Pályázatfigyelő

Pályázatok, támogatási lehetőségek

Kisvállalkozások támogatása

2022. január 02. 04:13 - Pályázatfigyelő, Pályázatkereső

Kisvállalkozói támogatás, pályázatok kisvállalkozóknak, állami támogatás kisvállalkozóknak 2022 elején a pályázatfigyelő portálon:

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat a zöld gazdasági fellendülés elősegítése céljából a stratégiai digitális technológiák kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzésének területén

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a zöld gazdasági fellendülés elősegítése céljából a stratégiai digitális technológiák kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzésének területén, új, zöld, digitális megoldások forgalomba hozatala érdekében. A pályázat célja többek között olyan új, környezetbarát, digitális megoldások piaci bevezetése, amelyek növelhetik Európa ellenálló képességét és felkészültségét a körforgásos gazdaság és az éghajlatváltozás kihívásainak kezelésére; a közszféra modernizációjának előmozdítása a digitális technológiák átalakító erejének kihasználásával; a közbeszerzési eljárások kihasználása az innováció ösztönzésére és az ellátási lánc rugalmasságának növelésére; valamint a széles körű piaci elterjesztés és a méretgazdaságossági megtakarítások lehetőségeinek növelése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 9 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós pályázatok környezetvédelmi projektek előkészítésének támogatására

Pályázati felhívások környezetvédelmi projektek előkészítésének támogatására, az EU-s politikai célkitűzések megvalósításának ösztönzése, a körforgásos gazdaságra való áttérés támogatása és az energia- és éghajlat-politikai keretrendszer végrehajtásának támogatása érdekében. A pályázatok célja többek között at innovatív technikák, módszerek és megközelítések kifejlesztése, bemutatása, előmozdítása és ösztönzése a természetre és a biológiai sokféleségre vonatkozó uniós jogszabályok és politikák célkitűzéseinek elérése érdekében; az uniós jogszabályok kidolgozásának, végrehajtásának, nyomon követésének és érvényesítésének támogatása; valamint az ezek végrehajtásához szükséges sikeres megoldások/megközelítések nagyszabású alkalmazásának katalizálása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 0,5–1,5 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatására a leghátrányosabb helyzetű régiókban

Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások számára, a modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodásukat segítő fejlesztéseik támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, a vállalkozások a technológiai felkészültségének, versenyképességének, valamint erőforrás-hatékonyságának javítása érdekében. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése. Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás; Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Képzési szolgáltatások igénybevétele; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; Információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 10.000.000 – 200.000.000 Ft. A támogatott pályázatok várható száma: 800 – 2500 db

Európai uniós pályázatok az EU rákellenes misszióját segítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására

Pályázati felhívások az EU rákellenes misszióját segítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, a rákban érintettek és családtagjaik életminőségének javítása érdekében a megelőzés és hatékony kezelés révén. A pályázatok célja többek között a rák jobb megértésének elősegítése; a megelőző szűrés és a korai stádiumban történő felismerés, a diagnózis, a klinikai döntéshozatal javítása; a kombinált terápiák alkalmazásának elősegítése; valamint a betegek klinikai kezelésének fokozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 4–15 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós pályázat együttműködések kialakításának támogatására a KKV-k és a fenntarthatósággal foglalkozó civil szervezetek között

Pályázati felhívás KKV-k és a fenntarthatósággal foglalkozó civil szervezetek közötti együttműködések kialakításának támogatására, a KKV-k fenntarthatóbb üzleti modellekre való áttérésének elősegítése érdekében. A pályázat célja többek között a KKV-k és az ugyanabban a régióban tevékenykedő nem kormányzati szervezetek/civil szervezetek közötti kölcsönhatás és együttműködés fokozása; a KKV-k környezeti és társadalmi teljesítményének javítása; a fenntartható üzleti modellekkel kapcsolatos kapacitás és tudás növelése; valamint a fenntartható üzleti modellek előnyeinek népszerűsítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 100.000 EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Háziorvosi letelepedési pályázati felhívás 2022

Pályázati felhívás legalább 12 hónapja betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására. A támogatás összege legalább 12 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 12.000.000 Ft, legalább 24 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 14.000.000 Ft, legalább 36 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 16.000.000 Ft, legalább 48 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 18.000.000 Ft, legalább 60 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 20.000.000 Ft.

Fogorvosi letelepedési pályázati felhívás 2022

Pályázati felhívás legalább 12 hónapja betöltetlen fogorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására. A támogatás összege legalább 12 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 12.000.000 Ft, legalább 24 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 14.000.000 Ft, legalább 36 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 16.000.000 Ft, legalább 48 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 18.000.000 Ft, legalább 60 hónapja betöltetlen szolgálat betöltése esetén nettó 20.000.000 Ft.

Pályázat K+F+I projektek támogatására az elektronikus alkatrészek és rendszerek témakörében

Pályázati felhívás kutatási, fejlesztési és innovációs projektek támogatására az elektronikus alkatrészek és rendszerek témakörében, a hálózatépítés, valamint az ökoszisztémák kialakításának ösztönzése, továbbá az új alkalmazások használatának lehetővé tétele érdekében. Pályázatot a stratégiai kutatási és innovációs program bármely területén be lehet nyújtani. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam három év. Ez idő alatt a Kiíró szorosan együttműködik a projektgazdával és technikai és mentorálási támogatást nyújt. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat könnyűzenei tartalmak készítésének és megjelentetésének támogatására

Pályázati felhívása kifejezetten könnyűzenei tematikájú nyomtatott és internetes médiumok, illetve ilyen témájú mellékleteket megjelentető kiadók számára, könnyűzenei tartalmak készítésének és megjelentetésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft.

Pályázat külföldi, könnyűzenei showcase fesztiválokon és könnyűzenei konferenciákon, online kurzusokon való részvétel támogatására

Pályázati felhívás könnyűzenével (beleértve a jazzt és a világzenét is), igazolhatóan minimum 3 éve foglalkozó, bizonyítható nemzetközi tapasztalatokkal, megfelelő szintű nyelvtudással rendelkező menedzserek, fesztiválszervezők, kutatók, egyéni vállalkozók, és jogi személyek számára, külföldi, könnyűzenei showcase fesztiválokon és könnyűzenei konferenciákon, online kurzusokon való részvétel támogatására. A támogatás összege eseményenként maximum 150.000 Ft, pályázónként legfeljebb 450.000 Ft.

Pályázat könnyűzenei műfajba besorolható, élőzenét játszó együttesek és előadók számára előzenekarok felléptetésének támogatására

Pályázati felhívás könnyűzenei műfajba besorolható, élőzenét játszó együttesek és előadók számára, könnyűzenei és jazz műfajba besorolható, élőzenét játszó előzenekarok felléptetésének és mentorálásának támogatására. A támogatás összege egységesen 2.500.000 Ft, aminek minimum 20%-át igazolhatóan az előzenekar költségeinek fedezésére kell fordítani.

Pályázat könnyűzenei tematikájú podcastek készítésének és megjelentetésének támogatására

Magyarországi vagy határon túli magyar területen székhellyel rendelkező vállalkozások, társadalmi szervezetek, egyéni vállalkozók és magánszemélyek nyújthatnak be pályázatot könnyűzenei tematikájú podcastek készítésének és megjelentetésének támogatására, a magyar könnyűzenével kapcsolatos, színvonalas műsorok készítése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft.

Pályázat induló és kezdő elektronikus zenei producerek és előadók hang- és képfelvételének elkészítésének, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósításának támogatására

Induló és kezdő elektronikus zenei zeneszerzők, producerek, előadók és alkotóközösségek nyújthatnak be pályázatot hang- és képfelvételek elkészítésének, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációja megvalósításának támogatására. A támogatás összege 1.500.000 Ft.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat a feldolgozóipari innovációkba történő befektetések növelése érdekében

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a feldolgozóipari innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. A pályázat célja az új vagy továbbfejlesztett termékek, eljárások vagy szolgáltatások szállításának javítása a hulladék, a szennyezés, az anyagfelhasználás és az energiafelhasználás csökkentése érdekében. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: új termékek gyorsabb piacra jutásának elősegítése, hatékonyabb és fenntarthatóbb folyamatok átvétele az iparban; kutatási eredmények és a gyakorlati alkalmazások hasznosítása; tesztelési és demonstrációs létesítmények összekapcsolása vagy kiegészítő használata interregionális szinten; természeti erőforrások felhasználásának és az anyagok újrafelhasználásának javítása, a körforgásos modellek és a szén-dioxid-semlegességre irányuló beruházások előmozdítása; interregionális demonstrációs esetek végrehajtása az eredmények tesztelése és megismétlése érdekében; valamint az innováció terjesztése és a kkv-k bevonása az uniós értékláncokba. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30–36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4–10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat globális díj elnyerésére, az oktatás terén kimagasló IKT megoldások elismerésére

Pályázati felhívás nemzetközi díj elnyerésére, az új technológiák kihasználására irányuló innovatív megközelítések elismerésére, az oktatási és az egész életen át tartó tanulási lehetőségek mindenki számára történő bővítése érdekében. A díj 2021. évi témája a technológia alkalmazása az inkluzív, válságokkal szemben ellenálló tanulási rendszerek lehetővé tétele érdekében. A pályázat keretében azokat a projekteket díjazzák, amelyek olyan technológiaalapú nyilvános tanulási rendszereket és programokat építettek ki és valósítottak meg, amelyek hatékonyan biztosították a tanulás folyamatosságát és minőségét mindenki számára. Pályázatot magánszemélyek, intézmények, nem kormányzati szervezetek és egyéb szervezetek nyújthatnak be. Legalább egy éve futó projektekkel lehet pályázni. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat nemzetközi együttműködési K + F és innovációs projektek támogatására 2022/1

Pályázati felhívás innovatív KKV-k, nagyvállalatok, egyetemek, kutatóintézetek és egyéb szervezetek számára, nemzetközi együttműködésen alapuló K+F és innovációs projektek támogatására. A résztvevő szervezetek minden területen hozzáférhetnek a nemzetközi együttműködésen alapuló K+F-projektek állami finanszírozásához. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek a vezetője egy KKV kell, hogy legyen. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 36 hónap. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós pályázatok az innovatív kormányzás, környezeti megfigyelések és digitális megoldások terén, a Green Deal előmozdítása céljából 2022

Pályázati felhívások az innovatív kormányzás, környezeti megfigyelések és digitális megoldások terén, a Green Deal előmozdítása céljából a 2022-es évre vonatkozóan, az átmeneti folyamat irányításának új módjaival való kísérletezés, valamint az irányítás korszerűsítése érdekében. A pályázatok célja többek között a fenntarthatóságot és az ellenálló képességet lehetővé tevő innovatív kormányzási modellek fejlesztése; a környezetmegfigyelési adatok és termékek további alkalmazása és hasznosítása a zöld megállapodáshoz kapcsolódó területeken; a föld-megfigyelési rendszerek globális rendszerének megerősítése; az érdekelt felek és végfelhasználók tájékozottságának és elkötelezettségének növelése; valamint az EU-s és a nemzetközi tudománypolitikai kapcsolódási pontok megerősítése a fenntartható fejlődési célok elérése érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–150 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat olyan digitális termékek és szolgáltatások díjazására és továbbfejlesztésének támogatására, amelyek valamely társadalmi kihívásra megoldást nyújthatnak

Pályázati felhívás magánszemélyek, vállalkozások és nonprofit szervezetek számára, valamely társadalmi kihívásra választ adó digitális megoldások, termékek és szolgáltatások elismerésére és támogatására. A pályázat összdíjazása 15.000.000 Ft.

