ft.

Európai uniós pályázat kutatásfejlesztési szervezeteknek személyzeti csereprogramok támogatására

Pályázati felhívás kutatásfejlesztési szervezetek számára, személyzeti csereprogramok megvalósításának támogatására. A pályázat célja többek között a kutatószemélyzet nemzetközi, interdiszciplináris és ágazatközi mobilitásának növelése Európán belül és azon kívül az együttműködési kutatási hálózatok és tevékenységek révén; a K+F humántőke bázis megerősítése Európában és azon túl; Az európai versenyképességéhez és növekedéséhez való hozzájárulás; valamint a nyílt tudomány, az innováció és a vállalkozói szellem kultúrájának előmozdítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 48 hónap. A támogatás összege legfeljebb 2300 EUR/hó/fő. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat Kamaszbarát Önkormányzatok megtalálása céljából

Pályázati felhívás települési önkormányzatok számára, “Kamaszbarát Önkormányzat” cím elnyerésére, a település legszorgalmasabb osztályának a Kamaszfesztiválon való részvételi díjnak, szállás és/vagy étkezési költségeinek átvállalása érdekében.

Pályázat társasházak felújításának és helyreállítási munkáinak támogatására

Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzatának pályázati felhívása a XII. kerületi, 4-49 db lakással rendelkező társasházak és lakóközösségek számára, társasházak (épületek) felújításának, helyreállítási munkáinak támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1,5 millió Ft.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a tiszta energiaforrások felhasználása területén

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a tiszta energiaforrások felhasználása területén, egy modern, erőforrás-hatékony, üvegházhatású gázkibocsátás nélküli és versenyképes gazdaság kialakítása, továbbá az EU természeti tőkéjének védelme, megőrzése és fejlesztése, valamint a polgárok egészségének és jólétének védelme érdekében. A pályázatok célja többek között a vadvilági élőhelyek és fajok pusztulásának megállítására és visszafordítására vonatkozó uniós szakpolitikai célkitűzések végrehajtásának ösztönzése és integrálása; a körforgásos gazdaságra való áttérés támogatása; kapacitásépítés, a beruházások ösztönzése és az energiahatékonyságra és a kisméretű megújuló energiaforrásokra összpontosító szakpolitikák végrehajtásának támogatása; valamint az innovatív technológiák, módszerek és megközelítések kifejlesztése. Pályázatot témától függően önállóan vagy konzorciumi formában lehet benyújtani. A konzorciumnak legalább három taggal kell rendelkeznie, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A pályázat keretösszege 94.500.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.

Javíts egy jegyet! – Pályázat Magyarország Legszorgalmasabb Osztályának megtalálására

A 8K Alapítvány pályázati felhívása általános iskolás felső tagozatos középiskolás osztályközösségek számára, a “Magyarország Legszorgalmasabb Osztálya” cím elnyerésére, tanulmányi eredményük javítása érdekében. A pályázat győztes osztálya a VII. Kamaszfesztiválra négynapos belépőjegyet kap ajándékba.

Európai uniós pályázat egyetemek és kutatóintézetek részére kutatók alkalmazásának elősegítése céljából

Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek számára, kutatók alkalmazásának elősegítése céljából, a magas színvonalú emberi erőforrás alkalmazása és megtartása érdekében. A pályázat célja többek között a hatékony intézményi reformok bevezetése, a meglévő kutatási infrastruktúrák jobb kihasználása, a kiváló tehetségek bevonzása az intézményekbe, jobb kapcsolatok kialakítása és a mobilitás növelése a felsőoktatási szektor és a vállalkozások között, az ágazati akadályok leküzdésével, a tudás és a szakértelem szabad áramlásának biztosítása, valamint a nemek közötti egyensúly és az esélyegyenlőség biztosítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább 3 tagja van amelyek különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 1,5–2,5 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

JÖN: Pályázat a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzésének támogatására

Pályázati felhívástervezet állattartók számára, a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzésének támogatására, a mezőgazdasági genetikai erőforrások megőrzésének, valamint fenntartható használatának és fejlesztésének megvalósítása érdekében. A támogatás összege függ az álltfajtól, de legfeljebb 700 EUR/egyed/év lehet.

Arany János Kollégiumi Program 2021-2022

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati felhívása 8. évfolyamos tanulók számára az Arany János Kollégiumi Programban való részvételre, a hátrányos helyzetű diákok tanulmányi eredményességének segítése céljából. Az 5 éves program egy előkészítő évvel indul, ami segítséget ad ahhoz, hogy a halmozottan hátrányos helyzetből adódó hiányokat a diákok pótolják. Ezt követően a tanulóknak lehetőségük van arra, hogy tehetségüknek és érdeklődésüknek megfelelően az előkészítő évet megszervező vagy az általuk választott középiskolában folytassák tanulmányaikat.

Európai uniós kutatási pályázat a női innovátorok és a bővítési országok a Horizont Európa programban való támogatásának fejlesztése érdekében

Pályázati felhívás a női innovátorok és a bővítési országok a Horizont Európa programban való támogatásának fejlesztése érdekében. A pályázat célja támogatás nyújtása az innovatív vállalatoknak a bővítési országokban és nők által vezetett innovatív vállalatoknak az egész EU-ban a magas színvonalú EIC Accelerator javaslatok előkészítése érdekében, valamint támogatás nyújtása az EIC Accelerator kiválósági pecséttel rendelkezőknek magán- és/vagy állami forrásszerzésük érdekében, továbbá a jó gyakorlatok cseréje az Európai Vállalkozási Hálózaton belül és a további szakértelemhez és a magánszektor szereplőihez való hozzáférés elősegítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legfeljebb öt tagja van amelyek az Európai Vállalkozási Hálózat tagjai. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 24 hónap. A támogatás keretösszege 7.300.000 EUR A pályázati kiírás nyelve angol.

COVID-oltáshoz kapcsolódó egészségvédelmi támogatás

Budapest Főváros Józsefváros Önkormányzatának pályázati felhívása a józsefvárosi rászoruló lakosok – egyedülállók és családok – számára, a COVID-oltáshoz kapcsolódó egészségvédelmi támogatás igénylésére. A támogatás összege 10.000 Ft.

Pályázat piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására

Pályázati felhívás Budapesten székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Budapesten fiókteleppel rendelkező, jogi személyiségű- és jogi személyiség nélküli vállalkozások, nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, valamint nonprofit gazdasági társaságok számára, piacorientált kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására, a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében. A támogatás összege az „A” alprogramban 100 millió – 400 millió Ft, a „B” alprogramban 400 millió – 800 millió Ft.

JÖN: Pályázat önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésének támogatására

Pályázati felhívástervezet önkormányzatok, önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek, önkormányzatok társulásai, valamint önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok számára, az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésének támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 51.170.000.000 Ft.

JÖN: Pályázat belterületi utak fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívástervezet települési önkormányzatok és konzorciumaik számára, belterületi utak fejlesztésének támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 49.620.000.000 Ft.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a fenntartható, biztonságos és versenyképes energiaellátás terén

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a fenntartható, biztonságos és versenyképes energiaellátás terén. A pályázatok célja többek között az energiarendszer ellenálló képességének növelése és stabilitásának fenntartása nehéz körülmények között, a továbbfejlesztett energiatárolási technológiák fejlesztése különösen a hőtárolás, valamint az elektrokémiai, kémiai, mechanikai és elektromos technológiák terén, továbbá az új energetikai szolgáltatások és üzleti modellek európai piacának támogatása, illetve új, hatékonyabb part menti villamosenergia-átviteli technológiák fejlesztése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–20 millió EUR között lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Smaragd – Regényíró pályázat

A Smaragd Kiadó és a Stílus és Technika irodalmi pályázati felhívása 18 éven felüli alkotók számára, romantikus, krimi, illetve akció tematikájú regények beküldésére. A pályázat legjobb alkotásai és a közönségszavazás nyertesei normál kiadói kiadásban (nyomtatásban) kerülnek kiadásra.

JÖN: Pályázat helyi és térségi turizmusfejlesztési tevékenységek támogatására

Pályázati felhívástervezet önkormányzatok és társulásaik, önkormányzati gazdasági társaságok, egyházi jogi személyek, valamint civil szervezetek számára, helyi és térségi turizmusfejlesztési tevékenységek támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 50.490.000.000 Ft.

Pályázat energiahatékonysági kötelezettségi rendszer beindításának ösztönzése céljából

Pályázati felhívás a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és az Innovációs és Technológiai Minisztérium konzorciuma számára az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer előkészítése, annak elindításának ösztönzése érdekében. A támogatás összege 4 milliárd Ft.