Európai uniós pályázat a COVID-19 hatásaiból való kilábalás céljából a fenntartható turizmus és a KKV-k támogatása által

Pályázati felhívás a COVID-19 hatásaiból való kilábalás céljából a fenntartható turizmus és a KKV-k támogatása által, versenyképességük és fenntarthatóságuk erősítése érdekében a környezeti és piaci információk és a legjobb gyakorlatok cseréje révén. A pályázat célja többek között a turisztikai ágazatban működő kkv-k fenntarthatósági teljesítményének nyomon követése, tudatosságuk, fejlődésük és kapacitásuk erősítése a fenntartható innovációk terén; az értékláncba való betekintés és technikai segítségnyújtás; a fenntartható turizmus innovatív megoldásainak előmozdítása; valamint hatékony mechanizmusok kialakítása a legjobb gyakorlatok cseréjére és az átvehető eszközök és tudás terjesztésére a kkv-k között. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt, legfeljebb nyolc tagja van amelyek öt különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 25–36 hónap. A támogatás összege 900.000 – 1.200.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat ismeretterjesztés és környezetkultúra tematikájú online sajtótermékek kiemelt támogatására

Sajtótermék-kiadási tevékenységet és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot ismeretterjesztés és környezetkultúra tematikájú, több éves hagyománnyal rendelkező, kulturális és művészeti értékeket képviselő online sajtótermékek megjelentetésének kiemelt támogatására. A támogatás összege 2.000.000 Ft/év.

Pályázat nemzeti laboratóriumok létrehozásának, komplex fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények, ELKH kutatóintézetek, kutatóhelyek, vállalkozások és nonprofit szervezetek számára, nemzeti laboratóriumok létrehozásának és komplex fejlesztésének támogatására, a KFI tevékenységek, valamint tudás- és technológiatranszfer fejlesztése érdekében. A támogatás összege 1.000.000.000 – 9.500.000.000 Ft.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a digitális technológiai innovációkba történő befektetések növelése érdekében

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a digitális technológiai innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. A pályázat célja a magas technológiai készültségi szinten megvalósuló interregionális innovációs beruházások támogatása, a piacra lépés előtt álló akadályok leküzdése érdekében. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: digitális gazdaság és innováció; a közigazgatás digitalizálása; valamint az egészségügy digitalizálása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30–36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4–10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat Ismeretterjesztés és környezetkultúra tematikájú nyomtatott sajtótermékek kiemelt támogatására

Sajtótermék-kiadási tevékenységet és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot ismeretterjesztés és környezetkultúra tematikájú, több éves hagyománnyal rendelkező, kulturális és művészeti értékeket képviselő nyomtatott sajtótermékek kiemelt támogatására. A támogatás összege 8.000.000 Ft/év.

Pályázat innovatív “közösségi tudományi” pilot projektek megvalósításának támogatására

Pályázati felhívás civil társadalmi szervezetek, nem kormányzati szervezetek, felsőoktatási intézmények, kutatóközpontok, valamint kis- és középvállalkozások számára, innovatív és együttműködésen alapuló közösségi tudományos pilot projektek megvalósításának támogatására a társadalomtudományok és a humántudományok területén. A pályázat keretében összesen öt projektet támogatnak. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 6–12 hónap. A támogatás összege legfeljebb 50.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat az egészséggel kapcsolatos rövidfilmek nevezésére a WHO filmfesztiváljára

Pályázati felhívás az egészséggel kapcsolatos rövidfilmek nemzetközi filmfesztiválra való nevezésére, az egészségfejlesztéshez és az egészséggel kapcsolatos oktatáshoz való hozzájárulás érdekében. A pályázatra filmkészítők, produkciós irodák, közintézmények, nem állami szervezetek, közösségek, diákok, valamint filmművészeti iskolák jelentkezhetnek. A videókat, amennyiben nem angolul készülnek, angol nyelvű felirattal kell ellátni. Olyan rövidfilmekkel lehet nevezni, amelyek 2019. január 1-je és 2022. január 30-a között készültek. A filmeket az alábbi három kategóriában és témában lehet benyújtani: egyetemes egészségügyi ellátás; egészségügyi vészhelyzet; valamint jobb egészség és jólét. A kategóriák nyertesei 10.000 USD pénzjutalmat kapnak, ezen kívül pedig további nagyértékű díjak is átadásra kerülnek. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok digitális és feltörekvő technológiák fejlesztésére 2022

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a digitális és feltörekvő technológiák fejlesztésére a 2022-es évre vonatkozóan, az európai nyitott stratégiai autonómia elérése érdekében. A pályázatok célja többek között a kulcsfontosságú digitális, alap- és új technológiák, ágazatok és értékláncok fejlesztése az európai kapacitások megerősítésével a digitális és jövőbeli ellátási láncok kulcsfontosságú részein, a sürgős igényekre való agilis reagálás lehetővé tétele, valamint az új technológiák korai felfedezésébe és ipari átvételébe való befektetés; továbbá az európai gazdaság digitálissá, körforgásossá, klímasemlegessé és fenntarthatóvá tétele. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–13 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat az Európai Unió Kulturális Öröksége Díj és az Europa Nostra Díj 2022. évi elnyerésére

Pályázati felhívása az Európai Unió Kulturális Öröksége Díj és az Europa Nostra Díj 2022. évi elnyerésére, a tárgyi és szellemi kulturális örökség megőrzésével kapcsolatos legjobb gyakorlatok elismerésére. A díjak azonosítják, népszerűsítik és ösztönzik a határokon átnyúló tudáscserét Európa-szerte, növelik az európai kulturális örökséggel kapcsolatos tudatosságot és ösztönzik a további kiváló kezdeményezések megvalósítását. Minden évben összesen 30 örökségvédelmi kezdeményezést ismernek el és legfeljebb 5 fődíjat osztanak ki. A fődíjak elnyerői 10.000 EUR pénzjutalmat kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat kisléptékű európai uniós partnerségek támogatására a sport területén

Pályázati felhívás az oktatás, a képzés, az ifjúság és a sport területén vagy egyéb társadalmi-gazdasági szektorokban tevékenykedő szervezetek és intézmények számára, kisléptékű európai uniós partnerségek támogatására a sport területén. A támogatás összege 30.000 EUR, vagy 60.000 EUR.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a zöld és digitális átalakulást elősegítő tevékenységek támogatására

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a zöld és digitális átalakulást elősegítő tevékenységek támogatására, az Uniós klímasemlegesség, digitalizáció, fenntarthatóság, ellenálló képesség és társadalmi befogadás érdekében. A pályázatok célja többek között az Unió globális vezető szerepének elérése a tiszta és klímasemleges ipari értékláncok, a körforgásos gazdaság, valamint a klímasemleges digitális rendszerek és infrastruktúrák (hálózatok, adatközpontok) terén, az innovatív termelési és gyártási folyamatok, azok digitalizálása, új üzleti modellek, továbbá a fenntartható tervezésű fejlett anyagok és technológiák alkalmazása révén. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3–18 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat lakóházak felújításának pénzügyi támogatására

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása társasházak és lakásszövetkezetek számára, a kerületi lakóépületek felújításának vagy korszerűsítésének támogatására. A támogatás összege
4–12 lakásig 400.000 Ft; 13– 30 lakásig 600.000 Ft; 31–100 lakásig 1.200.000 Ft; 100 lakás felett 2.000.000 Ft.

Pályázat ablak- és ajtófelújítás támogatására

Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása a kerületi lakosok számára, a lakóhelyként bejelentett lakásuk fa nyílászárói felújításának, helyreállításának támogatására. A pályázat keretösszege 10.000.000 Ft.

Pályázat a textil / divatipar, a lakberendezés és a belsőépítészet területén működő vállalkozásoknak európai uniós vállalkozásfejlesztési programban való részvételre

Pályázati felhívás a textil / divatipar, a lakberendezés és a belsőépítészet területén működő kis- és középvállalkozások és egyéni vállalkozók számára, európai uniós vállalkozásfejlesztési programban való részvételre. A pályázatra a textil, divat, lábbeli, bőr, szőrme, bútor, lakberendezés, belsőépítészet, építészet, ékszerek és kiegészítők területén működő vállalkozások jelentkezését várják. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek két vagy három három tagja van amelyek két különböző programországban vannak bejegyezve. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat nemzeti és transznacionális e-igazságügyi projektek megvalósításának támogatására

Pályázati felhívás nemzeti és transznacionális e-igazságügyi projektek megvalósításának támogatására, az igazságszolgáltatási rendszerek hatékonyságának javítása és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: az igazságszolgáltatás digitalizálásáról szóló bizottsági közlemény és a Tanács európai e-igazságügyi stratégiája és cselekvési terve (2019-2023) célkitűzéseinek megvalósításához való hozzájárulás; meglévő vagy folyamatban lévő e-igazságszolgáltatási projektekhez való csatlakozást vagy azok fejlesztését célzó tevékenységek támogatása; valamint a mesterséges intelligencián és az elosztott főkönyvi technológián alapuló konkrét felhasználási esetek kidolgozásának támogatása az igazságszolgáltatás területén. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR, felső határ nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós pályázat a nemi esélyegyenlőséget elősegítő tevékenységek támogatására

Pályázati felhívása a nemi esélyegyenlőséget elősegítő tevékenységek támogatására, a nők jogainak teljes körű gyakorlását, a nemi sztereotípiáktól való mentességet, a nemek közötti egyenlőséget, beleértve a munka és a magánélet egyensúlyát, a nők szerepvállalásának erősítését és a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítését előmozdító, átfogó politikák végrehajtása érdekében. Pályázatot két prioritási területen lehet benyújtani, melyek a következők: a nők és férfiak egyenlő részvétele és képviselete a politikai és gazdasági döntéshozatalban; valamint a nemi sztereotípiák leküzdése, többek között a fiatalokra összpontosítva, valamint a reklámokban és a médiában. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR, a támogatás felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat neves magyar verseny ünnepi logójának megtervezésére

Pályázati felhívás jogi- és természetes személyek számára, a neves magyar verseny ünnepi logójának megalkotására. Díjazás: 1. helyezett: bruttó 500.000 Ft; 2. helyezett: bruttó 250.000 Ft; 3. helyezett: bruttó 150.000 Ft.

Pályázat könnyű-, jazz és világzenei műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató együttesek, előadóművészek külföldi tevékenységeinek támogatására

Pályázati felhívás a könnyű-, jazz és világzenei műfajba besorolható, élőzenét szolgáltató együttesek, előadóművészek külföldön történő élőzenei felléptetésének, nemzetközi PR-kampányának, stratégiai alapon tervezett sajtójelenlétének, nemzetközi szakmai együttműködéseinek támogatására. A támogatás összege fellépések esetén koncertenként legfeljebb 250.000 forint, összesen legfeljebb 1.500.000 Ft.

Pályázat magyar vállalkozásoknak szerbiai infrastrukturális projektekben való közreműködésre

Pályázati felhívás jogi személyiséggel rendelkező, magyar gazdasági társaságok számára, szerbiai infrastrukturális projektekben való közreműködésre a Bubanj-tó és a Međuvršje-tó kármentesítése és rehabilitációja érdekében. A támogatás összege legfeljebb 400.000.000 Ft.