Pályázat munkaadóknak alacsony iskolai végzettségű álláskeresők foglalkoztatásának támogatására

Pályázati felhívás munkaadók számára, munkatapasztalat szerzést elősegítő támogatás elnyerésére, alacsony iskolai végzettségű álláskeresők teljes munkaidőben, vagy legalább a napi 4 órát elérő részmunkaidőben való foglalkoztatása és képzése céljából. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és tényleges átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó 100%-a, de teljes munkaidő esetén legfeljebb a megállapítás napján hatályos kötelező legkisebb munkabér és annak szociális hozzájárulási adója.

JÖN: Pályázat települési infrastruktúra-fejlesztések támogatására

Pályázati felhívás-tervezet helyi (települési) önkormányzatok, valamint többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok és konzorciumaik számára, élhető települések kialakításának támogatására. Támogatható tevékenységek: Települési kékinfrastruktúra fejlesztése (vízgazdálkodási beavatkozások); Belterületi zöldinfrastruktúra fejlesztése; Közösségi, kulturális, sportolási infrastruktúra, IKT és okos települési fejlesztések; Fenntartható közlekedésfejlesztés; Hulladékkezelés, kármentesítés;. A pályázat keretösszege 138.970.000.000 Ft.

JÖN: Pályázat megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések támogatására

Pályázati felhívás-tervezete megyei önkormányzatok konzorciumai számára, megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. Támogatható tevékenységek: szociális gazdaság fejlesztésének támogatása, termék- és szolgáltatásfejlesztés segítése, piacra jutás segítése, a piaci és állami szereplők, valamint a szociális vállalkozások közti partnerségek fejlesztése; helyi termék- vagy szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó tevékenységek; befektetés-ösztönzéshez, ágazati gazdaságfejlesztéshez kapcsolódó tevékenységek; projekt megvalósításához szükséges szakmai, módszertani és informatikai fejlesztések; foglalkoztatás elősegítő tevékenységek; stb… A pályázat keretösszege 50.960.000.000 Ft.

JÖN: Pályázat 4 és 5 számjegyű utak fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás-tervezet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. számára, 4 és 5 számjegyű kül- és belterületi állami tulajdonú közutak fejlesztésének támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 82.890.000.000 Ft.

JÖN: Pályázat szociális célú városrehabilitációs tevékenységek támogatására

Pályázati felhívás-tervezet városi jogállású települési önkormányzatok és konzorciumaik számára, szociális célú városrehabilitációs tevékenységeik támogatására. Az igényelhető támogatás minimum és maximum összege a felhívás adott területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében olvasható. A pályázat keretösszege 6.100.000.000 Ft.

JÖN: Pályázat fenntartható városfejlesztési stratégiák kialakításának támogatására

Pályázati felhívás-tervezet városi jogállású települési önkormányzatok és konzorciumaik számára, fenntartható városfejlesztési stratégiák kialakításának támogatására. Támogatható tevékenységek: az Integrált Településfejlesztési Stratéga (ITS) felülvizsgálataként megkezdett vagy új Fenntartható Városfejlesztési Stratégia elkészítése; a TOP Plusz Városfejlesztési Programterv (TVP) elkészítése. A pályázat keretösszege 1.280.000.000 Ft.

JÖN: Pályázat gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás-tervezet bölcsődei, óvodai ellátást nyújtó intézmények, szolgáltatások fenntartói/fenntartói jogok gyakorlását ellátó szervezetek és az épületek tulajdonosai számára, a gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztésének támogatására és eszközbeszerzésre. Támogatható tevékenységek: Bölcsődei ellátások (bölcsőde, mini bölcsőde, családi bölcsőde) és óvodai intézmények fejlesztése.

JÖN: Pályázat helyi gazdaságfejlesztési tevékenységek támogatására

Pályázati felhívás-tervezet a térségi gazdasági környezet, valamint a foglalkoztatást növelő önkormányzati gazdaságfejlesztési projektek megvalósításának támogatására. Támogatható tevékenységek: Ipari parkok, iparterületek fejlesztése; Inkubátorházak fejlesztése; Vidéki gazdaság üzleti infrastrukturális hátterének támogatása.

Pályázat idősek digitális készségeinek fejlesztését elősegítő fotók és videók beküldésére

Az Allianz Hungária Zrt. pályázati felhívása az idősebb generáció digitális készségeinek fejlesztését elősegítő fotók és videók beküldésére. A nyertesek értékes elektronikai ajándékot kapnak.

Pályázat nem európai uniós államok fejlesztését elősegítő, ismeretátadási célú együttműködési programok és projektek támogatására

Pályázati felhívás állami és magánszervezetek, valamint intézmények számára, a nem európai uniós államok fejlesztését elősegítő, ismeretátadási célú együttműködési programok és projektek támogatására. A projekteknek mobilitási és hálózatépítési tevékenységekre kell fókuszálniuk. A pályázat keretin belül konferenciák, szemináriumok, workshopok és oktatási kurzusok számítanak támogatható tevékenységeknek. A projekteket 2022. január 1. és december 31 között kell megvalósítani. A támogatás összege legfeljebb 15.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat vállalatok külföldi terjeszkedésének, regionális, globális multivá válásának támogatására

Pályázati felhívás vállalatok külföldi terjeszkedésének, regionális, globális multivá válásának támogatására, hazai/külföldi beruházás megvalósításának, meglévő hazai/külföldi vállalkozás bővítésének vagy bezárásra ítélt hazai/külföldi létesítmény megvásárlásának és fejlesztésének céljából. Támogatható minden iparágban megvalósuló projekt, amit uniós jogszabályok nem zárnak ki azzal, hogy a támogatási döntés meghatározásakor előnyt élveznek az alábbi iparágakban és gazdasági területen megvalósuló beruházások: egészséggazdaság, élelmiszergazdaság (ideértve az agrártechnológiát), építésgazdaság, vízgazdálkodás és környezeti fenntarthatóság, kreatívipar, szálláshely fejlesztés. Támogatás mértéke: legfeljebb 50%. A támogatás összege 500.000.000 – 4.000.000.000 Ft.

Munkaerő fejlesztési támogatás vállalkozásoknak, vállalkozóknak

Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok számára, munkaerő képzési költség és bértámogatás igénylésére, a munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása érdekében. Támogatható tevékenységek: Szakmai ismeretre irányuló képzés; Soft skill képzés; Információs és kommunikációs (IKT) technológiákra irányuló képzés; Nyelvi képzés; Támogatás mértéke: Mikro- és kisvállalkozás: 70%; Középvállalkozás: 60%; Nagyvállalat: 50%. A támogatás összege mikro-, kis és középvállalkozás esetében legfeljebb 50 millió Ft; nagyvállalat esetében legfeljebb 100 millió Ft.

Pályázat kisjátékfilmek gyártásának támogatására

Pályázati felhívás jogi személyiséggel rendelkező filmelőállítók számára, a médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt kisjátékfilmek (rövidfilmek) gyártásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 16.000.000 Ft.

Pályázat a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek részére

Pályázati felhívás a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek számára, támogatás elnyerésére a célkitűzéseik elérése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100.000 Ft.

Pályázat energiahatékonysági kötelezettségi rendszer beindításának ösztönzése céljából

Pályázati felhívás a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és az Innovációs és Technológiai Minisztérium konzorciuma számára, az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer előkészítése, annak elindításának ösztönzése céljából. A támogatás összege legfeljebb 4 milliárd Ft.

Pályázat CEEPUS koordinációs találkozók támogatására

Pályázati felhívás a 2021/2022-es tanévben nyertes, tartaléklistás, elutasított vagy pályázat benyújtását megkezdett CEEPUS hálózatok magyarországi partneregységei számára, 2021. szeptember 1. és 2022. augusztus 31. között megvalósítható koordinációs találkozók szervezésének és megvalósításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 Ft.

Pályázat a kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására (Magyar Multi Program)

Pályázati felhívás IFKA előminősítési tanúsítvánnyal rendelkező, kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára, támogatás elnyerésére, a legfejlettebb technológiák adaptálására alkalmas vállalkozások megerősítése érdekében. Támogatható tevékenységek: új eszközök beszerzése; infrastrukturális és ingatlan beruházás; tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; képzési szolgáltatások igénybevétele; eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; külpiaci megjelenés; kísérleti-fejlesztés; iparjogvédelmi oltalomszerzés; minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése; projekt-előkészítés; információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 100.000.000 – 2.500.000.000 Ft.