Európai uniós pályázat kutatási kiválósági központok tevékenységének támogatására

Pályázati felhívás kutatási kiválósági központok tevékenységének támogatására a versenyképesebb és innovatív Unió érdekében. A pályázat célja többek között a K+F rendszer valamennyi szereplője tudományos és innovációs kapacitásának növelése; korszerűsített és versenyképesebb K+F rendszereket eredményező strukturális változások bevezetése; nemzeti és európai források mozgósítása a stratégiai beruházásokhoz; erősebb kapcsolatok kiépítése a tudományos élet és az üzleti élet között; a felsőoktatási ágazat szerepének megerősítése a kutatásban és az innovációban; valamint jobb és professzionálisabb nemzeti kapcsolattartó pontok kialakítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A kiíró úgy véli, hogy 3–5 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázati az egyenlőség előmozdításának, továbbá a rasszizmus, az idegengyűlölet és a diszkrimináció elleni tevékenységek támogatására 2022

Pályázati felhívás az egyenlőség előmozdításával, továbbá a rasszizmus, az idegengyűlölet és a diszkrimináció elleni küzdelemmel kapcsolatos tevékenységek támogatására a 2022-es évre vonatkozóan, az egyenlőség elérése érdekében. A pályázat célja az átfogó és interszekcionális megközelítés és a konkrét intézkedések támogatása az intolerancia, a rasszizmus, az idegengyűlölet és különösen a faji vagy etnikai származás, bőrszín, vallás, szexuális irányultság, nemi identitás alapján történő megkülönböztetés megelőzése és leküzdése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat budapesti könnyűzenei koncerthelyszíneken élőzenei koncertprogramok támogatására

Pályázati felhívás fővárosi könnyűzenei koncerthelyszíneken (klubok, művelődési intézmények, szórakozóhelyek stb.) rendszeres élőzenei koncertprogramok megvalósításának támogatására. A támogatás összege koncertenként 100.000 – 250.000 Ft, összesen legfeljebb 2.500.000 Ft.

Pályázat az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállást elősegítő kommunikációs projektek támogatására

Pályázati felhívás a köz- vagy magánintézmények politikáinak és gyakorlatának megváltoztatására összpontosító, sürgős és nagyszabású átalakulást lehetővé tevő, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállást elősegítő kommunikációs projektek támogatására. A pályázat célja többek között az éghajlatváltozással kapcsolatos kommunikáció terén az innováció ösztönzése és támogatása; a hangok és a narratívák számának növelése az éghajlat-politikai érdekérvényesítésben; valamint a radikális változás felé nyitó társadalmi és politikai mozgalmak megerősítése. Az alapítvány nem támogat olyan pályázatokat, amelyek tisztán helyi fókusszal rendelkeznek. Pályázni kis-, és nagyléptékű projektekkel egyaránt lehet. A támogatás összege kisléptékű projektek esetében legfeljebb 10.000 EUR, a nagyléptékű projektek esetében 20.000 – 200.000 EUR, de indokolt esetben ettől magasabb összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a polgárok egészségfenntartását elősegítő tevékenységek terén

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a polgárok egészségfenntartását és a bategségmegelőzést elősegítő tevékenységek támogatására. A pályázatok célja többek között, hogy a polgárok egészségesebb életmódot és magatartást folytassanak, egészségesebb döntéseket hozzanak, és hosszabb ideig egészséges, független és aktív életet éljenek; képessé váljanak arra, hogy jobban kezeljék saját fizikai és mentális egészségüket és jólétüket; illetve növekedjen bizalmuk a tudásalapú egészségügyi beavatkozások és az egészségügyi hatóságok útmutatásai iránt. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 6–10 millió EUR lehet.

Pályázat vidéki könnyűzenei koncerthelyszíneken élőzenei koncertprogramok támogatására

Pályázati felhívás vidéki könnyűzenei koncerthelyszíneken (klubok, közművelődési intézmények, szórakozóhelyek stb.) rendszeres élőzenei koncertprogramok megvalósításának támogatására. A támogatás összege koncertenként 100.000 – 300.000 Ft, összesen legfeljebb 4.800.000 Ft.

Pályázat az Európai Digitális Innovációs Központok hálózatának kialakítására

Pályázati felhívás Európa minden régiójára kiterjedő Európai Digitális Innovációs Központok hálózatának kialakítására, a szándéknyilatkozatok alapján kijelölt jelölt szervezetekből. A pályázat célja az EDIK-ek hálózatba szervezése egymással és a Digitális Európa programban kiválasztott más projektekkel, amelyek a nagy teljesítményű számítástechnika, a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság és a fejlett digitális készségek terén fejlesztik a kapacitásokat, és felgyorsítják ezen technológiák legjobb felhasználását. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 1–3 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein működő könnyűzenei koncerthelyszíneken, magyar fellépőkkel megvalósuló élőzenei koncertprogramok támogatására

Pályázati felhívás Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein működő könnyűzenei koncerthelyszíneken (klubok, művelődési intézmények, szórakozóhelyek stb.) rendszeres, magyar fellépőkkel megvalósuló élőzenei koncertprogramok lebonyolításának támogatására. A támogatás összege koncertenként 100.000 – 300.000 Ft, összesen legfeljebb 3.000.000 Ft.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a tiszta környezet és nulla szennyezés témakörében

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások környezetvédelmi és a zéró károsanyag kibocsátással kapcsolatos tevékenységek támogatására. A pályázatok célja többek között a vízszennyezés diffúz és pontszerű forrásainak globális és éghajlat-változási kontextusban történő jobb megértése; a kiegyensúlyozott nitrogén és foszfor-áramlás biztosítása az ökoszisztémák helyreállítása érdekében; a tiszta, szennyezetlen tengerek elérése; az éghajlatváltozást visszafordító, a biológiai sokféleséget helyreállító és a levegő, a víz és a talaj minőségét védő körkörös bioalapú rendszerek támogatása; valamint innovatív biotechnológiák bevezetése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–6 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat felsőoktatási intézmények innovációs kapacitásépítési tevékenységének támogatására

Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények, kis- és középvállalkozások, kutatóintézetek, helyi-, regionális és nemzeti hatóságok, valamint oktatásközvetítő szervezetek számára, innovációs kapacitásépítési tevékenységeik támogatására, az innovációs ökoszisztémákba való integrálódásuk és bekapcsolódásuk érdekében. A pályázat célja, hogy a felsőoktatási intézmények Európa-szerte képessé váljanak arra, hogy általánosságban innovatívabbak és vállalkozószelleműbbek legyenek, valamint az oktatással, a kutatással, a vállalkozásokkal és a tágabb regionális és helyi innovációs ökoszisztémával való együttműködés terén a lehető legátfogóbb és a nemek közötti egyensúlyt biztosító módon lépjenek fel. A támogatás időtartama 3 év. A támogatás összege legfeljebb 300.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós pályázat a gyermekek jogainak védelmét és előmozdítását segítő tevékenységek támogatására 2022

Pályázati felhívás a gyermekek jogainak védelmét és előmozdítását segítő tevékenységek támogatására a 2022-es évre vonatkozóan, a szakpolitikák előmozdítása és végrehajtása érdekében. A pályázat keretében az alábbi tevékenységek támogathatók: hosszú távú és fenntartható programok, valamint a gyermekek részvételére vonatkozó mechanizmusok létrehozása helyi és nemzeti szinten; a meglévő gyermekrészvételi mechanizmusok támogatásának biztosítása és működési körének bővítése; kölcsönös tanulási és képzési tevékenységek, a bevált gyakorlatok cseréje; a nemzeti, regionális és helyi hatóságok kapacitásépítési és képzési tevékenységei; valamint a gyermekek és felnőttek számára történő képzési és tudatosságnövelő tevékenységek. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–24 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege minimum 75.000 EUR, a támogatás felső határa nincs meghatározva. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós pályázat kulcsfontosságú kapacitásterületeken megvalósítani tervezett speciális oktatási programok támogatására

Pályázati felhívások a kulcsfontosságú kapacitásterületeken megvalósítani tervezett speciális oktatási programok támogatására, az uniós oktatási és képzési intézmények kiválóságának támogatása érdekében a digitális területeken. A pályázatok célja többek között a világelsővé váláshoz szükséges kapcsolódó szakirányú oktatási kínálat javítása; az innovációt és a digitális áttöréseket elősegítő ökoszisztéma létrehozása; valamint az akadémiai szféra, a szakoktatási és szakképzési szolgáltatók, a kutatási- és kompetenciaközpontok, továbbá az innovatív vállalkozások részvételével megvalósuló kiváló oktatási és képzési partnerségek kialakítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–10 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat a Közös Agrárpolitikához kapcsolódó információs tevékenységek támogatására

Pályázati felhívás a Közös Agrárpolitikához kapcsolódó információs tevékenységek támogatására, a gazdálkodók támogatása és a mezőgazdasági termelés növelése, valamint az éghajlatváltozás kezeléséhez és a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodáshoz való hozzájárulás érdekében. A pályázat célja, hogy bizalmat építsen az EU-n belül és valamennyi polgár, a mezőgazdasági termelők és a nem mezőgazdasági termelők között egyaránt, valamint hogy elősegítse a közös agrárpolitikával (azaz a politikával és annak az uniós polgárok számára nyújtott előnyeivel) kapcsolatos tájékoztatást. Pályázatot kizárólag önállóan lehet benyújtani, konzorciumi formában nem. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 75.000 – 500.000 EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a környezetbarát innovációkba történő befektetések növelése érdekében

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a környezetbarát innovációkba történő befektetések növelése érdekében, a kereskedelmi hasznosítás és a méretnövelés céljából. Pályázatot az alábbi témákban lehet benyújtani: innovatív beruházások a szén-dioxid és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, valamint a levegőminőség, az egészség és a jólét javításához való hozzájárulás; okos városokba történő innovatív beruházások; intelligens, fenntartható/hatékony közlekedési megoldásokkal és/vagy alternatív üzemanyagokkal kapcsolatos innovatív üzleti beruházások; befektetések az éghajlat-politikai intézkedések, a környezetvédelem, az erőforrás-hatékonyság és a nyersanyagok terén; beruházások a természeti erőforrásokkal való gazdálkodásba; beruházások a megújuló energiába és az energiahatékonyságba; épületek energiahatékonyságához kapcsolódó üzleti beruházások; a fenntartható kék gazdasághoz kapcsolódó üzleti beruházások; a körforgásos gazdaságba történő üzleti beruházások; valamint a biogazdaságba történő beruházások. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább öt tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 30–36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A kiíró úgy véli, hogy 4–10 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat a legjobb magyar innovációk elismerésére

Pályázati felhívás vállalkozások és szervezetek számára, innovációs díjak 2021. évi elnyerésére, a kiemelkedő innovációs teljesítmények elismerésére. Az innováció kiindulási alapja tudományos kutatás, műszaki-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a technológiák legjobb felhasználásának felgyorsítása céljából

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a technológiák legjobb felhasználását előmozdító tevékenységek támogatására, a stratégiai digitális kapacitások kiépítése és optimális kihasználása érdekében. A pályázat célja, a digitális technológiák potenciáljának növelése az európai zöld megállapodásban meghatározott közös európai éghajlati és környezetvédelmi célok elérése érdekében, beleértve a 2050-ig megvalósítandó klímasemlegességet, valamint az európai ipar ellenálló képességének megerősítése és nyílt stratégiai autonómiájának növelése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18–48 hónap. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1–5 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a felhőalapú mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódóan

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a felhőalapú mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódóan, felhő- és edge szolgáltatások online piacterének kiépítése és működtetése érdekében. A pályázatok célja többek között az uniós szabályoknak megfelelő felhőalapú infrastruktúra és szolgáltatások kiépítése; a közös adatterek kialakításának támogatása; valamint mesterséges intelligencia referenciatesztelési és kísérleti létesítmények telepítése négy kiemelt alkalmazási ágazatra (egészségügy, okos közösségek, gyártás és mezőgazdaság) összpontosítva. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 6–48 hónap. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–78 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Szakértői segítség vállalkozások újraindításához, átalakításához

Vállalkozásfejlesztési program legalább három lezárt teljes üzleti évvel rendelkező kis-, és középvállalkozások számára, díjmentes szolgáltatások igénybevétele a vállalkozások újraindítása és átalakítása céljából.

Európai uniós pályázat nagyléptékű, uniós szintű digitális fejlesztési programok támogatására

Pályázati felhívások nagyléptékű, uniós szintű digitális fejlesztési programok támogatására, az EU ipari ökoszisztémája digitális átalakulásának elősegítése érdekében. A pályázatok célja többek között új, független nemzeti vagy multinacionális Európai Digitális Médiafigyelő központok létrehozása a regionális lefedettség bővítése érdekében; online biztonsági információk, oktatási források, figyelemfelkeltő eszközök, valamint tanácsadási és bejelentési szolgáltatások nyújtása nem kormányzati, kormányzati és magánszektorbeli szerveket/ügynökségeket tömörítő központok számára; az e-CODEX rendszer továbbfejlesztésének és karbantartásának támogatása; valamint a fenntartható termékek és termelés támogatása, a körforgásos gazdaságra történő átállás lehetővé tétele, az anyag- és energiahatékonyság növelése, a termékkörök bővítése, az élettartam meghosszabbítása és a termékhasználat optimalizálása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább kettő taggal kell rendelkezniük. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18–30 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a biztonságos kvantumkommunikációs infrastruktúra fejlesztése céljából

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a biztonságos kvantumkommunikációs infrastruktúra fejlesztése terén, Európa globális vezető szerepének elérése érdekében. A pályázatok célja többek közt a jobb teljesítményű európai kvantumkulcs-elosztó (KKE) rendszerek iparosításának előkészítése, valamint a kvantumkommunikációs technológiák és rendszerek európai ipari ökoszisztémájának fejlesztéséhez való hozzájárulás; a fejlett kvantumhálózatok korai kiépítése; páneurópai tesztelési és tanúsítási infrastruktúra kiépítése a különböző európai technológiák megfelelőségének értékelése, a megoldások fejlesztésének felgyorsítása és a kvantumkommunikációs infrastruktúrába (KKI) vetett bizalom biztosítása érdekében; továbbá a KKI nagyszabású kiépítésének előkészítése és koordinálása. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 24–30 hónap. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–15 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeinek vissza nem térítendő támogatására

Pályázati felhívás magyarországi közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók számára, működési és üzemeltetési költségeinek 2022. évi támogatására. A támogatás összege közösségi audiovizuális (televíziós) médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók esetében legfeljebb 660.000 Ft/hó; közösségi rádiós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók esetében legfeljebb 550.000 Ft/hó; kisközösségi rádiós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók esetében legfeljebb 440.000 Ft/hó.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a “Termőföldtől az asztalig” témakörhöz kapcsolódóan

Pályázati felhívások a “Termőföldtől az asztalig” témakörhöz kapcsolódó tevékenységek támogatására, a méltányos, egészséges, biztonságos, éghajlat- és környezetbarát, rugalmas élelmezési rendszerek fejlesztése érdekében az elsődleges termeléstől a fogyasztásig, biztosítva az élelmiszer- és táplálkozásbiztonságot mindenki számára. A pályázatok célja többek között a megfizethető, biztonságos, nyomon követhető, egészséges és fenntartható élelmiszereket biztosító, termelékeny, klímasemleges és rugalmas mezőgazdasági rendszerek fejlesztése; a fenntartható halászat és akvakultúra fejlesztése; valamint az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást, továbbá a környezeti fenntarthatóságot és a körforgást elősegítő, egészséges és inkluzív élelmiszerrendszerek fejlesztése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 4–12 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat európai uniós kutatási (ERC) díjak elnyerésére

Pályázati felhívás európai uniós kutatási (ERC) díjak elnyerésére a kutatással való társadalmi szerepvállalás területén, a saját területükön kívüli közönséget az EKT által finanszírozott kutatásokba sikeresen bevonó kutatók elismerésére. A pályázat célja elismerni többek között a nyilvánossággal együttműködve vagy konzultálva végzett kutatási tevékenységeket; a vitát ösztönző és/vagy a potenciális jövőbeli kutatókat inspiráló tevékenységeket; valamint a konzultációt és az eszmecserét elősegítő tevékenységeket. Pályázatot három kategóriában lehet benyújtani. A díjat elnyerő kutatók kategóriánként 10.000 EUR pénzjutalmat kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése céljából

Pályázati felhívás állattartók számára, védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzésére, a mezőgazdasági genetikai erőforrások megőrzésének, valamint fenntartható használatának és fejlesztésének megvalósítása érdekében. A támogatás összege állatfajtánként eltérő, de legfeljebb 700 EUR/egyed/év lehet.

Pályázat innovatív élelmiszeripari technológiai megoldások fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás innovatív élelmiszeripari technológiai megoldások fejlesztésének támogatására, az innovatív ötletek és konzorciumok társadalmi, gazdasági és környezeti hatásának maximalizálása érdekében. A pályázat célja az élelmiszerrendszerbe vetett nagyobb közbizalom feltételeinek javítása; az elhízás és a nem fertőző betegségek relatív kockázatának csökkentése; az agrár-élelmiszeripari rendszerek környezeti hatásának javítása; valamint a körforgásos és fenntartható gazdaságra való áttérés lehetővé tétele. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek két különböző programországban vannak bejegyezve. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a körkörös gazdaság és biogazdaság területén 1.

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások az éghajlatsemleges körforgásos gazdaság és biogazdaság területén, a fontos alapanyag áramlás, a termékértékláncok, valamint a különböző biogazdasági ágazatok fejlesztése érdekében. A pályázatok célja többek között a fenntartható, regeneratív, inkluzív és igazságos körforgásos gazdaság és biogazdaság felé történő regionális, vidéki, helyi/városi és fogyasztói alapú átmenet biztosítása; az európai ipari fenntarthatóság, versenyképesség és erőforrás-függetlenség elérése a nem megújuló nyersanyagok használatának csökkentése és a nagyobb erőforrás-hatékonyság lehetővé tétele révén; az európai erdők multifunkcionalitásának megtartása és kezelése; valamint a tengeri és édesvízi biológiai erőforrások és a kék biotechnológia potenciáljának növelése a környezetbarátabb ipari termékek és folyamatok előállítása érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–9 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok egy digitalizált, erőforráshatékony és reziliens ipar kialakítása érdekében 2022

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások egy digitalizált, erőforráshatékony és reziliens ipar kialakítása érdekében a kulcsfontosságú stratégiai értékláncokban a 2022-es évre vonatkozóan. A pályázatok célja többek között a rugalmas, fenntartható és biztonságos nyersanyag-értékláncok kialakítása az EU ipari ökoszisztémái számára, a zöld és a digitális átalakulás támogatása érdekében; új, a tervezés által fenntartható, fokozott funkcionalitással rendelkező és az ipari folyamatok és fogyasztói termékek széles skáláján alkalmazható anyagok kifejlesztésének támogatása; az európai vezető szerep elérése a tiszta, szennyezőanyag-mentes környezet, valamint az ipar szén-dioxid-mentesítéséhez szükséges anyagok előállítása terén; az európai vezető szerep elérése a körforgásos gazdaságban az ágazatközi együttműködés erősítése érdekében; továbbá a kulcsfontosságú digitális és alaptechnológiák fokozott alkalmazása az ipari értékláncokban és a stratégiai ágazatokban, különös tekintettel a kkv-kra és az induló vállalkozásokra. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2,4–14 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat közép-európai együttműködési projektek támogatására

Pályázati felhívás közép-európai állami és magánszervezetek számára, együttműködési projektjeik támogatására az energia és környezetvédelem; közegészségügy, orvostudomány és élettudományok; agrár- és biogazdaság; fejlett anyagok és nanotechnológia; közlekedés és mobilitás; fejlett gyártási rendszerek; valamint IKT és elektronika területein. Pályázatot (nem kizárólagosan) az alábbi témákban lehet benyújtani: zöld gazdaság, biogazdaság; ipar 4.0, robotizáció, mechatronika, digitális technológiák, kulcsfontosságú alaptechnológiák; kulturális és kreatív iparágak és turizmus; egészségügyi (ápolási) innováció; idősek gazdasága; szociális innováció; technológia- és innováció-transzfer; interregionális partnerségek az értékláncok mentén; valamint innovatív rendszerek az innováció finanszírozására. A pályázat keretösszege 72 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat animációs filmek és animációs filmsorozatok gyártásának támogatására

Pályázati felhívás jogi személyiséggel rendelkező filmelőállítók számára, a médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt önálló animációs filmek és animációs filmsorozatok gyártásának támogatására. A támogatás összege önálló animációs filmalkotás esetén legfeljebb 20.000.000 Ft, animációs filmsorozat esetén epizódonként legfeljebb 15.000.000 Ft.

Pályázat a kulturális és kreatív szektorok és iparágak területén működő, új európai uniós Tudás és Innovációs Közösség (KIC) létrehozásának támogatására

Pályázati felhívás a kulturális és kreatív szektorok és iparágak területén működő, új európai uniós Tudás és Innovációs Közösség (KIC) létrehozásának támogatására, innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások kifejlesztésére, a sürgető társadalmi kihívásokra történő válaszadás érdekében. A pályázat célja többek között a globális kihívások kezelésére szolgáló új innovatív megoldások létrehozása; a humán tőke megerősítése a kutatás és az innováció területén; valamint a kulturális és kreatív ágazatok és iparágak uniós politikai prioritásainak támogatása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legfeljebb 50 tagja van. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat innovatív, tiszta energia projektek megvalósításának támogatására

Európai uniós pályázati felhívás innovatív, tiszta energia projektek megvalósításának támogatására. A pályázat célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentő, kiforrott és jelentős potenciállal rendelkező, innovatív technológiákat, eljárásokat vagy termékeket bemutató projektek támogatása; valamint a támogatható projektek piaci igényeihez és kockázati profiljához igazított pénzügyi támogatás nyújtása további állami és magánforrások bevonása érdekében. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 48 hónap. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat európai uniós szintű fiatal vállalkozói versenyben való részvételre

Pályázati felhívás 16–25 év közötti fiatalok számára, európai uniós szintű vállalkozói versenyben való részvételre. Bármilyen technológiai innovációval lehet nevezni a versenyre. A nevezésnek nem feltétele, hogy a pályázó meglévő vállalkozással rendelkezzen. A fődíjas 11.000 EUR támogatást, mentorálási lehetőséget és pro-bono támogatást kap, üzleti ötletének vagy induló vállalkozásának támogatás érdekében. A döntőbe jutó fiatalok mindegyike 1.100 EUR támogatásban részesül. A pályázati kiírás nyelve angol.

Tervpályázat a Városháza Park megújítására

Pályázati felhívás tervezőcsapatok számára, a Városháza Park innovatív, klímatudatos és zöld megújítására. A megvétel legkisebb összege: bruttó 1.000.000 Ft. A díj legnagyobb összege: bruttó 4.000.000 Ft.