Európai uniós pályázatok nagyléptékű környezet-, természet- és klímavédelmi programok megvalósításának támogatására

Pályázati felhívások nagyléptékű környezet-, természet- és klímavédelmi programok megvalósításának támogatására. A pályázatok célja többek között a természet és a biodiverzitás céljainak és prioritásainak hatékony érvényesítése, a Natura 2000 hálózat továbbfejlesztése, megvalósítása és irányítása; környezetvédelmi projektek megvalósítása a körkörös gazdaság, hulladékgazdálkodás, levegő-, és vízminőség javítása terén; továbbá az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási stratégiák és tervek végrehajtása, a karbonsemleges és a klímaváltozásnak ellenálló társadalom létrehozása, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 60–120 hónap. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 30–50 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

JÖN: Pályázat takarmányelőállító üzemek fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás-tervezet takarmányelőállító üzemek fejlesztésének támogatására, a mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztése érdekében. Támogatható tevékenységek: A takarmány előállításhoz kapcsolódó mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása; Az energiafelhasználás csökkentését célzó korszerűsítések, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazásának támogatása. A támogatás összege 50 millió – 2 milliárd Ft.

Pályázat KKV-k részére pénzügyi és vállalkozói szemléletformálás témájú mentorprogramban való részvételre

Pályázati felhívás hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára, pénzügyi és vállalkozói szemléletformálás témájú mentorprogramban való részvételre, a vállalkozások tudatos finanszírozási döntéseihez, illetve finanszírozási eszközök bevonásához való hozzájárulás céljából. A program olyan széles körű szakmai ismereteket nyújt a fejlődő magyar vállalkozók számára, melyek megbízható, stabil útmutatóul szolgálhatnak a cégvezetés napi rutinjában, legyen szó akár vállalatirányítási, akár konkrét gazdasági és pénzügyi kérdésekről.

JÖN: Pályázat agrár-ökológiai támogatásra

Pályázati felhívás-tervezet mezőgazdasági termelők számára, agrár-ökológiai támogatás igénylésére, a vidéki területek fenntartható fejlődésének megvalósítása érdekében. A támogatás összege növénytípusonként eltérő, de legfeljebb 1095 euró/ha/év.

JÖN: Pályázat az ökológiai gazdálkodásra történő áttérés és az ökológiai gazdálkodás fenntartásának támogatására

Pályázati felhívás-tervezet mezőgazdasági termelők számára, a konvencionális területek ökológiai művelés alá vonásának, illetve az ökológiai művelésbe vont területeken a gazdálkodási mód fenntartásának támogatására. A támogatás összege növénytípusonként eltérő, de legfeljebb 1.840 euró/ha/év.

Energiahatékonysági pályázat nem önkormányzati lakások korszerűsítésére

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása természetes személyek számára, a kerület közigazgatási területén lévő, nem önkormányzati tulajdonú lakóingatlanok energetikai korszerűsítésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500.000 Ft.

Pályázat az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel támogatására

Pályázati felhívás vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok, egyéb gazdasági szervezetek, nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, továbbá kutató-tudásközvetítő szervezetek számára, az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel támogatására, a magyar gazdaság innovációjának ösztönzése érdekében. A támogatás összege konzorciumépítés esetén nem munkacsomag vezető konzorciumi tagként 1.000.000 Ft; konzorciumépítés esetén konzorciumvezetőként vagy munkacsomag vezető konzorciumi tagként 2.000.000 Ft.

Pályázat a médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt dokumentumfilmek és ismeretterjesztő filmek gyártásának támogatására

Pályázati felhívás a médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt önálló dokumentum (Valóságos személyek, közösségek életét, tudományos, művészeti, történelmi tárgyú eseményeket, eredményeket tényszerűen feldolgozó filmalkotás) – és ismeretterjesztő filmek (Ismeretek bővítését célzó, a természet sokszínűségét, a tudományos eredményeket, a kulturális örökséget, a művészeteket bemutató informatív, közérthető filmalkotás) illetve sorozatok gyártásának támogatására. A támogatás összege: önálló filmalkotás esetén legfeljebb 25.000.000 Ft; sorozat esetén legfeljebb epizódonként 5.000.000 Ft.

Mentorprogram innovatív KKV-k számára a Horizont Európa program EIC Accelerator néven futó pályázatára való felkészülés segítésére

Pályázati felhívás innovatív KKV-k és startupok számára a Horizont Európa program EIC Accelerator néven futó programban való pályázásuk támogatására. A nyertes pályázók a fejlesztéshez 0,5–2,5 millió eurós támogatást, továbbá a piacosításhoz maximum 15 millió eurós befektetést kaphatnak.

Pályázat az állami fenntartású köznevelési intézmények digitális tanulást segítő tereinek fejlesztése céljából

Pályázati felhívás központi költségvetési szervek számára, az állami fenntartású köznevelési intézményekben tanulók digitális tanulását lehetővé tevő terek fejlesztésének, korszerűsítésének és kialakításának céljából. A támogatás összege legfeljebb 7.000.000.000 Ft.

JÖN: Pályázat kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására

Pályázati felhívás-tervezet kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára támogatás elnyerésére technológiai fejlesztésüket eredményező új eszközök beszerzése, illetve egyéb vállalkozásfejlesztési céljaik megvalósítása céljából. Támogatható tevékenységek: új eszközök beszerzése; infrastrukturális és ingatlan beruházás; tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; képzési szolgáltatások igénybevétele; eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; külpiaci megjelenés; kísérleti-fejlesztés; iparjogvédelmi oltalomszerzés; minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése; projekt-előkészítés; információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 30.000.000 – 2.500.000.000 Ft.

Pályázat szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatására

Pályázati felhívás természetes személyek szellemi alkotásainak hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenységek támogatására. A támogatás összege kategóriánként eltérő, de legfeljebb 3.000.000 Ft lehet.

Pályázat poszt-COVID-jelenségek kutatásának támogatására

Pályázati felhívás a poszt-COVID-jelenségek miatt fellépő egészségügyi, gazdasági, társadalmi, kulturális, stb. problémák feltárására és megoldására irányuló nagy kockázatú kutatások támogatására, tudományterülettől függetlenül. A támogatás összegének felső határa nem kötött. A pályázat keretösszege 400 millió Ft.

Pályázat japán nyelvoktatási programok támogatására

Pályázati felhívás oktatási intézmények számára, Magyarországon megvalósuló, japánnyelv-oktatási programok támogatására a 2021/22-es japán költségvetési évben. A pályázatra olyan oktatási intézmények jelentkezését várják, akik tervezett programjukkal kívánnak hozzájárulni a japánnyelv-oktatás magyarországi fellendítéséhez és/vagy a magyar-japán kapcsolatok elmélyítéséhez.

Pályázati felhívás víziközmű hálózatok átalakítására, hatékonyságnövelő fejlesztésére, víziközmű rendszerek műszaki állapotának felmérésére, problémák feltárására

Pályázati felhívás települési önkormányzatok és a víziközmű-szolgáltatók számára, víziközmű hálózatok átalakításának, hatékonyságnövelő fejlesztésének, víziközmű rendszerek műszaki állapotának felmérésének, problémák feltárásának támogatására, a víziközmű-rendszerek műszaki állapotának javítása, energiahatékonysági fejlesztése és rekonstrukciók megvalósítása céljából. A támogatás összege 50 millió – 10 milliárd Ft.

Aranybulla-díj 2021 – Irodalmi pályázat az Aranybulla kikiáltásának 800. évfordulójára

A Vörösmarty Társaság irodalmi pályázati felhívása az Aranybullához és annak emlékezetéhez kapcsolódó versek, szépprózák, esszék, tanulmányok, illetve színpadi művek beküldésére. Az Aranybulla-díj átadására és a kategóriákban kiemelt alkotások oklevéllel történő elismerésére ünnepségsorozat keretén belül kerül sor.

Pályázat az európai uniós Humanitárius Segítségnyújtási Minőségi Címke megszerzésére

Pályázati felhívás az európai uniós Humanitárius Segítségnyújtási Minőségi Címke megszerzésére. A címke igazolja, hogy egy szervezet képes magas színvonalú szolidaritási tevékenységeket folytatni az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtest elveinek, céljainak és követelményeinek megfelelően. A minőségi címke megszerzése előfeltétele annak, hogy a humanitárius segélyeket támogató önkéntes tevékenységekben vegyenek részt. A minőségi címkét a program teljes idejére (2021 – 2027) megkapja a pályázó szervezet. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat geotermikus alapú hőtermelő projektek támogatására

Pályázati felhívás gazdasági társaságok és önkormányzatok számára, geotermikus alapú hőtermelő projektek támogatására, az energetikai célú geotermikus fúrási tevékenység pénzügyi kockázatainak megosztása céljából. A támogatás összege 100.000.000 – 2.000.000.000 Ft.