Pályázat a COVID-19 leküzdését célzó robotikai megoldások fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás a COVID-19 leküzdését célzó robotikai megoldások fejlesztésének támogatására a robotikai alkalmazások egészségügyi ellátással kapcsolatos környezetbe történő beágyazódásának felgyorsítása, valamint az új, hatékony robotikai alapú megoldások zökkenőmentes bevezetése érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melyben legalább egy KKV és négy, különböző programországokban bejegyzett végfelhasználó (pl. kórház) veesz részt. A pályázat keretében összesen 8 projektet támogatnak. A támogatás összege legfeljebb 250.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós pályázatok a biztonságos, rugalmas közlekedési és intelligens mobilitási szolgáltatások kutatás-fejlesztési támogatására

Pályázati felhívások a biztonságos, rugalmas közlekedési és intelligens mobilitási szolgáltatások kutatás-fejlesztési támogatására Európa vezető szerepének elérése érdekében a kulcsfontosságú és újonnan megjelenő technológiák terén, illetve az intelligens és fenntartható közlekedés megvalósítása érdekében. A pályázatok célja többek között az utas- és áruszállításban használható, innovatív, összekapcsolt, együttműködő és automatizált mobilitási technológiák és rendszerek bevezetésének felgyorsítása; a multimodális közlekedési rendszer továbbfejlesztése fenntartható és intelligens távolsági és városi áruszállítás és logisztika, valamint korszerűsített és rugalmas fizikai és digitális infrastruktúrák révén; továbbá a közlekedési balesetek, balesetek és halálos balesetek számának drasztikus csökkentése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3,5–25 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Udvarzöldítési pályázat

Pályázati felhívás az egyik magyarországi város közigazgatási területén lévő társasházak és lakásszövetkezetek számára, belső udvaraik zöldítésére, a városi zöldfelületek növelése érdekében. A támogatás összege 800.000 – 2.000.000 Ft.

JÖN: Pályázat nemzeti laboratóriumok létrehozásának, komplex fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívástervezet nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, valamint költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek számára, nemzeti Laboratóriumok létrehozásának, komplex fejlesztésének támogatására. A támogatás összege 1.000.000.000 – 9.500.000.000 Ft.

Munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatása céljából

Pályázati felhívás alacsony iskolai végzettségűeket foglalkoztatni kívánók számára, fix 90 napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás igénylésére. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és tényleges átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó 100 %-a, de teljes munkaidő esetén legfeljebb a megállapítás napján hatályos kötelező legkisebb munkabér és annak szociális hozzájárulási adója.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a klímatudományok területén

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a klímatudományok területén, az éghajlat-semleges és ellenálló társadalomra és gazdaságra való áttérés érdekében. A pályázatok célja többek között az ismeretek bővítése és megoldások nyújtása az alábbi területek bármelyikén: földrendszertudomány, az éghajlatsemlegességhez vezető utak, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, beleértve az éghajlati szolgáltatásokat, az éghajlatváltozás elleni fellépés, valamint az éghajlat és az ökoszisztémák közötti kölcsönhatások jobb megértése; az éghajlatváltozással kapcsolatos európai kutatási térség megerősítése; továbbá az éghajlatváltozással kapcsolatos tudásbázis átláthatóságának, szilárdságának, megbízhatóságának és gyakorlati használhatóságának növelése a politikai döntéshozók, a gyakorlati szakemberek, más érdekelt felek és a polgárok számára. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 5–10 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Európai uniós kutatási pályázat partnerségek támogatására az egészségügy területén

Pályázati felhívás az egészségügy területén létrejövő kutatási partnerségek számára, támogatás elnyerésére. A pályázat célja többek között az egészségügyi és ellátórendszerek fokozott együttműködésen alapuló kutatásban való részvétele; a kutatási eredmények felhasználása az egészségügyi rendszerek átalakítására vonatkozó, bizonyítékokon alapuló stratégiák és szakpolitikák kidolgozásához; innovatív módszerek alkalmazása az egészségügyi ellátás nyújtása és a lakosság egészségének megőrzése érdekében; a sikeres egészségügyi és ellátási innovációk elősegítése és átvétele; vlamint az egészségügyi és gondozási szakemberek digitális és egészségügyi ismereteinek bővítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 100 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatása

Pályázati felhívás magyar-marokkói alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására a zöld átmenet, mezőgazdaság és élelmiszertermelés, digitalizáció, víztechnológiák, valamint az egészségipar területén. A támogatás összege önálló pályázat esetén minimum 20 millió Ft, maximum 35 millió Ft; konzorciumi pályázat esetén minimum 20 millió Ft, maximum 70 millió Ft.

Fiatal szakképzettek munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatása

Pályázati felhívás 30. életévét be nem töltött és utolsó szakképzettségét 2011-ben vagy azóta megszerzett álláskeresőt foglalkoztatni kívánó munkaadók számára, fix 90 napos, a fiatal szakképzettek munkatapasztalat-szerzését elősegítő támogatás igénylésére. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és tényleges átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegének 100 %-a, de teljes munkaidő esetén havonta legfeljebb a megállapítás napján hatályos garantált bérminimum kétszerese.

Pályázat vállalkozásoknak fenntarthatósági jelentések díjazására

Pályázati felhívás vállalkozások számára, a nem pénzügyi jelentések készítése terén tanúsított kiemelkedő teljesítmény és innováció elismerésére.

Európai uniós pályázatok egészségügyi eszközök és szolgáltatások kutatás-fejlesztési célú támogatására

Pályázati felhívás egészségügyi eszközök és szolgáltatások kutatás-fejlesztési célú támogatására, a gyógyszerek hatékonyságának optimalizálása és a szabályozási döntéshozatalban használható új módszerek kidolgozása érdekében. A pályázatok célja többek között Európa tudományos és technológiai szakértelmének, az új eszközök, technológiák és digitális megoldások terén mutatott innovációs képességeinek fejlesztése; a célzott és gyorsabb kutatás lehetővé tétele, amelynek eredményeként biztonságosabb, hatékonyabb, költséghatékonyabb és megfizethetőbb eszközök, technológiák és digitális megoldások születnek a jobb (személyre szabott) betegségmegelőzés, diagnózis, kezelés és nyomon követés érdekében; az EU világszínvonalú vezető szerepének elérése az egészségügyi technológiák fejlesztése terén; az innovatív diagnosztikai és terápiás megközelítések, a személyre szabott gyógyászati megközelítések, a digitális és egyéb emberközpontú egészségügyi megoldások kifejlesztése és integrálása; valamint az egészségügyi kutatás és innováció termelékenységének, valamint az egészségügyi ellátás minőségének és eredményeinek javítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 7–10 millió EUR lehet.

Pályázat tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatására

Pályázati felhívás mezőgazdasági termelők és mezőgazdasági termelők egyes csoportjai számára, a valószínűsíthető természeti katasztrófák, éghajlati események megelőzésére, mérséklésére irányuló beruházások megvalósításának támogatására, a tavaszi fagykár következményeinek mérséklése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 100 millió Ft.

Egészségügyi kutatás-fejlesztési pályázatok az EU4 Health Program keretében

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások az EU4 Health Program keretein belül. A pályázatok célja többek között az uniós közegészségügy javítása a betegségmegelőzés, az egészségfejlesztés, valamint a nemzetközi egészségügyi kezdeményezések és együttműködés révén; az emberek védelme a határokon átnyúló súlyos egészségügyi veszélyekkel szemben, illetve a határokon átnyúló egészségügyi veszélyek megelőzése, az azokra való felkészültség és reagálás javítása; továbbá a gyógyszerekhez, orvostechnikai eszközökhöz és a válsághelyzetekben használatos termékekhez való hozzáférés javítása a fenntartható termelési és ellátási láncok, valamint az uniós innováció ösztönzésével és a gyógyszerek hatékony felhasználásával. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12–36 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 5 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat az egészséges aktív öregedés témaköréhez kapcsolódó innovációs pilot projektek támogatására

Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások, egyéni vállalkozók és iparági szervezetek számára, az egészséges aktív öregedés témaköréhez kapcsolódó innovációs pilot projektek támogatására, az idősebb felnőttek, valamint gondozóik támogatása érdekében. A pályázat keretében 20 projektet támogatnak. A támogatás összege legfeljebb 50.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat egészségügyi számítási modellek kidolgozásának támogatására

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívás a végfelhasználók igényei által vezérelt egészségügyi számítási modellek kidolgozásának támogatására, a nagy mennyiségű egészségügyi kutatási adatok jobb értelmezése érdekében. A projektek a megoldások széles skáláját foglalhatják magukban, mint pl. betegségek számítógépes modellezése, számítógépes rendszermedicinális megközelítések, gépi tanulási algoritmusok, az emberi test virtuális fiziológiai megjelenítése, digitális ikertechnológiák és/vagy ezek kombinációi. A téma az innovációs folyamat különböző szakaszaira terjed ki, pl. transzlációs, preklinikai, klinikai kutatás, klinikai és valós környezetben történő validálás stb. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 6 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatási pályázat a krónikus gyulladásos betegségek személyre szabott gyógyításához kapcsolódóan

Kutatási pályázati felhívás a krónikus gyulladásos betegségek személyre szabott gyógyításához kapcsolódó projektek támogatására. A pályázat célja többek között az egészség és a betegség közötti átmenetet kiváltó krónikus gyulladásos tényezők jobb megértése; a krónikus gyulladás objektív egészségügyi mutatóihoz való jobb hozzáférés; valamint a krónikus betegségek kezelésére szolgáló személyre szabott megelőzési stratégiák kidolgozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van, melyek különböző programországokban vannak bejegyezve. A Kiíró úgy véli, hogy 7 millió EUR támogatási összeg elegendő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós pályázatok az európai kutatási infrastruktúra projektek és általánosságban a kutatási infrastruktúra fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás az európai kutatási infrastruktúra projektek és általánosságban a kutatási infrastruktúra fejlesztésének támogatására. A pályázatok célja többek között az európai kutatási infrastruktúrák fejlesztése, megszilárdítása, a globális vezető szerep megőrzése; az Európai Kutatási Térség tudományos kiválóságának, teljesítményének és hatékonyságának megerősítése; a K+F kapacitás megerősítése; valamint a globális szinten felmerülő társadalmi-gazdasági és kapcsolódó tudományos és technológiai kihívásokra történő megfelelőbb válaszadás. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, amelynek legalább három tagja van melyek különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de legfeljebb 3 millió EUR lehet. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat vállalkozásoknak generációváltást elősegítő programban való részvételre

Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások számára, generációváltást elősegítő programban való részvételre, a cégérték meghatározása, az átadási folyamat megtervezése, valamint a megfelelő finanszírozási forrás megtalálása érdekében.

Pályázat a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatására

Pályázati felhívás költségvetési szervek, közszféra szervezetek, helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyesületek, köztestületek, egyházi jogi személyek, alapítványok, közalapítványok, valamint gazdasági társaságok számára, a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300.000.000 Ft.

Pályázat a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások számára, technológiai fejlesztéseik és technológiai fejlesztésüket eredményező új eszközök beszerzésének támogatására. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése. Választható tevékenységek: A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 70%-át érheti el); Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése; Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával; Kísérleti-fejlesztés; Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése Információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 20.000.000 – 1.500.000.000 Ft.

Pályázat nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatására

Pályázati felhívás jogi személyiségű vállalkozások, nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, valamint nonprofit gazdasági társaságok számára, a nemzetközi kutatási infrastruktúra hazai kutatók által történő igénybe vételének, továbbá a hazai kutatási infrastruktúra nemzetközi kutatók által történő igénybe vételének támogatására. A pályázati felhívás kódja: 2021-4.1.2-NEMZ_KI. A támogatás összege 500.000 – 2.000.000 Ft.

Európai uniós pályázat kutatásfejlesztési szervezeteknek személyzeti csereprogramok támogatására

Pályázati felhívás kutatásfejlesztési szervezetek számára, személyzeti csereprogramok megvalósításának támogatására. A pályázat célja többek között a kutatószemélyzet nemzetközi, interdiszciplináris és ágazatközi mobilitásának növelése Európán belül és azon kívül az együttműködési kutatási hálózatok és tevékenységek révén; a K+F humántőke bázis megerősítése Európában és azon túl; Az európai versenyképességéhez és növekedéséhez való hozzájárulás; valamint a nyílt tudomány, az innováció és a vállalkozói szellem kultúrájának előmozdítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 48 hónap. A támogatás összege legfeljebb 2300 EUR/hó/fő. A pályázati kiírás nyelve angol.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a tiszta energiaforrások felhasználása területén

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a tiszta energiaforrások felhasználása területén, egy modern, erőforrás-hatékony, üvegházhatású gázkibocsátás nélküli és versenyképes gazdaság kialakítása, továbbá az EU természeti tőkéjének védelme, megőrzése és fejlesztése, valamint a polgárok egészségének és jólétének védelme érdekében. A pályázatok célja többek között a vadvilági élőhelyek és fajok pusztulásának megállítására és visszafordítására vonatkozó uniós szakpolitikai célkitűzések végrehajtásának ösztönzése és integrálása; a körforgásos gazdaságra való áttérés támogatása; kapacitásépítés, a beruházások ösztönzése és az energiahatékonyságra és a kisméretű megújuló energiaforrásokra összpontosító szakpolitikák végrehajtásának támogatása; valamint az innovatív technológiák, módszerek és megközelítések kifejlesztése. Pályázatot témától függően önállóan vagy konzorciumi formában lehet benyújtani. A konzorciumnak legalább három taggal kell rendelkeznie, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A pályázat keretösszege 94.500.000 EUR. A pályázati kiírások nyelve angol.

JÖN: Pályázat a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzésének támogatására

Pályázati felhívástervezet állattartók számára, a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzésének támogatására, a mezőgazdasági genetikai erőforrások megőrzésének, valamint fenntartható használatának és fejlesztésének megvalósítása érdekében. A támogatás összege függ az álltfajtól, de legfeljebb 700 EUR/egyed/év lehet.

Európai uniós kutatási pályázat a női innovátorok és a bővítési országok a Horizont Európa programban való támogatásának fejlesztése érdekében

Pályázati felhívás a női innovátorok és a bővítési országok a Horizont Európa programban való támogatásának fejlesztése érdekében. A pályázat célja támogatás nyújtása az innovatív vállalatoknak a bővítési országokban és nők által vezetett innovatív vállalatoknak az egész EU-ban a magas színvonalú EIC Accelerator javaslatok előkészítése érdekében, valamint támogatás nyújtása az EIC Accelerator kiválósági pecséttel rendelkezőknek magán- és/vagy állami forrásszerzésük érdekében, továbbá a jó gyakorlatok cseréje az Európai Vállalkozási Hálózaton belül és a további szakértelemhez és a magánszektor szereplőihez való hozzáférés elősegítése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legfeljebb öt tagja van amelyek az Európai Vállalkozási Hálózat tagjai. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 24 hónap. A támogatás keretösszege 7.300.000 EUR A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására

Pályázati felhívás Budapesten székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Budapesten fiókteleppel rendelkező, jogi személyiségű- és jogi személyiség nélküli vállalkozások, nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, valamint nonprofit gazdasági társaságok számára, piacorientált kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására, a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében. A támogatás összege az „A” alprogramban 100 millió – 400 millió Ft, a „B” alprogramban 400 millió – 800 millió Ft.

Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a fenntartható, biztonságos és versenyképes energiaellátás terén

Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a fenntartható, biztonságos és versenyképes energiaellátás terén. A pályázatok célja többek között az energiarendszer ellenálló képességének növelése és stabilitásának fenntartása nehéz körülmények között, a továbbfejlesztett energiatárolási technológiák fejlesztése különösen a hőtárolás, valamint az elektrokémiai, kémiai, mechanikai és elektromos technológiák terén, továbbá az új energetikai szolgáltatások és üzleti modellek európai piacának támogatása, illetve új, hatékonyabb part menti villamosenergia-átviteli technológiák fejlesztése. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–20 millió EUR között lehet. A pályázati kiírások nyelve angol.

Pályázat munkaadóknak alacsony iskolai végzettségű álláskeresők foglalkoztatásának támogatására

Pályázati felhívás munkaadók számára, munkatapasztalat szerzést elősegítő támogatás elnyerésére, alacsony iskolai végzettségű álláskeresők teljes munkaidőben, vagy legalább a napi 4 órát elérő részmunkaidőben való foglalkoztatása és képzése céljából. A támogatás mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és tényleges átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó 100%-a, de teljes munkaidő esetén legfeljebb a megállapítás napján hatályos kötelező legkisebb munkabér és annak szociális hozzájárulási adója.

Pályázat nem európai uniós államok fejlesztését elősegítő, ismeretátadási célú együttműködési programok és projektek támogatására

Pályázati felhívás állami és magánszervezetek, valamint intézmények számára, a nem európai uniós államok fejlesztését elősegítő, ismeretátadási célú együttműködési programok és projektek támogatására. A projekteknek mobilitási és hálózatépítési tevékenységekre kell fókuszálniuk. A pályázat keretin belül konferenciák, szemináriumok, workshopok és oktatási kurzusok számítanak támogatható tevékenységeknek. A projekteket 2022. január 1. és december 31 között kell megvalósítani. A támogatás összege legfeljebb 15.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat vállalatok külföldi terjeszkedésének, regionális, globális multivá válásának támogatására

Pályázati felhívás vállalatok külföldi terjeszkedésének, regionális, globális multivá válásának támogatására, hazai/külföldi beruházás megvalósításának, meglévő hazai/külföldi vállalkozás bővítésének vagy bezárásra ítélt hazai/külföldi létesítmény megvásárlásának és fejlesztésének céljából. Támogatható minden iparágban megvalósuló projekt, amit uniós jogszabályok nem zárnak ki azzal, hogy a támogatási döntés meghatározásakor előnyt élveznek az alábbi iparágakban és gazdasági területen megvalósuló beruházások: egészséggazdaság, élelmiszergazdaság (ideértve az agrártechnológiát), építésgazdaság, vízgazdálkodás és környezeti fenntarthatóság, kreatívipar, szálláshely fejlesztés. Támogatás mértéke: legfeljebb 50%. A támogatás összege 500.000.000 – 4.000.000.000 Ft.

Munkaerő fejlesztési támogatás vállalkozásoknak, vállalkozóknak

Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok számára, munkaerő képzési költség és bértámogatás igénylésére, a munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása érdekében. Támogatható tevékenységek: Szakmai ismeretre irányuló képzés; Soft skill képzés; Információs és kommunikációs (IKT) technológiákra irányuló képzés; Nyelvi képzés; Támogatás mértéke: Mikro- és kisvállalkozás: 70%; Középvállalkozás: 60%; Nagyvállalat: 50%. A támogatás összege mikro-, kis és középvállalkozás esetében legfeljebb 50 millió Ft; nagyvállalat esetében legfeljebb 100 millió Ft.

Pályázat kisjátékfilmek gyártásának támogatására

Pályázati felhívás jogi személyiséggel rendelkező filmelőállítók számára, a médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt kisjátékfilmek (rövidfilmek) gyártásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 16.000.000 Ft.

Pályázat a kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására (Magyar Multi Program)

Pályázati felhívás IFKA előminősítési tanúsítvánnyal rendelkező, kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára, támogatás elnyerésére, a legfejlettebb technológiák adaptálására alkalmas vállalkozások megerősítése érdekében. Támogatható tevékenységek: új eszközök beszerzése; infrastrukturális és ingatlan beruházás; tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; képzési szolgáltatások igénybevétele; eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; külpiaci megjelenés; kísérleti-fejlesztés; iparjogvédelmi oltalomszerzés; minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése; projekt-előkészítés; információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 100.000.000 – 2.500.000.000 Ft.

Pályázat KKV-k részére pénzügyi és vállalkozói szemléletformálás témájú mentorprogramban való részvételre

Pályázati felhívás hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára, pénzügyi és vállalkozói szemléletformálás témájú mentorprogramban való részvételre, a vállalkozások tudatos finanszírozási döntéseihez, illetve finanszírozási eszközök bevonásához való hozzájárulás céljából. A program olyan széles körű szakmai ismereteket nyújt a fejlődő magyar vállalkozók számára, melyek megbízható, stabil útmutatóul szolgálhatnak a cégvezetés napi rutinjában, legyen szó akár vállalatirányítási, akár konkrét gazdasági és pénzügyi kérdésekről.

Pályázat az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel támogatására

Pályázati felhívás vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok, egyéb gazdasági szervezetek, nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, továbbá kutató-tudásközvetítő szervezetek számára, az Európai Unió Horizont Európa programjában, valamint egyéb közös EU-s programokban való magyar részvétel támogatására, a magyar gazdaság innovációjának ösztönzése érdekében. A támogatás összege konzorciumépítés esetén nem munkacsomag vezető konzorciumi tagként 1.000.000 Ft; konzorciumépítés esetén konzorciumvezetőként vagy munkacsomag vezető konzorciumi tagként 2.000.000 Ft.

Mentorprogram innovatív KKV-k számára a Horizont Európa program EIC Accelerator néven futó pályázatára való felkészülés segítésére

Pályázati felhívás innovatív KKV-k és startupok számára a Horizont Európa program EIC Accelerator néven futó programban való pályázásuk támogatására. A nyertes pályázók a fejlesztéshez 0,5–2,5 millió eurós támogatást, továbbá a piacosításhoz maximum 15 millió eurós befektetést kaphatnak.

JÖN: Pályázat kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására

Pályázati felhívás-tervezet kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára támogatás elnyerésére technológiai fejlesztésüket eredményező új eszközök beszerzése, illetve egyéb vállalkozásfejlesztési céljaik megvalósítása céljából. Támogatható tevékenységek: új eszközök beszerzése; infrastrukturális és ingatlan beruházás; tanácsadási szolgáltatások igénybevétele; képzési szolgáltatások igénybevétele; eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc; megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása; külpiaci megjelenés; kísérleti-fejlesztés; iparjogvédelmi oltalomszerzés; minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése; projekt-előkészítés; információs technológia-fejlesztés. A támogatás összege 30.000.000 – 2.500.000.000 Ft.

Pályázat az európai uniós Humanitárius Segítségnyújtási Minőségi Címke megszerzésére

Pályázati felhívás az európai uniós Humanitárius Segítségnyújtási Minőségi Címke megszerzésére. A címke igazolja, hogy egy szervezet képes magas színvonalú szolidaritási tevékenységeket folytatni az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtest elveinek, céljainak és követelményeinek megfelelően. A minőségi címke megszerzése előfeltétele annak, hogy a humanitárius segélyeket támogató önkéntes tevékenységekben vegyenek részt. A minőségi címkét a program teljes idejére (2021 – 2027) megkapja a pályázó szervezet. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat minőségrendszerekhez kapcsolódó előállítói, termelői csoportosulások tájékoztatási és promóciós tevékenységének támogatására

Pályázati felhívás a minőségrendszerben részt vevő termelők csoportjai által a belső piacon végzett tájékoztatási és promóciós tevékenységek támogatására. Támogatási kérelmet az alábbi két célterületre lehet benyújtani: “A” célterület: a borászati termékek oltalom alatt álló eredetmegjelölései (OEM) és földrajzi jelzései (OFJ), mint EU-s minőségrendszerekre vonatkozó tájékoztatási és promóciós tevékenység; illetve “B” célterület: egyéb, nem borászati termékek minőségrendszereire vonatkozó tájékoztatási és promóciós tevékenység. A támogatás összege: Az „A” célterület esetén: 2 millió – 3 milliárd Ft; a „B” célterület esetén: 2 millió – 2 milliárd Ft.