Pályázat CEEPUS speciális kurzusok támogatására

Pályázati felhívás a 2021/2022-es tanévben nyertes vagy tartaléklistás CEEPUS hálózatok magyarországi partneregységei számára, 2021. szeptember 1. és 2022. augusztus 31. között megvalósítható speciális kurzusok (nyári egyetemek, intenzív programok) szervezésének és megvalósításának támogatására. A megpályázott összeg a beutazó hallgatók és oktatók száma alapján kerül kiszámításra: fizikai mobilitás esetén: minimum 10 nap esetén: 1 fő után 1 hónap (hallgatók 118.000 Ft, oktatók 130.000 Ft); minimum 6 nap esetén: 1 fő után 0,5 hónap (hallgatók 59.000 Ft, oktatók 65.000 Ft); virtuális mobilitás esetén: minimum 10 nap esetén: hallgatók 35.400 Ft, oktatók 39.000 Ft; minimum 6 nap esetén: hallgatók 17.700 Ft, oktatók 19.500 Ft.

Pályázat minőségrendszerekhez kapcsolódó előállítói, termelői csoportosulások tájékoztatási és promóciós tevékenységének támogatására

Pályázati felhívás a minőségrendszerben részt vevő termelők csoportjai által a belső piacon végzett tájékoztatási és promóciós tevékenységek támogatására. Támogatási kérelmet az alábbi két célterületre lehet benyújtani: “A” célterület: a borászati termékek oltalom alatt álló eredetmegjelölései (OEM) és földrajzi jelzései (OFJ), mint EU-s minőségrendszerekre vonatkozó tájékoztatási és promóciós tevékenység; illetve “B” célterület: egyéb, nem borászati termékek minőségrendszereire vonatkozó tájékoztatási és promóciós tevékenység. A támogatás összege: Az „A” célterület esetén: 2 millió – 3 milliárd Ft; a „B” célterület esetén: 2 millió – 2 milliárd Ft.

Vállalkozások munkaerő támogatása

Pályázati felhívás állami foglalkoztatási szervnél legalább 1 hónapja regisztrált álláskeresőt, vagy 25 év alatti álláskeresőt alkalmazó vállalkozások számára, az alkalmazott 6 havi, 50%-os bértámogatására. A támogatás összege legfeljebb havi 100.000 Ft teljes, napi 8 órás munkaidő esetében. (Részmunkaidő esetében arányosítani szükséges.)

Pályázat a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány pályázati felhívása Kárpát-medencei, rendkívüli tehetségű 14-30 éves, nappali tagozatos diákok számára, tehetségkutató mentorprogramban való részvételre.

Európai Uniós pályázat fiataloknak gyakornoki állások, szakmai gyakorlat és munkalehetőségek elnyerésére az Európai Szolidaritási Testület keretében

Az Európai Szolidaritási Testület pályázati felhívása 18-30 év közötti fiatalok számára gyakornoki állások, szakmai gyakorlat és munkalehetőségek elnyerésére. A pályázati kiírás részletei részben magyar, részben angol nyelven érhetőek el.

Pályázat külterületi helyi közutak fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás a vidéki térségekben elhelyezkedő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások számára, a tulajdonukban/vagyonkezelésükben álló külterületi helyi közutak fejlesztésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300 millió Ft.

Pályázat az Európai Szolidaritási Testület önkéntes projektjeiben pályázni szándékozó szervezeteknek minőségi tanúsítvány megszerzésére

Pályázati felhívás az Európai Szolidaritási Testület önkéntes projektjeiben pályázni szándékozó non-profit, for-profit szervezetek, valamint intézmények számára minőségi tanúsítvány megszerzésére a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozóan. A minőségi tanúsítvány azt mutatja meg, hogy az adott szervezet megfelel az adott szerep betöltéséhez szükséges elvárásoknak.

Pályázat önkéntesek fogadásának támogatására

Pályázati felhívás szervezetek és intézmények számára, támogató programban való részvételre, önkéntesek fogadásának céljából. A program során a Kiíró vállalja, hogy egy, az önkéntesség területén gyakorlott szakember maximum 20 órában, a szervezet igényeihez illeszkedve támogatást ad a szervezetnek, hogy az fel tudjon készülni a minőségi tanúsítvány megszerzésére és az önkéntesek fogadására

Pályázat az Enterprise Europe Network hálózatot működtető új konzorcium kiválasztására

Pályázati felhívás az Enterprise Europe Network hálózatot 2022. január 1. és 2025. júnus 30 között működtető új konzorcium kiválasztására. A hálózatnak hozzá kell járulnia az egységes piaci program célkitűzéseihez az európai KKV-k versenyképességének és fenntarthatóságának javításával, valamint a vállalkozói szellem előmozdításával. Pályázatot KKV-támogató szervezetek, az erőforrás-hatékonyság és a körforgást támogató szolgáltatások terén bizonyított tapasztalattal rendelkező szervezetek; kereskedelmi promóciós szervezetek; üzleti szervezetek és a KKV-kat képviselő szervezetek, regionális fejlesztési ügynökségek, innovációs ügynökségek, kutatási szervezetek és alapítványok, valamint felsőoktatási intézmények üzleti támogató egységei nyújthatnak be. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 42 hónap. A pályázat keretösszege 164.500.000 EUR.

Országalbum Maraton 2021 – Fotóverseny

Az Országalbum fotópályázati felhívása 12 hónapig tartó, Országalbum Maraton 2021 fotóversenyben való részvételre, az ország természeti kincseiről és épített örökségéről készült alkotások beküldésére. Minden forduló/hónap végén díjaznak az adott hónapban nevezett képekből ötöt, valamint opcionálisan további képek is kiválasztásra kerülhetnek, amelyek szintén részt vesznek a közönségszavazáson és esélyük lesz a fődíjak egyikére. A verseny fődíjasa, illetve a második helyezett értékes tárgynyereményt kap. Ezen felül lesz közönségdíjas kép is, aminek a készítője szintén értékes tárgynyereménnyel lesz gazdagabb.

Pályázat előadóművészek támogatására

Pályázati felhívás színházművészeti, mozgásművészeti és zeneművészeti területen tevékenykedő, hivatásos előadóművészek számára, támogatás elnyerésére. A program célja, hogy a pandémiás időszak elmúltával a hivatásos előadóművészek továbbra is aktív szereplői maradhassanak a kulturális életnek. Továbbá, hogy a program keretében megvalósuló produkciók által az újrainduló kulturális élet országszerte gyarapodhasson. A támogatás összege bruttó 500.000 forint/fő.

Pályázat elektromos gépjármű beszerzésének támogatására a lakosság, civil szervezetek, egyesületek és felsőoktatási intézmények részére

Pályázati felhívás a lakosság, civil szervezetek, egyesületek és felsőoktatási intézmények számára új, a pályázat benyújtását megelőzően forgalomba még nem helyezett, vagy a márkakereskedő, illetve az importőr által tesztautóként saját tulajdonban Magyarországon forgalomba helyezett, tisztán elektromos személygépkocsik, megvásárlásának valamint zárt, vagy nyílt végű pénzügyi lízing és operatív lízing gépjárművek beszerzésének támogatására. A támogatás összege a vételártól függően legfeljebb 2.500.000 Ft.

Pályázat a szegénységet és az egyenlőtlenséget célzó megoldások fejlesztésére

Pályázati felhívás a szegénység és az egyenlőtlenség felszámolását célzó globális megoldások fejlesztésére. Pályázatot bármely területen be lehet nyújtani, de az oktatással, egészségüggyel, környezetvédelemmel, valamint a nemek közti egyenlőtlenségekkel kapcsolatos projekteket különösen támogatják. Pályázatot kutatók, kormányzati szervek, önkormányzatok, nonprofit szervezetek és vállalkozások egyaránt benyújthatnak. A támogatás összege függ az adott projekt kiforrottságától, de legfeljebb 4.000.000 EUR lehet. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat az Erasmus+ programban részt vevő szervezeteknek tréning programokon való részvételre

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő szervezetek számára a program céljainak és prioritásainak hatékonyabb megvalósulását szolgáló tréning programokon (partnerkereső szemináriumok, tanulmányutak, tematikus szemináriumok, konferenciák és egyéb nemzetközi támogató rendezvények) való részvételre.

Pályázat a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése céljából

Pályázati felhívás a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére, a mezőgazdasági termelők mezőgazdasági üzemeinek gazdasági teljesítmény növelésének, szerkezet átalakításának és modernizáció ösztönzésének, illetve a mezőgazdasági vízfelhasználás hatékonysága fokozásának megvalósítása céljából. Támogatható tevékenységek: Öntözőberendezések vízellátását biztosító vízvisszatartás létesítményeinek támogatása; Természetes szűrőmezők kialakítása; Mezőgazdasági területekhez kapcsolódó meliorált utak kialakítása; Meglévő öntözőberendezések vízfelhasználás hatékonyságának javítása, valamint öntözési infrastruktúra és kapcsolódó műtárgyainak fejlesztése, rekonstrukciója; Új öntözőberendezések beszerzése, illetve új öntözővíz-szolgáltató művek létrehozása; Öntözőberendezések energiafelhasználás hatékonyságának javítása. A támogatás összege legfeljebb 2 milliárd Ft.