Vállalkozások munkaerő támogatása

Pályázati felhívás állami foglalkoztatási szervnél legalább 1 hónapja regisztrált álláskeresőt, vagy 25 év alatti álláskeresőt alkalmazó vállalkozások számára, az alkalmazott 6 havi, 50%-os bértámogatására. A támogatás összege legfeljebb havi 100.000 Ft teljes, napi 8 órás munkaidő esetében. (Részmunkaidő esetében arányosítani szükséges.)

Pályázat az Enterprise Europe Network hálózatot működtető új konzorcium kiválasztására

Pályázati felhívás az Enterprise Europe Network hálózatot 2022. január 1. és 2025. júnus 30 között működtető új konzorcium kiválasztására. A hálózatnak hozzá kell járulnia az egységes piaci program célkitűzéseihez az európai KKV-k versenyképességének és fenntarthatóságának javításával, valamint a vállalkozói szellem előmozdításával. Pályázatot KKV-támogató szervezetek, az erőforrás-hatékonyság és a körforgást támogató szolgáltatások terén bizonyított tapasztalattal rendelkező szervezetek; kereskedelmi promóciós szervezetek; üzleti szervezetek és a KKV-kat képviselő szervezetek, regionális fejlesztési ügynökségek, innovációs ügynökségek, kutatási szervezetek és alapítványok, valamint felsőoktatási intézmények üzleti támogató egységei nyújthatnak be. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 42 hónap. A pályázat keretösszege 164.500.000 EUR.

Pályázat a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése céljából

Pályázati felhívás a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére, a mezőgazdasági termelők mezőgazdasági üzemeinek gazdasági teljesítmény növelésének, szerkezet átalakításának és modernizáció ösztönzésének, illetve a mezőgazdasági vízfelhasználás hatékonysága fokozásának megvalósítása céljából. Támogatható tevékenységek: Öntözőberendezések vízellátását biztosító vízvisszatartás létesítményeinek támogatása; Természetes szűrőmezők kialakítása; Mezőgazdasági területekhez kapcsolódó meliorált utak kialakítása; Meglévő öntözőberendezések vízfelhasználás hatékonyságának javítása, valamint öntözési infrastruktúra és kapcsolódó műtárgyainak fejlesztése, rekonstrukciója; Új öntözőberendezések beszerzése, illetve új öntözővíz-szolgáltató művek létrehozása; Öntözőberendezések energiafelhasználás hatékonyságának javítása. A támogatás összege legfeljebb 2 milliárd Ft.

Pályázat sporttechnológiai vállalkozásoknak nemzetközi piaci felkészítésre

Pályázati felhívás sporttechnológiai startupok számára nemzetközi piaci felkészítésük támogatására, a külföldön is versenyképes cégek exportjának ösztönzése céljából. A program támogatja a hazai technológiai fejlesztések, innovációk, valamint a magyar sportközösség és a nemzetközi szinten is sikeres sportolók, illetve a magyar külképviseleti hálózatok együttműködését.

Pályázat pénzügyi szolgáltatóknak, a digitális fejlesztéseik elismerésére, védjegy elnyerésére

Pályázati felhívás Magyarország területén székhellyel és telephellyel rendelkező hitelintézetek és biztosítók számára pénzügyi védjegy használati jogának megszerzésére, digitális fejlesztéseik elismerésére.

Pályázat KKV-k részére a kutatási és innovációs együttműködéseikhez kapcsolódó szellemi tulajdonjogok kezelésének támogatására

Pályázati felhívás az európai startup vállalkozások és az EU által finanszírozott együttműködési kutatási projektekben részt vevő egyéb KKV-k segítése céljából a szellemi tulajdonjogok hatékony kezelésében a K+F projektek kapcsán. Pályázatot a Horizont programokban részvevő induló vállalkozások és KKV-k nyújthatnak be. A pályázat révén a résztvevő vállalkozásoknak jobb rálátásuk lesz a szellemi tulajdonjogi kérdésekre, meghatározhatják az immateriális javak védelmének lehetséges módjait, és elejét vehetik az esetleges szellemi tulajdonjogi konfliktusoknak.

Pályázat kulturális és turisztikai szolgáltatások bővítésének, közösségi helyek és terek kialakításának támogatására

Pályázati felhívás Veszprémben bejegyzett telephellyel vagy székhellyel rendelkező vállalkozók, gazdasági társaságok és civil szervezetek számára használaton kívüli üzlethelységekben vagy alulhasznosított, de közösségfejlesztésre alkalmas köztereken megvalósuló projektek megvalósításának támogatására elsősorban Veszprém történelmi belvárosában. A pályázat keretösszege 300.000.000 Ft.

Pályázat az internetes szabadságot, a digitális biztonságot és az internet általános egészségét erősítő informatikai technológiák, infrastruktúrák és közösségek támogatására

Pályázati felhívás a nyitott és hozzáférhető, az emberi jogokat, az internetes szabadságot és a nyitott társadalmakat erősítő projektek támogatására a technológiai fejlesztés, az alkalmazott kutatás, a digitális biztonság, valamint a rendezvények területén. A pályázat keretében tervkoncepciókat lehet benyújtani és az előzetes bírálat után kérik fel a pályázókat a teljes projekttervek benyújtására. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt filmalkotások gyártás előkészítésének támogatására

Pályázati felhívás jogi személyiséggel rendelkező filmelőállítók számára, médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt televíziófilm és televíziófilm sorozat gyártás előkészítésének támogatására. Támogatás mértéke legfeljebb 100%.

Pályázat innovatív alkalmazások fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás innovatív alkalmazások fejlesztésének és hálózati projektek támogatására. Az alkalmazásoknak minden esetben a civil szférát kell szolgálniuk. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van, amelyek különböző programországban vannak bejegyezve. A pályázati kiírás nyelve angol.

Pályázat rádiós hírműsorok, közérdekű szolgáltató magazinműsorok és tematikus magazinműsorok készítésének támogatására

Pályázati felhívás rádiós médiaszolgáltatók számára, rádiós hírműsor, közérdekű szolgáltató magazinműsor, valamint tematikus magazinműsor készítésének és adásba szerkesztésének támogatására. A támogatás összege hírműsor esetén legfeljebb 10.000 Ft/adás; szolgáltató magazin esetén legfeljebb 50.000 Ft/adás; tematikus magazin esetén legfeljebb 50.000 Ft/adás.

Pályázat televíziós közéleti magazinműsorok, televíziós hírműsorok és kulturális magazinműsorok készítésének támogatására

Pályázati felhívás helyi vagy körzeti médiaszolgáltatási jogosultsággal hatósági szerződés vagy nyilvántartásba vétel alapján rendelkező audiovizuális médiaszolgáltatók számára televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének támogatására. A támogatás összege közéleti magazin esetén legfeljebb 60.000 Ft/adás; hírműsor esetén legfeljebb 40.000 Ft/adás; kulturális magazin esetén legfeljebb 40.000 Ft/adás.

Súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását elősegítő támogatás

Pályázati felhívás súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását elősegítő támogatás igénylésére. A súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedésük esetén hat hónapig járó bérkiegészítést kaphatnak. A munkaadó is támogatásban részesül, amennyiben súlyosan hátrányos helyzetű személyt alkalmaz, mivel a jogviszony első négy hónapjára a munkavállaló bérének felét megtéríti az állami foglalkoztatási szerv.

Pályázat médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt filmalkotások forgatókönyv-fejlesztésének támogatására

Pályázati felhívás a médiaszolgáltatásban bemutatásra szánt televíziófilmek, televíziósorozatok, animációs filmek és animációs sorozatok forgatókönyv-fejlesztésének támogatására. A Támogató nem határozza meg a tervezett filmalkotás időtartamát és epizódjainak számát, de a támogatott forgatókönyvből készülő filmalkotásnak alkalmasnak kell lennie a médiaszolgáltatásban történő bemutatásra.

Pályázat kezdő vállalkozásoknak befektetési és inkubációs programban való részvételre

Pályázati felhívás magvető (pre-seed és seed) fázisú, gyors növekedési potenciállal rendelkező, innovatív start-up és spin-off vállalkozások számára befektetési és inkubációs programban való részvételre. Az inkubációs program keretében az alábbi szolgáltatásokat biztosítják: Üzleti modell kialakítása; Szervezetfejlesztési és toborzási tanácsadás; Szellemi tulajdon tanácsadás; Business case / üzleti terv összeállításának támogatása.

Pályaorientációs mozgóképszakmai rendezvények támogatása

Pályázati felhívás a mozgóképszakmai hatóság által nyilvántartásba vett középiskolák, és egyéb jogi személyek számára pályaorientációs mozgóképszakmai rendezvények támogatására a mozgóképes szakmák széles körben való megismertetésének és ezáltal a hazai szakember-utánpótlás megteremtésének céljából.

Ötletpályázat nyugdíjas szövetkezet számára tartós nyereséget biztosító szolgáltatások ötletének beküldésére

Pályázati felhívás magánszemélyek, gazdasági társaságok, nonprofit szervezetek vagy ezek csoportjai részére, nyugdíjas szövetkezet számára tartós nyereséget biztosító, elsősorban szellemi munkát igénylő és/vagy interneten keresztül végezhető szolgáltatások ötletének beküldésére. A megvalósításra kerülő ötletek gazdái a nyereségből, annak előre meghatározott arányában folyamatosan jutalékban részesülnek. Emellett a legjobb, legnagyobb vagy leghosszabb távon nyereséget biztosító ötletek évente az alábbi egyszeri külön díjazásban részesülnek: 1. díj: 100.000 Ft; 2. díj: 50.000 Ft; 3. díj: 30.000 Ft.

Pályázat filmszínházban bemutatandó filmalkotások értékesítését elősegítő marketing tevékenységek támogatására

Pályázati felhívása filmszínházban bemutatandó, egész estés (legalább 70 perces) játékfilmek, animációs filmek és dokumentumfilmek értékesítését elősegítő marketing tevékenységek támogatására. A támogatás összege legfeljebb 15.000.000 Ft filmalkotásonként.

Pályázat öntözési közösségek együttműködésének támogatására

Pályázati felhívás öntözési közösségek együttműködésének támogatására meglévő öntözőtelepek fenntartásának, fejlesztésének, illetve új öntözési beruházások előkészítésének céljából. Támogatható tevékenységek: Öntözési közösségek működése az alábbi célok legalább egyikének megvalósítása érdekében: Meglévő, közös érdekeltségű öntözőtelep(ek) üzemeltetése, fenntartása, fejlesztése. Új öntözési beruházások előkészítése. A támogatás összege legfeljebb 250.000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Pályázat kisebbségvédelmi dokumentáció elkészítésére 2021

Pályázati felhívás határon túli honosságú, illetőségű jogászok, ügyvédi irodák, szervezetek, jogtanácsosok, kisebbségvédelemmel foglalkozó szakemberek számára kisebbségvédelmi dokumentáció elkészítésére, a határon túli magyarok jogvédelme erősítésének céljából.

Pályázat ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése céljából

Aktív mezőgazdasági termelők, valamint génmegőrző tevékenységet végző szervezetek nyújthatnak be pályázatot ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzésének támogatására a mezőgazdasági genetikai erőforrások megőrzésének, valamint fenntartható használatának és fejlesztésének céljából. A pályázat keretösszege 3,78 milliárd Ft.