Pályázat sporttechnológiai vállalkozásoknak nemzetközi piaci felkészítésre

Pályázati felhívás sporttechnológiai startupok számára nemzetközi piaci felkészítésük támogatására, a külföldön is versenyképes cégek exportjának ösztönzése céljából. A program támogatja a hazai technológiai fejlesztések, innovációk, valamint a magyar sportközösség és a nemzetközi szinten is sikeres sportolók, illetve a magyar külképviseleti hálózatok együttműködését.

Pályázat felsőoktatási intézményeknek az Erasmus Felsőoktatási Charta megszerzésére

Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények számára Erasmus Felsőoktatási Charta elnyerésére a 2021-2027 közötti programciklusra. Az Erasmus Felsőoktatási Charta biztosítja az általános minőségbiztosítási keretrendszert azokhoz az európai és nemzetközi együttműködési tevékenységekhez, melyek a felsőoktatási intézmények részvételével valósulnak meg az Erasmus+ program keretében. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt filmalkotások gyártásának támogatására

Pályázati felhívás jogi személyiséggel rendelkező filmelőállítók számára a médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt televíziófilmek és televíziófilm sorozatok gyártásának támogatására. A támogatás összege televíziófilm esetén legfeljebb 300.000.000 Ft; televíziófilm sorozat esetén legfeljebb epizódonként 150.000.000 Ft.

Támogatás a versenyszférában munkát találó közfoglalkoztatottak részére

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázati felhívása a versenyszférában munkát találó közfoglalkoztatottak számára elhelyezkedési juttatás igénylésére. A támogatás összege 45.600 Ft/hó.

Magyar Tájdíj 2021 – Pályázat önkormányzatok, önkormányzati társulások és társadalmi szervezetek részére

Pályázati felhívás önkormányzatok, önkormányzati társulások és társadalmi szervezetek számára a Magyar Tájdíj 2022. évi elnyerésére és az Európa Tanács 2023. évi Táj Díjára történő felterjesztésre, a magyar táj védelme, kezelése, tervezése érdekében kiemelkedő tevékenységek elismerésére.

Pályázat pénzügyi szolgáltatóknak, a digitális fejlesztéseik elismerésére, védjegy elnyerésére

Pályázati felhívás Magyarország területén székhellyel és telephellyel rendelkező hitelintézetek és biztosítók számára pénzügyi védjegy használati jogának megszerzésére, digitális fejlesztéseik elismerésére.

Pályázat együttműködési partnerségek támogatására a szakképzési szektorban

Pályázati felhívás a szakképzési szektorban működő intézmények és szervezetek számára, legalább 3 szervezet együttműködésével megvalósuló, 12-36 hónapos időtartamú partnerségek támogatására. Bármilyen témájú projekt megvalósítható, ami kapcsolódik a szakképzéshez és összhangban van az Együttműködési partnerség pályázattípus célkitűzéseivel. A tevékenységek bármilyen formában megvalósulhatnak és több típusú résztvevőt is bevonhatnak, külön-külön vagy csoportosan.

Pályázat kisléptékű partnerségek támogatására az ifjúság területén

Pályázati felhívás az ifjúság területén működő szervezetek és intézmények számára legalább 2 szervezet együttműködésével megvalósuló, 6-24 hónapos időtartamú, kisléptékű partnerségek kialakításának támogatására. A támogatás összege 30 000 EUR vagy 60 000 EUR.

Pályázat együttműködési partnerségek támogatására az ifjúsági területen

Pályázati felhívás ifjúsági területen működő intézmények és szervezetek számára együttműködési partnerségek kialakításának támogatására. Támogatás igényelhető a következőkre: projektmenedzsment és megvalósítás; nemzetközi projekttalálkozók; rendkívüli költségek; speciális igényű résztvevők támogatása.

Pályázat Erasmus akkreditációra az ifjúság területén

Pályázati felhívás az ifjúság területén működő köz- és magánszervezetek számára Erasmus akkreditáció elnyerésére, rendszeres mobilitási tevékenységek megvalósításának céljából. Az akkreditációval rendelkező szervezeteknek évi 1 alkalommal lesz lehetőségük források lehívására a tervezett ifjúsági csere, ifjúságsegítők mobilitása, valamint 2022-től ifjúsági részvételi tevékenységek megvalósítására.

Pályázat KKV-k részére a kutatási és innovációs együttműködéseikhez kapcsolódó szellemi tulajdonjogok kezelésének támogatására

Pályázati felhívás az európai startup vállalkozások és az EU által finanszírozott együttműködési kutatási projektekben részt vevő egyéb KKV-k segítése céljából a szellemi tulajdonjogok hatékony kezelésében a K+F projektek kapcsán. Pályázatot a Horizont programokban részvevő induló vállalkozások és KKV-k nyújthatnak be. A pályázat révén a résztvevő vállalkozásoknak jobb rálátásuk lesz a szellemi tulajdonjogi kérdésekre, meghatározhatják az immateriális javak védelmének lehetséges módjait, és elejét vehetik az esetleges szellemi tulajdonjogi konfliktusoknak.

Pályázat kisléptékű partnerségek támogatására a köznevelési szektorban

Pályázati felhívás köznevelési szervezetek és intézmények számára legalább 2 szervezet együttműködésével megvalósuló kisléptékű partnerségek támogatására. A partnerségi együttműködések 6-24 hónapos időtartammal valósulhatnak meg. A támogatás összege 30.000 vagy 60.000 EUR.

Pályázat felsőoktatási hallgatók szakmai gyakorlati mobilitásának támogatására

Pályázati felhívása Erasmus Charter for Higher Education (ECHE) tanúsítvánnyal rendelkező felsőoktatási intézmények beiratkozott hallgatói számára szakmai gyakorlati mobilitásuk támogatására. Fogadó vállalkozás lehet privát vagy közintézmény a munkaerőpiacon, az oktatás, képzés vagy az ifjúság területén.

Pályázat együttműködési partnerségek támogatására a felnőtt tanulási szektorban

Pályázati felhívás az oktatás, a képzés, az ifjúságügy és a sport területén tevékenykedő köz- és magánszervezetek számára együttműködési partnerségek kialakításának támogatására a felnőtt tanulási szektorban.

Pályázat kisléptékű partnerségek támogatására a felnőtt tanulási szektorban

Pályázati felhívás az oktatás, a képzés, az ifjúságügy és a sport területén tevékenykedő köz- és magánszervezetek számára kisléptékű partnerségek kialakítására a felnőtt tanulási szektorban. A támogatás összege 30.000 EUR vagy 60.000 EUR.

Pályázat ápolási támogatásra

Budapest Főváros Kőbánya Önkormányzatának pályázati felhívása ápolási támogatás igénylésére, a hosszabb ideig elhúzódó betegségek során felmerülő ápolási többletkiadások fedezése céljából.

Pályázat kulturális és turisztikai szolgáltatások bővítésének, közösségi helyek és terek kialakításának támogatására

Pályázati felhívás Veszprémben bejegyzett telephellyel vagy székhellyel rendelkező vállalkozók, gazdasági társaságok és civil szervezetek számára használaton kívüli üzlethelységekben vagy alulhasznosított, de közösségfejlesztésre alkalmas köztereken megvalósuló projektek megvalósításának támogatására elsősorban Veszprém történelmi belvárosában. A pályázat keretösszege 300.000.000 Ft.

Pályázat egészségügyi támogatásra

Budapest Főváros Kőbánya Önkormányzatának pályázati felhívása a háziorvos vagy a szakorvos által javasolt gyógyászati segédeszköz, egészségügyi eszköz vagy szolgáltatás, továbbá a meglévő gyógyászati segédeszköz javítási költségeihez való hozzájárulás igénylésére.

Pályázat az internetes szabadságot, a digitális biztonságot és az internet általános egészségét erősítő informatikai technológiák, infrastruktúrák és közösségek támogatására

Pályázati felhívás a nyitott és hozzáférhető, az emberi jogokat, az internetes szabadságot és a nyitott társadalmakat erősítő projektek támogatására a technológiai fejlesztés, az alkalmazott kutatás, a digitális biztonság, valamint a rendezvények területén. A pályázat keretében tervkoncepciókat lehet benyújtani és az előzetes bírálat után kérik fel a pályázókat a teljes projekttervek benyújtására. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt filmalkotások gyártás előkészítésének támogatására

Pályázati felhívás jogi személyiséggel rendelkező filmelőállítók számára, médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt televíziófilm és televíziófilm sorozat gyártás előkészítésének támogatására. Támogatás mértéke legfeljebb 100%.

Pályázat szlovákiai szervezetek norvég szervezetekkel megvalósuló, kétoldalú kulturális projektjeinek támogatására

Pályázati felhívás szlovákiai szervezetek számára norvég szervezetekkel megvalósuló, kétoldalú kulturális, valamint politikai és intézményi együttműködési projektjeik megvalósításának támogatására. Olyan projektekkel lehet pályázni, melyek online formában lehet megvalósítani. A támogatás összege minimum 10.000 EUR, legfeljebb 50.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Mellékalakok főszerepben – Kreatív írópályázat

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár írópályázati felhívása 14-25 éves fiatalok számára a megadott könyvlistában szereplő mű egy részletnek az egyik mellékszereplő szemszögéből való újraírására.

Pályázat európai uniós finanszírozási programhoz és közbeszerzéshez kapcsolódó értékelői tevékenység ellátására

Az Európai Bizottság pályázati felhívása az uniós finanszírozási programhoz és közbeszerzéshez kapcsolódó értékelői tevékenység (pályázatértékelés, értékelési folyamat felügyelete, projektmonitoring, coaching, etikai ellenőrzés stb.) ellátására a 2021-2027 közötti időszakban. Olyan pályázók jelentkezését várják, akik valamely Európai Uniós kezdeményezés vagy politika terén jelentős jártassággal rendelkeznek. A tevékenység végzéséhez magas fokú angol nyelvtudás szükséges. A szakértői fizetés legfeljebb 90.000 EUR lehet egy 4 éves periódusra. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat innovatív alkalmazások fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás innovatív alkalmazások fejlesztésének és hálózati projektek támogatására. Az alkalmazásoknak minden esetben a civil szférát kell szolgálniuk. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van, amelyek különböző programországban vannak bejegyezve. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat rádiós hírműsorok, közérdekű szolgáltató magazinműsorok és tematikus magazinműsorok készítésének támogatására

Pályázati felhívás rádiós médiaszolgáltatók számára, rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazinműsor, valamint tematikus magazinműsor készítésének és adásba szerkesztésének támogatására. A támogatás összege hírműsor esetén legfeljebb 10.000 Ft/adás; szolgáltató magazin esetén legfeljebb 50.000 Ft/adás; tematikus magazin esetén legfeljebb 50.000 Ft/adás.

Pályázat televíziós közéleti magazinműsorok, televíziós hírműsorok és kulturális magazinműsorok készítésének támogatására

Pályázati felhívás helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal hatósági szerződés vagy nyilvántartásba vétel alapján rendelkező audiovizuális médiaszolgáltatók számára televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének támogatására. A támogatás összege közéleti magazin esetén legfeljebb 60.000 Ft/adás; hírműsor esetén legfeljebb 40.000 Ft/adás; kulturális magazin esetén legfeljebb 40.000 Ft/adás.

Pályázat Széchenyi Kártya Program hitelek kamattámogatására

Az egyik megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázati felhívása kamarai tagvállalatok által igénybe vett Széchenyi Kártya Program hitelek 2021. évi kamattámogatására. A támogatás mértéke a Széchenyi Kártya Program hitelszerződés keretében 2021. évre kifizetett kamatokból 5%.

Súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását elősegítő támogatás

Pályázati felhívás súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását elősegítő támogatás igénylésére. A súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedésük esetén hat hónapig járó bérkiegészítést kaphatnak. A munkaadó is támogatásban részesül, amennyiben súlyosan hátrányos helyzetű személyt alkalmaz, mivel a jogviszony első négy hónapjára a munkavállaló bérének felét megtéríti az állami foglalkoztatási szerv.

Pályázat Japánnal kapcsolatos kulturális és művészeti projektek megvalósításának támogatására

Pályázati felhívás a 2021-2022-es költségvetési év során Magyarországon és Közép-Kelet Európában lebonyolított, Japánnal kapcsolatos kulturális és művészeti projektek/programok megvalósításának támogatására, a japán kultúra népszerűsítésének céljából. A támogatás összege legfeljebb 1.000 EUR.

Terézváros Ifjú Tehetsége – Pályázat önkormányzati támogatás elnyerésére

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzatának pályázati felhívása 25 év alatti, kerületi fiatalok számára „Terézváros Ifjú Tehetsége” támogatás elnyerésére. A támogatás eseti jellegű, a rendelkezésre álló pályázati keret felhasználása a beadott pályázatok, teljesítmények minőségének függvényében alakul.

Drámapályázat magyar nyelvű, prózai vagy zenés színpadi művek beküldésére

Pályázati felhívás belföldi és határon túli alkotók számára magyar nyelvű, prózai vagy zenés színpadi művek beküldésére műfaji és tematikus megkötés nélkül. Fődíj: 10.000 EUR.

Pályázat médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt filmalkotások forgatókönyv-fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás a médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt televíziófilmek, televíziósorozatok, animációs filmek és animációs sorozatok forgatókönyv-fejlesztésének támogatására. A Támogató nem határozza meg a tervezett filmalkotás időtartamát és epizódjainak számát, de a támogatott forgatókönyvből készülő filmalkotásnak alkalmasnak kell lennie a médiaszolgáltatásban történő bemutatásra.

Pályázat kezdő vállalkozásoknak befektetési és inkubációs programban való részvételre

Pályázati felhívás magvető (pre-seed és seed) fázisú, gyors növekedési potenciállal rendelkező, innovatív start-up és spin-off vállalkozások számára befektetési és inkubációs programban való részvételre. Az inkubációs program keretében az alábbi szolgáltatásokat biztosítják: Üzleti modell kialakítása; Szervezetfejlesztési és toborzási tanácsadás; Szellemi tulajdon tanácsadás; Business case / üzleti terv összeállításának támogatása.

Szociális támogatás szépíróknak

A Szépírók Társasága Egyesület pályázati felhívása a nehéz élethelyzetbe jutott rászoruló tagjaik számára szociális támogatás elnyerésére, alkotómunkájuk folytatásának támogatása céljából. A támogatás egészségügyi és/vagy anyagi probléma, rendkívüli élethelyzet esetén igényelhető, amikor a tag/eltartottjainak létfenntartása oly mértékben veszélyeztetett, hogy azt – vagyoni viszonyára tekintettel – csak külső segítséggel képes biztosítani.

Pályaorientációs mozgóképszakmai rendezvények támogatása

Pályázati felhívás a mozgóképszakmai hatóság által nyilvántartásba vett középiskolák, és egyéb jogi személyek számára pályaorientációs mozgóképszakmai rendezvények támogatására a mozgóképes szakmák széles körben való megismertetésének és ezáltal a hazai szakember-utánpótlás megteremtésének céljából.

Ötletpályázat nyugdíjas szövetkezet számára tartós nyereséget biztosító szolgáltatások ötletének beküldésére

Pályázati felhívás magánszemélyek, gazdasági társaságok, nonprofit szervezetek vagy ezek csoportjai részére, nyugdíjas szövetkezet számára tartós nyereséget biztosító, elsősorban szellemi munkát igénylő és/vagy interneten keresztül végezhető szolgáltatások ötletének beküldésére. A megvalósításra kerülő ötletek gazdái a nyereségből, annak előre meghatározott arányában folyamatosan jutalékban részesülnek. Emellett a legjobb, legnagyobb vagy leghosszabb távon nyereséget biztosító ötletek évente az alábbi egyszeri külön díjazásban részesülnek: 1. díj: 100.000 Ft; 2. díj: 50.000 Ft; 3. díj: 30.000 Ft.

Pályázat filmszínházban bemutatandó filmalkotások értékesítését elősegítő marketing tevékenységek támogatására

Pályázati felhívása filmszínházban bemutatandó, egész estés (legalább 70 perces) játékfilmek, animációs filmek és dokumentumfilmek értékesítését elősegítő marketing tevékenységek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 15.000.000 Ft filmalkotásonként.

Pályázat öntözési közösségek együttműködésének támogatására

Pályázati felhívás öntözési közösségek együttműködésének támogatására meglévő öntözőtelepek fenntartásának, fejlesztésének, illetve új öntözési beruházások előkészítésének céljából. Támogatható tevékenységek: Öntözési közösségek működése az alábbi célok legalább egyikének megvalósítása érdekében: Meglévő, közös érdekeltségű öntözőtelep(ek) üzemeltetése, fenntartása, fejlesztése. Új öntözési beruházások előkészítése. A támogatás összege legfeljebb 250.000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Pályázat kisebbségvédelmi dokumentáció elkészítésére 2021

Pályázati felhívás határon túli honosságú, illetőségű jogászok, ügyvédi irodák, szervezetek, jogtanácsosok, kisebbségvédelemmel foglalkozó szakemberek számára kisebbségvédelmi dokumentáció elkészítésére, a határon túli magyarok jogvédelme erősítésének céljából.