Pályázat kisebbségvédelmi jogsegélyszolgálati tevékenység ellátására

Pályázati felhívás határon túli honosságú, illetőségű jogászok, ügyvédi irodák, civil szervezetek, valamint jogtanácsosok számára kisebbségvédelmi jogsegélyszolgálati tevékenység ellátására, a határon túli magyarok jogvédelme erősítésének céljából. A támogatás összege 960.000 Ft.

Pályázat kisebbségvédelmi peres ügyek vitelére

Pályázati felhívás határon túli honosságú, illetőségű jogászok, ügyvédi irodák, civil szervezetek, valamint jogtanácsosok számára kisebbségvédelmi peres ügyek vitelére, a határon túli magyarok jogvédelme erősítésének céljából. A konkrét ügy támogatásáról és az ügyre vonatkozó megbízási díjról a Kiíró Kuratóriuma dönt.

Pályázat kezdő vállalkozásoknak, befektetési programban való részvételre

Pályázati felhívása piaci validációval már rendelkező startup vállalkozások számára, befektetési programban való részvételre, az értékesítés dinamikus növelése és a nemzetközi terjeszkedés elősegítése céljából. A Kiíró jellemzően 250 – 1000 millió Ft összegben kínál befektetést a vállalkozások számára, ezért kisebbségi tulajdonrészt kérnek.

Borászati gép pályázat: Pályázat borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatására

Borászati termék előállítására, kiszerelésére, illetve tárolására vonatkozó működési engedéllyel rendelkező természetes vagy jogi személyek nyújthatnak be pályázatot borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 100 millió Ft. Támogatható tevékenységek: a szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő- vagy habzóborkészítéshez, bor, pezsgő vagy habzóbor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó, új, első üzembehelyezésű borászati gép beszerzése, új, első üzembehelyezésű technológiai rendszer kialakítása; a szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó, üzemen belüli anyagmozgatáshoz, anyagtovábbításhoz, raktározáshoz, illetve csomagoláshoz kapcsolódó, új, első üzembehelyezésű borászati gép beszerzése; az e rendelet alapján támogatott borászati gép vagy technológiai berendezés üzemeltetését szolgáló napelem- vagy napkollektorrendszer beszerzése és üzembe helyezése.

Pályázat nemzetközi konferenciák és kongresszusok szervezési jogának elnyerésére

Magyarországon bejegyzett szervezetek, szövetségek, alapítványok, egyesülések és egyesületek nyújthatnak be pályázatot nemzetközi konferenciák és kongresszusok szervezési jogának elnyerésére. A támogatás összege legfeljebb bruttó 5 millió Ft.

Pályázat az EUREKA programban való részvétel támogatására

Pályázati felhívás a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő EUREKA programban való magyar részvétel, vlamint az osztrák-magyar együttműködésben az automatizált vezetés határokon átnyúló tesztelésével kapcsolatos közös kutatási és fejlesztési projektek és a német-magyar együttműködésben folyó, különösen kis- és középvállalkozások kutatás-fejlesztési projektjeinek támogatására. A támogatás összege általános EUREKA esetén 20 – 70 millió Ft; Osztrák-Magyar és a Német-Magyar EUREKA alprogram esetén 50 – 200 millió Ft. Támogatható tevékenységek: kísérleti fejlesztés, alkalmazott (ipari) kutatás. Önállóan nem támogatható tevékenységek: eszközbeszerzés immateriális javak beszerzése, nyilvánosság biztosításához kapcsolódó tevékenységek (tájékoztatás), projekt koordinációs tevékenység, piacra jutási tevékenység, iparjogvédelmi tevékenység, általános költségek, utazáshoz kapcsolódó tevékenység.

Pályázat Erasmus akkreditációra az ifjúságügy területén

Pályázati felhívás köz- és magánszervezetek számára Erasmus akkreditációra az ifjúságügy területén. Az akkreditált Erasmus-szervezetek lehetőséget kapnak, hogy egyszerűsített módon pályázhassanak támogatásra az adott pályázati időszak ifjúsági mobilitási tevékenységeinek megvalósításához.

Pályázat szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatására

Magyarországi lakcímmel rendelkező természetes személyek, jogi személyiségű- és jogi személyiség nélküli vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok, költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, valamint nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek nyújthatnak be pályázatot szellemi alkotások hazai és nemzetközi szellemitulajdon-védelmét szolgáló tevékenységek támogatására az alkotások hasznosulásának előmozdítása érdekében. Támogatható tevékenységek: hazai szabadalmi, használatiminta-oltalmi vagy növényfajta-oltalmi bejelentés; Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) szerinti bejelentés; Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) szerinti nemzeti/regionális eljárások megindítása; európai szabadalom hatályosítása; hazai védjegy bejelentés; európai uniós védjegy bejelentés; nemzetközi védjegy bejelentés; hazai formatervezésiminta-oltalmi bejelentés; közösségi formatervezésiminta-oltalmi bejelentés. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 Ft.

Pályázat filmértékesítést elősegítő marketingtevékenység támogatására

A közvetlen filmgyártási támogatásra is pályázó filmalkotás filmelőállítója nyújthat be pályázatot a filmértékesítést elősegítő marketing tevékenység támogatására.

Pályázat a válság miatt bajba jutott KKV-k részére, gyors finanszírozási lehetőség elnyerésére

Minimum 100 millió Ft árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozások jelentkezhetnek tőkejuttatás elnyerésére. Pozitív elbírálás esetén a finanszírozás tőkeemelés és tagi kölcsön formájában valósulhat meg. A megcélzott belépési tulajdonrész 1%, a tőkeösszeg számításának ez képzi az alapját. A befektetési összeg felhasználható, a válság hatásaként felmerült/jelentkező tartozások rendezése (kifizetetlen bérek, adók, szállítók), következő hónapok negatív működési cash-flow-jának a fedezése, fennálló esedékes hitel és kamat törlesztésre és indokolt esetben beruházásra is.

Pályázat termelői csoportok és szervezetek létrehozására

Pályázati felhívás a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban működő termelői csoportok és szervezetek létrehozásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 100.000 eurónak megfelelő forintösszeg/év/támogatott csoport.

Pályázat vállalkozásoknak, élelmiszeripari védjegy használatára

Mezőgazdasági termelők, kistermelők, élelmiszer előállítást, feldolgozást végző kis-, közepes- és nagyvállalkozások, valamint saját márkás termékkel rendelkező élelmiszer kereskedelmi vállalkozások nyújthatnak be pályázatot tejipari védjegy használatára 6 termékkategóriában (tejföl, fogyasztói tej, vaj, joghurt, kefir, túró).

A Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján 2020-ban igénybe vehető méhészeti támogatások

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodók, valamint az OMME és a tagszervezetei nyújthatnak be kifizetési kérelmet méhészeti célú tevékenységek támogatására. Támogatható tevékenységek (például): képzések, rendezvények, kiállítások, tanulmányutak, szaktanácsadás, eszközbeszerzés, szervezetek működési támogatása, kártevők, betegségek elleni gyógyszeres és alternatív védekezés, kutatás, piacmonitoring, stb… A támogatás nagysága a támogatott tevékenységtől függ.

Pályázat meghatározott filmszakmai programban készült filmalkotások fesztiválokon történő részvételének támogatására

Az érintett filmalkotás filmelőállítója nyújthat be pályázatot filmszakmai programban készült alkotások fesztiválokon történő részvételének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 500.000 Ft.

Pályázat mezőgazdasági termelőknek EU-s és nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatására

Minőségrendszer(ek) tagjainak minősülő, illetve oltalom alatt álló elnevezésű terméket előállító, aktív mezőgazdasági termelők, illetve ezen termelők csoportjai nyújthatnak be pályázatot EU-s és nemzeti minőségrendszerhez történő csatlakozásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 5000 eurónak megfelelő forintösszeg/termelő, illetve csoport/5 év. A támogatott pályázatok várható száma: 1500 db

Pályázat mikro-, kis-, és középvállalkozásoknak, startupoknak, digitális termék- és szolgáltatás-fejlesztési projektekhez tőkebevonási lehetőség elnyerésére

Hazai, a konvergencia régióban (azaz a közép-magyarországi régión kívül) működő mikro-, kis-, és középvállalkozások és startupok jelentkezhetnek digitális termék- és szolgáltatás-fejlesztési projektjeikhez 10-500 millió forintos tőkebefektetés elnyerésére. A befektető kisebbségi tulajdonrészt és speciális jogokat szerez a vállalkozásban.

Családbarát Hely – Pályázat Családbarát Munkahely és Családbarát Szolgáltató Hely védjegy elnyerésére

Magyarországi mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok, állami költségvetési szervek, nonprofit szervezetek és egyházi jogi személyek pályázhatnak Családbarát Hely (Családbarát Munkahely és Családbarát Szolgáltató Hely) védjegy elnyerésére. Bármely területen (versenyszféra, közszféra, nonprofit szektor) tevékenykedő szervezet nyújthat be pályázatot. A családbarát szemlélet pozitív társadalmi üzenetet hordozó érték, mely egyre nagyobb jelentőséggel és vonzerővel bír napjainkban. A védjegy elnyerése fontos versenyelőnyt jelent a védjegyjogosultnak a PR és CSR (társadalmi felelősségvállalás) tekintetében, vonzóbbá teszi a minősítést megszerző szervezetet a munkavállalók és ügyfelek körében.

Pályázat az Európai Unió ökocímkéjének (EU Ecolabel) megszerzésére

A pályázat során gyártók, szolgáltatók, importőrök, és forgalmazók adhatnak be pályázatot uniós ökocímke használati jogának elnyerésére. Minden termékre külön pályázatot kell benyújtani, de ugyanazon termékcsoportba tartozó, azonos minőségű és összetételű termék esetén, legfeljebb 5 db termék egy pályázatban történő minősítését is lehet kérni.

Pályázat Környezetbarát Védjegy (Nemzeti Ökocímke) megszerzésére

Magyarországon gyártott vagy forgalmazott termékek gyártója, szolgáltatója, forgalmazója vagy importőre nyújthat be pályázatot a „Környezetbarát Termék” védjegy használatának megszerzésére. Valamennyi Magyarországon gyártott, vagy Magyarországon forgalmazott termék bevonható a minősítési körbe, az étel- és italáruk, valamint a gyógyszerek és gyógyászati termékek kivételével.

Pályázat mozgóképszakmai célokra nyújtható támogatás elnyerésére

Pályázati felhívás gazdasági társaságok és magánszemélyek észére mozgóképszakmai célokra nyújtható támogatások odaítélésére. Támogatható kiadások: filmkópia felújítás és archiválás; mozgóképszakmai kutatás és képzés; mozgóképszakmai rendezvényszervezés, illetve rendezvényen, filmfesztiválon való részvétel; mozgóképszakmai kiadványok készítése, kiadása;

Pályázat filmgyártás támogatására

Megfelelő referenciákkal rendelkező producerek, filmelőállítók és rendezők pályázhatnak a filmalkotások (hazai, egész estés, elsősorban mozibemutatásra kerülő élőszereplős játékfilmek, animációs filmek és dokumentumfilmek) gyártási költségvetésének 50-100%-ára.

Pályázat forgatókönyvek fejlesztésének támogatására

Az egész estés filmek forgatókönyvének fejlesztésére szinopszissal, treatmenttel vagy forgatókönyvvel lehet pályázni– vissza nem térítendő támogatásra.

Még több kisvállalkozás pályázat, pályázat kisvállalkozásoknak, kisvállalkozóknak

Pályázatok keresése:

komment
süti beállítások módosítása