Pályázat ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése céljából

Aktív mezőgazdasági termelők, valamint génmegőrző tevékenységet végző szervezetek nyújthatnak be pályázatot ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzésének támogatására a mezőgazdasági genetikai erőforrások megőrzésének, valamint fenntartható használatának és fejlesztésének céljából. A pályázat keretösszege 3,78 milliárd Ft.

Pályázat kisebbségvédelmi jogsegélyszolgálati tevékenység ellátására

Pályázati felhívás határon túli honosságú, illetőségű jogászok, ügyvédi irodák, civil szervezetek, valamint jogtanácsosok számára kisebbségvédelmi jogsegélyszolgálati tevékenység ellátására, a határon túli magyarok jogvédelme erősítésének céljából. A támogatás összege 960.000 Ft.

Pályázat kisebbségvédelmi peres ügyek vitelére

Pályázati felhívás határon túli honosságú, illetőségű jogászok, ügyvédi irodák, civil szervezetek, valamint jogtanácsosok számára kisebbségvédelmi peres ügyek vitelére, a határon túli magyarok jogvédelme erősítésének céljából. A konkrét ügy támogatásáról és az ügyre vonatkozó megbízási díjról a Kiíró Kuratóriuma dönt.

Pályázat komposztládák a lakosság részére történő biztosítása céljából

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben bejelentett lakóhellyel rendelkező természetes személyek, valamint Józsefváros közigazgatási területén lévő társasházak és lakásfenntartó szövetkezeti házak számára komposztládák igénylésére, a hulladékkezelés támogatása céljából. Magánszemély esetében egy darab 300 literes, társasház esetében kettő darab 300 literes műanyagból készült komposztáló ládát lehet igényelni.

Pályázat európai uniós önkéntességi programban való részvételre

Pályázati felhívás civil szervezetek számára európai uniós önkéntességi programban való részvételre a Minőségi Tanúsítvány megszerzésének céljából. A program során a Kiíró vállalja, hogy egy, az önkéntesség területén gyakorlott szakember maximum 20 órában (a szervezet igényeihez illeszkedve) támogatást ad a szervezetnek.

Pályázat kezdő vállalkozásoknak, befektetési programban való részvételre

Pályázati felhívása piaci validációval már rendelkező startup vállalkozások számára, befektetési programban való részvételre, az értékesítés dinamikus növelése és a nemzetközi terjeszkedés elősegítése céljából. A Kiíró jellemzően 250 – 1000 millió Ft összegben kínál befektetést a vállalkozások számára, ezért kisebbségi tulajdonrészt kérnek.

Családi ház felújítás, lakásfelújítás, tetőcsere, nyílászáró, fűtéskorszerűsítés, megújuló energia, napelem pályázatok 2022

Családi ház felújítás, lakásfelújítás, tetőcsere, nyílászáró, fűtéskorszerűsítés, energetikai, megújuló energia, napelem pályázatok 2021

Otthonfelújítási támogatás – Tájékoztató a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról

Pályázati felhívás gyermeket nevelő családok számára otthonfelújítási támogatás igénylésére, lakhatási körülményeik javítása és a hazai lakásállomány megújulásának ösztönzése céljából. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 Ft.

Borászati gép pályázat: Pályázat borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatására

Borászati termék előállítására, kiszerelésére, illetve tárolására vonatkozó működési engedéllyel rendelkező természetes vagy jogi személyek nyújthatnak be pályázatot borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 100 millió Ft. Támogatható tevékenységek: a szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő- vagy habzóborkészítéshez, bor, pezsgő vagy habzóbor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó, új, első üzembehelyezésű borászati gép beszerzése, új, első üzembehelyezésű technológiai rendszer kialakítása; a szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó, üzemen belüli anyagmozgatáshoz, anyagtovábbításhoz, raktározáshoz, illetve csomagoláshoz kapcsolódó, új, első üzembehelyezésű borászati gép beszerzése; az e rendelet alapján támogatott borászati gép vagy technológiai berendezés üzemeltetését szolgáló napelem- vagy napkollektorrendszer beszerzése és üzembe helyezése.

Pályázat civil szervezeteknek, magyarországi vállalat támogatásának elnyerésére

Pályázati felhívás a helyi közösségeket segítő közintézmények és civil szervezetek számára termék, ajándékkártya vagy pénzbeli támogatás elnyerésére. A támogatás összege legfeljebb 100.000 Ft.

Pályázat nemzetközi konferenciák és kongresszusok szervezési jogának elnyerésére

Magyarországon bejegyzett szervezetek, szövetségek, alapítványok, egyesülések és egyesületek nyújthatnak be pályázatot nemzetközi konferenciák és kongresszusok szervezési jogának elnyerésére. A támogatás összege legfeljebb bruttó 5 millió Ft.

Pályázat tehetségkutató programban való részvételre Kárpát-medencében élő fiataloknak

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány pályázati felhívása 14-30 év közötti nappali tagozatos diákok számára tehetségkutató programban való részvételre. Minden támogatott számára egyéni fejlesztést biztosítanak, közülük van, aki rendszeres ösztöndíjban is részesülhet.

Pályázat kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítésére, ösztöndíj elnyerésére és elhelyezkedésük támogatására

Pályázati felhívás Magyarország kevésbé fejlett régióinak településein kisgyermeket nevelő szülők számára képzésük elősegítésére, ösztöndíj elnyerésére és elhelyezkedésük támogatására, munkaerőpiaci visszatérésük céljából. A támogatás összege magas intenzitású képzés esetében legfeljebb 12 hónapig, havi 100.000 Ft; alacsony intenzitású képzés esetében a képzés időtartama alatt havi 40.000 Ft, de legfeljebb 200.000 Ft.

Pályázat az EUREKA programban való részvétel támogatására

Pályázati felhívás a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő EUREKA programban való magyar részvétel, vlamint az osztrák-magyar együttműködésben az automatizált vezetés határokon átnyúló tesztelésével kapcsolatos közös kutatási és fejlesztési projektek és a német-magyar együttműködésben folyó, különösen kis- és középvállalkozások kutatás-fejlesztési projektjeinek támogatására. A támogatás összege általános EUREKA esetén 20 – 70 millió Ft; Osztrák-Magyar és a Német-Magyar EUREKA alprogram esetén 50 – 200 millió Ft. Támogatható tevékenységek: kísérleti fejlesztés, alkalmazott (ipari) kutatás. Önállóan nem támogatható tevékenységek: eszközbeszerzés immateriális javak beszerzése, nyilvánosság biztosításához kapcsolódó tevékenységek (tájékoztatás), projekt koordinációs tevékenység, piacra jutási tevékenység, iparjogvédelmi tevékenység, általános költségek, utazáshoz kapcsolódó tevékenység.

Pályázat Erasmus akkreditációra az ifjúságügy területén

Pályázati felhívás köz- és magánszervezetek számára Erasmus akkreditációra az ifjúságügy területén. Az akkreditált Erasmus-szervezetek lehetőséget kapnak, hogy egyszerűsített módon pályázhassanak támogatásra az adott pályázati időszak ifjúsági mobilitási tevékenységeinek megvalósításához.

Pályázat óvodai sporttermek, tornaszobák fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás Magyarország területén működő 5000 fő, és az ez alatti állandó lakosságszámú települések önkormányzatai kizárólagos tulajdonában lévő, óvodai sporttermek, tornaszobák fejlesztésének támogatására. A támogatás összege újépítésű sportterem, tornaszoba esetén legfeljebb 30.000.000 Ft; tornaszoba fejlesztése, felújítása, átépítése, átalakítása, korszerűsítése és bővítése esetén legfeljebb 15.000.000 Ft.

Újra pályázható a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj

A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj (pályázat kiemelkedően tehetséges fiatalok egyedi fejlesztésének céljából) pályázatok benyújtásának lehetőségét az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2020. július 20. napjától 2020. július 30. napjáig újranyitotta.

Pályázat szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatására

Magyarországi lakcímmel rendelkező természetes személyek, jogi személyiségű- és jogi személyiség nélküli vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok, költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, valamint nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek nyújthatnak be pályázatot szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatására az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében. Támogatható tevékenységek: hazai szabadalmi, használatiminta-oltalmi vagy növényfajta-oltalmi bejelentés; Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) szerinti bejelentés; Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) szerinti nemzeti/regionális eljárások megindítása; európai szabadalom hatályosítása; hazai védjegy bejelentés; európai uniós védjegy bejelentés; nemzetközi védjegy bejelentés; hazai formatervezésiminta-oltalmi bejelentés; közösségi formatervezésiminta-oltalmi bejelentés. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 Ft.

Pályázat filmértékesítést elősegítő marketingtevékenység támogatására

A közvetlen filmgyártási támogatásra is pályázó filmalkotás filmelőállítója nyújthat be pályázatot a filmértékesítést elősegítő marketing tevékenység támogatására.

Pályázat a válság miatt bajba jutott KKV-k részére, gyors finanszírozási lehetőség elnyerésére

Minimum 100 millió Ft árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozások jelentkezhetnek tőkejuttatás elnyerésére. Pozitív elbírálás esetén a finanszírozás tőkeemelés és tagi kölcsön formájában valósulhat meg. A megcélzott belépési tulajdonrész 1%, a tőkeösszeg számításának ez képzi az alapját. A befektetési összeg felhasználható, a válság hatásaként felmerült/jelentkező tartozások rendezése (kifizetetlen bérek, adók, szállítók), következő hónapok negatív működési cash-flow-jának a fedezése, fennálló esedékes hitel és kamat törlesztésre és indokolt esetben beruházásra is.

Pályázat termelői csoportok és szervezetek létrehozására

Pályázati felhívás a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban működő termelői csoportok és szervezetek létrehozásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 100.000 eurónak megfelelő forintösszeg/év/támogatott csoport.

Pályázat vállalkozásoknak, élelmiszeripari védjegy használatára

Mezőgazdasági termelők, kistermelők, élelmiszer előállítást, feldolgozást végző kis-, közepes- és nagyvállalkozások, valamint saját márkás termékkel rendelkező élelmiszer kereskedelmi vállalkozások nyújthatnak be pályázatot tejipari védjegy használatára 6 termékkategóriában (tejföl, fogyasztói tej, vaj, joghurt, kefir, túró).

Pályázat előadó-művészeti intézményeknek és művészeti társulásoknak, előadásaik kisebb településéken való bemutatásának támogatására

Pályázati felhívás előadó-művészeti intézmények és művészeti társulások számára előadásaik kisebb településéken való bemutatásának támogatására. Továbbá pályázhatnak magyarországi befogadó intézmények, állandó vagy időszakos játszóhelyek, amelyek minőségi színházi előadásokat szándékoznak műsorra tűzni.

Pályázat orvosi szolgálati lakások építésének támogatására

Pályázati felhívás Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települési önkormányzatok számára orvosi szolgálati lakás építésének támogatására. A pályázat keretösszege 3.000.000.000 Ft. Az igényelhető támogatás összegének alsó és felső határa nem került meghatározásra.

Fogyasztóbarát Település – Pályázat önkormányzatok elismerésére

Pályázati felhívás Fogyasztóbarát Település cím odaítélése céljából a települések fogyasztókért tett intézkedéseinek és hozzáállásának elismerésére. A fogyasztóbarát település pályázat a települések fogyasztókért tett intézkedéseit értékeli, közvetlenül anyagi támogatást nem nyújt.

Pályázat meghatározott filmszakmai programban készült filmalkotások fesztiválokon történő részvételének támogatására

Az érintett filmalkotás filmelőállítója nyújthat be pályázatot filmszakmai programban készült alkotások fesztiválokon történő részvételének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500.000 Ft.

Pályázat mezőgazdasági termelőknek EU-s és nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatására

Minőségrendszer(ek) tagjainak minősülő, illetve oltalom alatt álló elnevezésű terméket előállító, aktív mezőgazdasági termelők, illetve ezen termelők csoportjai nyújthatnak be pályázatot EU-s és nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 5000 eurónak megfelelő forintösszeg/termelő, illetve csoport/5 év. A támogatott pályázatok várható száma: 1500 db

Pályázat a Rövid Ellátási Lánchoz kapcsolódó beruházások támogatására az élelmiszeripar és a borászat területén

Pályázati felhívás a Rövid Ellátási Lánc együttműködő csoportok mezőgazdasági termelő tagjainak gazdaságaiban élelmiszeripari és borászati beruházási elemek megvalósításának támogatására. Támogatható tevékenységek: Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése esetén: Termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; és/vagy a célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése. Borászati üzemek fejlesztése esetén: Szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor készítéséhez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; és/vagy a célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése. A támogatás összege egyéni beruházás esetén maximum 15.500.000 Ft; kollektív beruházás esetén 155.000.000 Ft.

Pályázat mikro-, kis-, és középvállalkozásoknak, startupoknak, digitális termék- és szolgáltatás-fejlesztési projektekhez tőkebevonási lehetőség elnyerésére

Hazai, a konvergencia régióban (azaz a közép-magyarországi régión kívül) működő mikro-, kis-, és középvállalkozások és startupok jelentkezhetnek digitális termék- és szolgáltatás-fejlesztési projektjeikhez 10-500 millió forintos tőkebefektetés elnyerésére. A befektető kisebbségi tulajdonrészt és speciális jogokat szerez a vállalkozásban.

Pályázat kortárs művészeti kiállítóteremben való kiállítási lehetőség elnyerésére

Pályázati felhívás kortárs művészeti kiállítóteremben való kiállítási lehetőség elnyerésére fiatal tehetségek, pályakezdő képző- és iparművészek számára. A beadott tervek valamint személyes találkozó alapján a kuratórium dönt a kiállítás befogadásáról, a támogatás mértékéről.

Családbarát Hely – Pályázat Családbarát Munkahely és Családbarát Szolgáltató Hely védjegy elnyerésére

Magyarországi mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok, állami költségvetési szervek, nonprofit szervezetek és egyházi jogi személyek pályázhatnak Családbarát Hely (Családbarát Munkahely és Családbarát Szolgáltató Hely) védjegy elnyerésére. Bármely területen (versenyszféra, közszféra, nonprofit szektor) tevékenykedő szervezet nyújthat be pályázatot. A családbarát szemlélet pozitív társadalmi üzenetet hordozó érték, mely egyre nagyobb jelentőséggel és vonzerővel bír napjainkban. A védjegy elnyerése fontos versenyelőnyt jelent a védjegyjogosultnak a PR és CSR (társadalmi felelősségvállalás) tekintetében, vonzóbbá teszi a minősítést megszerző szervezetet a munkavállalók és ügyfelek körében.

Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása

Vissza nem térítendő támogatás a kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének támogatására. A támogatás keretében maximum havi 40 ezer forint összeghatárig nyerhető el támogatás a munkahelyi, illetve családi bölcsődékben elhelyezett kisgyermekek személyi térítési díjára vonatkozóan.

Pályázat az Európai Unió ökocímkéjének (EU Ecolabel) megszerzésére

A pályázat során gyártók, szolgáltatók, importőrök, és forgalmazók adhatnak be pályázatot uniós ökocímke használati jogának elnyerésére. Minden termékre külön pályázatot kell benyújtani, de ugyanazon termékcsoportba tartozó, azonos minőségű és összetételű termék esetén, legfeljebb 5 db termék egy pályázatban történő minősítését is lehet kérni.

Pályázat Környezetbarát Védjegy (Nemzeti Ökocímke) megszerzésére

Magyarországon gyártott vagy forgalmazott termékek gyártója, szolgáltatója, forgalmazója vagy importőre nyújthat be pályázatot a „Környezetbarát Termék” védjegy használatának megszerzésére. Valamennyi Magyarországon gyártott, vagy Magyarországon forgalmazott termék bevonható a minősítési körbe, az étel- és italáruk, valamint a gyógyszerek és gyógyászati termékek kivételével.

Pályázat mozgóképszakmai célokra nyújtható támogatás elnyerésére

Pályázati felhívás gazdasági társaságok és magánszemélyek észére mozgóképszakmai célokra nyújtható támogatások odaítélésére. Támogatható kiadások: filmkópia felújítás és archiválás; mozgóképszakmai kutatás és képzés; mozgóképszakmai rendezvényszervezés, illetve rendezvényen, filmfesztiválon való részvétel; mozgóképszakmai kiadványok készítése, kiadása;

Pályázat filmgyártás támogatására

Megfelelő referenciákkal rendelkező producerek, filmelőállítók és rendezők pályázhatnak a filmalkotások (hazai, egész estés, elsősorban mozibemutatásra kerülő élőszereplős játékfilmek, animációs filmek és dokumentumfilmek) gyártási költségvetésének 50-100%-ára.

Pályázat forgatókönyvek fejlesztésének támogatására

Az egész estés filmek forgatókönyvének fejlesztésére szinopszissal, treatmenttel vagy forgatókönyvvel lehet pályázni– vissza nem térítendő támogatásra.

Pályázat filmek gyártás-előkészítésének támogatására

A gyártás-előkészítési pályázatra egész estés filmek forgatókönyvével lehet pályázni, az előkészítéshez szükséges költségek finanszírozására (például szereplőválogatás, helyszínkeresés, gyártási terv elkészítése).

komment
süti beállítások módosítása